Sztárunk: Simona Stašová

Az ő cukorvatta frizurája kapott lángra egy csillagszórótól a Kuckókban. Az ő kezéből tépik ki a Károly-híd közelében a drága ridikült a Férfiak reményében. Ő játssza a Női regényben (Üzenet a metróból) a remek formában lévő ötvenest, aki döbbenten veszi tudomásul, hogy a régi pasija most a lányával került intim kapcsolatba. De már 1977-ben ismerhettük őt, a nagy sikerű Nő a pult mögött című sorozatból. Ő volt az a léha kis eladó, aki stikában belekóstolt egy-egy áruba.

„Már tizenöt évesen tudta, hogy színésznő lesz – mondja róla Jiřina Bohdalová. – Én meg tudtam, amit ő még akkor nem sejtett, hogy nehéz dolga lesz. Elsősorban miattam. Örökké hozzám fogják hasonlítani. Féltettem őt. Elmagyaráztam neki, miféle hivatás ez. Dzsungel, ahol csak a legjobbak, a legerősebbek maradnak talpon. Aki nem kerül be közéjük, annak keserű az élete. Nem tudtam, mennyire tehetséges. A felvételire sem én készítettem fel. Kolléganőmet, Vlasta Chramostovát kértem meg, hogy foglalkozzon vele. Annak idején engem is ő hallgatott meg. Büszke vagyok Simonára. Remek színésznő lett belőle. Boldog vagyok, amikor színpadon látom.”

Levelet tesz elém Simona Stašová. Édesanyjának írta 90. születésnapjára. Ezt el kell olvasnom, mondja, aztán egy hirtelen mozdulattal visszahúzza előlem, és ő maga olvassa fel. A végén természetesen megkapom a kinyomtatott sorokat.

„Édesanyám… Nekem ő csak Jiří, nem Jiřina vagy Jiřinka, ahogy mások hívják, de ha társaságban beszélek róla, anyámként emlegetem. Az én anyám óriási személyiség. Utálja a sajnálkozást. Nem szereti a sírást. Mindenre úgy tekint az életben, hogy a pohár félig tele van, nem pedig félig üres. Imádja a tréfát. Mindent viccesen ad elő, amivel viccelni lehet. A gyengeséget sem bírja. Elképesztő módon önfeláldozó. A barátaiért mindenre képes, és van is sok neki. Ő az, akit hajnali háromkor is fel lehet hívni, mert azonnal segít. Csalódást ne okozzon neki senki, mert nem felejt, mindenre emlékezik. De arra is, amit érte tettek. Hálás alkat. Hűséges ember. Nagyon hűséges. Nemcsak másokkal, magával szemben is igényes. Imádja a rendet, a ragyogóan tiszta lakást. A társaságot is szereti. A vendégeit valósággal körbetáncolja. Nem ismerek még egy embert, aki úgy tud szórakoztatni, mint ő. Vladimír Menšík, Jiří Sovák, Vladimír Dvořák, Stella Zázvorková volt ilyen. Anyám az utolsó ebből a generációból. Imád főzni, kertészkedni, fúrni-faragni-szerelni-bütykölni. Igazi ezermester. Szereti a jó könyveket, főleg a hírességek életrajzát és a történelmi dokumentumregényeket. Értékes könyvtára van. Imádja a hivatását. Nem úgy tekint rá, mint foglalkozásra, hanem mint igazi hivatásra. Mellette felnőni kiváltság volt. Derűs, szórakoztató, örömet és energiát sugárzó ember. Gyermeki lélekkel tekint az életre, ezért aztán sokkal boldogabb, mint az, aki örökké panaszkodik. Gazdaggá válik, akit közel enged magához.”

Elérzékenyül, mire a levél végére ér, de nem sírja el magát. Elégedetten csúsztatja kezembe az irományt.
„Kilencéves koromig a nagyszüleim neveltek – kezd bele, még mielőtt kérdezném. – Anyám reggeltől késő estig dolgozott, rádió, színház, televízió, forgatás. A szüleit támogatta anyagilag. Apámmal akkor már nem éltek együtt, de a kapcsolatot tartották. Radoslav Brzobohatý volt az új párja, nagy szerelemben éltek együtt. Ismert emberek, jeles színészek, rendezők jártak hozzánk. Belőlem tényleg nem lehetett más, csak színésznő. De hogy egyszer bekerülök az első ligába, arra gondolni sem mertem. Anyám mellé, ugyanabba a sorba? Ez elképzelhetetlen volt számomra.”

Két pillanatom marad, hogy kérdezzem. Amíg levegőt vesz. A Prágai Városi Színházak társalgójában ülünk, innen megy az esti előadásra.

Bár drámában és vígjátékban egyaránt otthonosan mozog, legutóbb komikaként díjazta a szakma. A Vlasta Burian Társaság elsősorban a komikai vénáját értékelte rangos elismerésével. Néhány évvel ezelőtt az édesanyja is hazavihette ugyanezt a díjat. Ha csak ketten ülnek otthon, felizzik a humor a beszélgetéseikben?
Anyám mellett nem lehet búslakodni. Gyerekkorom óta szórakoztat. Mi akkor is rengeteget nevetünk, ha valami miatt éppen szomorkodnunk kellene. Anyám született komika. Őt a humor és a nevettetés élteti.

