Téma a VASÁRNAPBAN: Energiakáosz Szlovákiában

Vasárnap

A januári energiaszámlák a háztartásoknak még nem okoztak sokkot, a vállalkozásoknak már annál inkább. Van, akinek a tavalyi ár háromszorosát, de olyan is, akinek a nyolcszorosát számlázta az elektromos művek, és a gázszámlája is a duplájára nőtt.

A kormány tagjai szokás szerint először egymást okolták a mulasztásért, és csak január 16-án döntött a kabinet arról, hogy mentőövet dob a vállalkozóknak. Addig már a szabályozott energiaárakra szerződött kisvállalatok tulajdonosai kifizették a horribilis számlákat, vagy azon kezdtek el gondolkodni, hogy végleg bezárnak. Az év elejére ugyanis az a paradox helyzet következett be, hogy a piaci árak alacsonyabbak voltak, mint az állam által garantált árplafon.

Kik köthettek tavaly szerződést a szabályozott árakra? Milyen átlagot vett figyelembe a szabályozott árak meghatározásánál az árszabályozási hivatal (ÚRSO) az elektromos áram esetében? Mennyi most az elektromos áram piaci ára megawattóránként? Kinek a személyében találta meg Igor Matovič a bűnbakot? A kis jövedelmű családok és a vállalkozók mellett kik vannak még bajban?

Vrabec Mária írása elolvasható a már megvásárolható Vasárnapban

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?