Tél a nyárban

Már csak két hét volt karácsonyig, amikor anya agyvérzést kapott. Kora reggel történt, szerencsére otthon voltunk még a húgommal, így észrevettük, nagy a baj. Azonnal mentőt hívtunk, ez mentette meg anyát a közvetlen életveszélytől.

A következő napokat jórészt a kórházban töltöttük. Kedves betegünk teljes bal oldala – keze, lába – lebénult, és beszélni sem tudott. Az orvosok nem nagyon biztattak bennünket, de én tudtam: anya rendbe fog jönni. Fel kell gyógyulnia, hiszen nekünk szükségünk van egymásra. Nem fogyatkozhat még tovább az amúgy is csonka kis családunk.

A karácsony azonban azon a télen elmaradt. Szándékosan nem készültünk rá a húgommal, és a nagyit is lebeszéltük róla. Csendben, otthon teltek az ünnepek az iskolai szünet alatt. Nem vettünk fenyőfát, nem szedtük elő a díszeket, pulykát sem sütöttünk, és nem is ajándékoztuk meg egymást. Majd jövőre, ha megérjük – mondogattam, mint az öregek.

Március vége felé azonban anyán már több jele is mutatkozott a gyógyulásnak. Köszönhetően a gondos kezelésnek és a gyógytornának, szépen javult az állapota. Keze-lába lassan megmozdult, és az erőnléte is jobb lett. A szájával próbálta formálni a szavakat, de az egyelőre még nem sikerült tökéletesen. Ugyanakkor a lányait egyértelműen felismerte, és láthatóan hálás volt érte, hogy a nap minden szakában látogatta közülünk valaki. Beosztottuk. Leginkább a nagyi ért rá, de délben, ebédidőben a húgom is beugrott hozzá, kora délután pedig én voltam a soros látogató.

Reménykedéssel teltek a hetek, hónapok, aminek meg is lett az eredménye. Május végén anya már halkan beszélgetett velünk, egyszerű szavakkal, de ki tudta fejezni magát. Az orvosok is bizakodóbbak voltak, hiszen anya még csak a negyvenötöt töltötte. Nem lett volna tisztességes a sorstól, ha nem engedi, hogy újra egészséges legyen, és közöttünk maradjon.

Úgy volt, júniusban végleg hazajöhet a kórházból. A rehabilitációja otthon is folytatódhatott, hiszen ha kicsit lassabban is a szokottnál, újra segítség nélkül járt, és folyamatosan beszélt.

Az ötlet szikrája az én fejemből pattant ki. Miért várnánk télig? Nem mindegy, hogy melyik évszakban ünnepeljük a karácsonyt?! Eleget szenvedtünk anya betegsége okán, egy kis ünneplés igazán ránk férne.

A titkot, hogy mire készülök, csak a húgommal osztottam meg. Így a cinkosom lett, és mindenben segített. A fenyőt egy kertészetből szereztük be, kicsi volt ugyan, csak egy méter magas, de a cserépben egészen jól mutatott. A díszeket a húgom csempészte le a padlásról. A közös lányszobánk lett a nagy előkészület színhelye. Oda nem engedtünk be senkit a felnőttek közül, mondván, egy kis magánszféra nekünk, lányoknak is kijár.

A pulyka megvásárlásával nagyit bíztuk meg. Neki csak annyit mondtunk, anyának jót tenne egy kis tápláló, fehér „madárhús”, amit ő azonnal helyeselt is, és utánajárt a legszebb pulykának, ami csak a Lehel piacon kapható volt.

A nagy napon – szombatra terveztük, hogy semmi ne jöhessen közbe –, megkértük nagyit, hogy a legnagyszerűbb receptje szerint készítse el a pulykát. Ebéd előtt a húgom vállalta, hogy anyával kisétálnak a közeli parkba. Jóllehet, anya már önállóan is járóképes volt, de azért a társaságnak mindig örült. Különösen a kisebbik lányával sétált szívesen, mert ilyenkor, ha kettesben voltak, húgom hajlandó volt vele megosztani mindennapi kis titkait.

A konyha felől remek illat terjengett, a lányszobánkban pedig már ott állt a pazarul feldíszített kis fa, amikor anyáék hazaértek. Húgommal ketten vezettük be anyát a szobába, ahol igazi karácsonyi hangulat volt, mivel a fenyőre a színes villanyégőket is felraktam, és gyertyát, meg csillagszórót is gyújtottunk. Anya csak ámult-bámult, de a látvány még a nagyit is meglepetésként érte. Hát még amikor az ajándékaikat meglátták! Anya, stílszerűen, norvégmintás pulcsit kapott, nagyi egy pár bundás kesztyűt, a húgomnak vastag gyapjúsálat vettem, ő meg engem pomponos, kötött sapkával ajándékozott meg.

A pulyka finomabb volt, mint bármikor az eddigi karácsonyok alkalmával. Milyen is lehetett volna, hiszen nagyi a szívét is belesütötte afölötti örömében, hogy újra együtt van a család, felgyógyult a lánya, és két, szuper unokája van, akik nyáron is meg tudták szervezni a tökéletes karácsonyt.

A történethez hozzátartozik, hogy másnap, a kutyáját sétáltató szomszédunk futólag megjegyezte: valami furcsa látomása volt, mivel az ablakunkra pillantva, karácsonyi égőket látott egy fenyőalakzaton. Ami persze teljes képtelenség, hiszen júniusban ugyan ki tartana karácsonyt?!