Örökségül kapta ezt a kedélyállapotot?
Biztosan. A nagymama is jókat tudott kacagni. Hangosan és hosszasan. Több mint harminc éve már, hogy meghalt, mégis hallom a hangját. Soha semmi nem tudta leteríteni. Történhetett vele bármi, ami másvalakinek az élettől vette volna el a kedvét, az rajta nyomot sem hagyott. Sosem adta meg magát a bajnak. Ha a mennykő csapott volna bele, akkor is talpon marad. Tudta ugyanis, hogy a környezetének szüksége van rá, nem törheti meg semmi. Három férfi játszott igazán komoly szerepet az életemben, kettőjüktől egy-egy fiam született, aztán elváltak az útjaink, mégsem keseredtem bele egyetlen szakításba sem. Bármelyikükkel tudnék élni ma is. Jól váltunk el. A közös emlékek ma is erős szálakkal kötnek össze bennünket. De ha van egy másik élet, akkor abban én már kisebb szenvedéllyel szeretnék élni, mert túl a hatvanon még mindig nagy lángon égek. Jobb lenne néha higgadtabban megélni bizonyos érzelmeket, de még mindig nem megy.

Nagyapját koholt vádak alapján akkor ítélték tizenöt évi börtönre, amikor ön született.
Egy nap különbség volt a két családi esemény között. Én világra jöttem, őt elhurcolták a világból.

Attól a naptól fogva az édesanyja lett a családfenntartó.
Anyám dolgozott, én a nagymamámra maradtam, aki minden rossztól meg tudott védeni. Elképesztő asszony volt. A humorával, a vidámságával csodás gyerekkort biztosított számomra. Később ő tanított meg sakkozni, kártyázni, vele jártam templomba, színházba, nyáron úszni, vele néztem a tévében a műkorcsolya-bajnokságokat. Bánatosan ülhetett volna otthon, magányba burkolózva, hiszen a férje börtönben ült, ehelyett igyekezett mindenkinek kellemessé tenni az életét. Nem engedte meg, hogy a baj ránk telepedjen. Mindig kitalált valamit, hogy szépek legyenek a napjaink. Bécs mellett született az Osztrák–Magyar Monarchia idején, német volt az anyanyelve. Nyolcéves volt, amikor kitört az első világháború. Édesanyja az ötödik gyermekét hozta a világra, amikor szülés közben meghalt. Onnantól fogva a nagyapja nevelte a gyermekeket, így az én nagymamámat is. Másodikos kislány volt, amikor a nagyapja úgy döntött, mivel olvasni és írni már tud, menjen inkább dolgozni egy paraszti birtokra, hogy legyen mit enniük a többieknek. Tizennyolc évesen már Prágában szolgált. Ott ismerte meg az én nagyapámat, aki asztalos volt, és akkor kezdett el csehül tanulni. Hatalmas tudásszomjjal tekintett a világra.

Szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen még élnek a szülei, pedig mindketten betöltötték már a kilencvenet.
Szívmelengető érzés, hogy hatvanhét évesen még bármelyikükhöz fordulhatok tanácsért. Apám is gyakran emlegeti anyám édesanyját, vagyis az anyósát, akivel remekül értették egymást, és hatalmas sakkpartikat játszottak. Egyedül a vallás terén különböztek. Isten létéről lázasan vitáztak. Könyörgöm, ki borotválná őt ott fent, ha valóban létezne?! – szokta mondani apám. Kilencvenhárom évesen már az idősek otthonában lakik, de az életkedvét nem veszítette el. Minden másnap meglátogatom őt, és hosszasan elbeszélgetünk. Szoros lelki kapcsolatban vagyunk, s bár az egész életét a tudománynak, azon belül a geofizikának szentelte, mindig van közös témánk. És nem csak a természet törvényszerűségeiről, a csillagos égboltról és az égitestekről folytatunk nagy eszmecseréket. Apámat a színház is érdekli.

A Katherine Hepburn és Henry Fonda főszereplésével készült Az aranytó című amerikai film színpadi változatában Ladislav Frej mellett játssza Ethel szerepét. A Shirley Valentine a 800. előadáshoz közeledik. A Római éjszakákat is tizenöt éve játssza, amelyben Anna Magnanit, az Oscar-díjas olasz színésznőt alakítja.
Róla és Tennessee Williamsről, a világhírű amerikai drámaíróról szól a történet, az ő harmincéves barátságukról. Magnani anyám mellett a másik kedvenc színésznőm. Ők ketten szerintem hasonlítanak is egymásra. Elsősorban az élethez való hozzáállásukban, de még a humorukban is.

El tudja képzelni, hogy Shirley Valentine-nal eljut az ezredik előadásig?
Ez a célom. Ha az egészségem engedi, szeretném majd ezredszer is eljátszani.

Olimpiai bajnoka lehet majd a darabnak.
Úgy legyen! Ezt valóban színházi csúcsteljesítményként jegyezhetné a szakma.

Édesanyjától a színészettel kapcsolatos tanácsai mellett a férfiakhoz is kapott egyfajta használati utasítást?
Soha. Bölcs asszony az én anyám. Soha nem beszélt bele az életembe. Még a válásaimat is kacagva asszisztálta végig. Mintha tudta volna, hogy egyik pasimmal sem szakítok véglegesen. Mindig sikerült velem elhitetnie, hogy nem kell összeomlani, az élet hoz még nagy szerelmet. És hozott is. Most is csak akkor vagyok egyedül, ha egy kis magányra vágyom.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2023/3. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen