Sztárunk: Ethan Hawke

És nemcsak azért, mert Karlovy Vary tavalyi fesztiválján a filmes pályáját díjazták. Ethan Hawke a független amerikai film egyik zászlóvivőjeként repes az örömtől, hogy a koronavírus-járvány miatti korábbi leállás után ismét felvevőgép előtt állhat.

Fényes elme. Született értelmiségi. Hatvan filmmel a háta mögött az egyetemes filmművészet egyik legizgalmasabb alakja. „Ha a múltbéli sikereit emlegeti az ember, az könnyen arroganciát szül, megfeledkezik azokról, akiknek az elismertségét köszönheti – vélekedik. – Ha sokat töpreng a jövőjén, eluralkodhat rajta a félelem. A jelenben ott az alázat. Nem tudjuk, mi vár ránk, csak azt, hogy mi a dolgunk. Azt pedig teljes odaadással kell tennünk.”

Jobb ars poeticát meg sem fogalmazhatott volna, mondom neki Karlovy Vary legelegánsabb szállodája, a Grandhotel Pupp szalonjában, a Paul Schreider rendezte First Reformed vetítése után, amelyben egy önostorozó lelkészt alakít. Erre azt feleli: „Mindig egyvalamire koncentrálok. Arra, amit éppen csinálok. Ha színpadon vagyok, akkor az előadásra. Ha forgatok, akkor a pillanatnyi szituációra, ha rendezek, akkor a jelenet igazságára, ha zenélek, a dallam tisztaságára. Örök játékos vagyok. Ha stagnál a színészetem, mással foglalom el magam. Általában tudom, mihez kell nyúlnom.”

Még húszévesek sem voltak a szülei, a texasi egyetem hallgatói, amikor Ethan Hawke megszületett. Diákszerelem gyümölcse, ám a házasságnak gyorsan vége lett.

„Ötévesen anyámmal maradtam, tízéves koromban új apát kaptam – meséli. – Addig keresztül-kasul utazgattunk az Egyesült Államokban. Miután anyám újra férjhez ment, Princetonban, New Yersey államban telepedtünk le.”

Tizenkét évesen River Phoenix oldalán kalandozik a világűrben, az Űrrandevú című filmben. Egy évvel később már színpadon áll Shaw Szent Johannájában. Tizennyolc esztendősen a Holt költők társaságában látja őt először a világ. Egy konzervatív szemléletű fiúiskola diákjai új irodalomtanárt kapnak, aki romantikus költők verseivel fordítja a figyelmüket a világ történései felé. Ethan Hawke az érzékeny, visszahúzódó Todd Andersont alakítja, aki a film végén sírva lép fel a padra, és úgy tiszteleg a hatalom által megsemmisített tanára előtt, aki megváltoztatta az életét. A tanárt „A magyar nyelv a legerősebb kötés az életemben, minden más köd és lidérc” – alakította.

„Féltem tőle – mondja Hawke. – Világsztár, zseni, kapacitás. Azt hittem, máshogy működik az agya, mint a miénk, tizenéveseké. A forgatás végén aztán kiderült, feleslegesen izgultam. Ő tartott tőlem. Bevallotta. Én ezt akkor viccnek vettem, pedig ő komolyan gondolta. Most, hogy elmúltam ötven, és nálam jóval fiatalabb kollégákkal is dolgozom, érzem, az ifjú tehetségekben van valami ijesztő intenzitás, erő, lendület. Ilyen helyzetben nem könnyű annak lenni, aki vagy. Nehéz megőrizned a valós énedet. Robin pedig erre koncentrált. Hogy egy pillanatra se veszítse el önmagát. Rengeteget tanultam tőle a forgatás során. Ő magyarázta el nekem, hogy mit jelent színésznek lenni. Felhívta a figyelmemet arra, hogy amikor a szereppel tejes mértékben azonosulunk, akkor voltaképpen eltűnünk a figura mögött, és csakis a történetet szolgáljuk. Ha megérezte valakiben, hogy lelkileg távol áll ettől, arra elég furán nézett. Velem egyfolytában tréfálkozott. Jóval később jöttem rá, így jelezte, hogy rokonszenvesnek tart.”

Két filmje robbant 1989-ben. A Holt költők társasága után a Drága papa, amelyben a halálos beteget megformáló Jack Lemmon fiát játszotta. 1991-ben már a Fehér agyarban remekel, Klaus Maria Brandauer oldalán. A Jack London kalandregénye nyomán készült kalandfilm ifjú hőseként az aranyláz csalogatja Alaszkába, ahol egy farkaskutya bizalmát kell elnyernie. Hatalmas tapasztalás volt ez Hawke számára, hiszen kutyával korábban nem került még ilyen szoros kapcsolatba.

„Az állat nem tudja, hogy játszik. Ő végrehajt. Látja a gazdáját a kamera mögött, és teszi, amit kérnek tőle. Nekem kellett alkalmazkodnom hozzá. Nekem kellett úgy játszanom, hogy azt érezze, vele vagyok. Ha a kamerának játszottam volna, rájön, és belenéz. Ha túljátszom a szerepet, elfordul tőlem, nem fog együttműködni velem. Nekem kellett ráhangolódnom, hogy minden zökkenőmentesen menjen.”

Harmincéves, amikor a Kiképzés odaadó kis zsaruját játssza Denzel Washington oldalán. Újonc a kábítószerosztály korrupt nyomozója mellett. Kisstílű drogosok között keresi a legfőbb bűnöst.

„Idősebb fejjel abba a sorba szeretnék majd beállni, amelyben például Michael Caine áll. Mindent tud a szakmáról. Óriási önfegyelem és felkészültség kell ahhoz, hogy az ember egyre magasabbra jusson a színészetében. Két út van előttünk. Paul Newman vagy Robert de Niro olyan színészek, akik minden szerepükben megőrzik az egyéniségüket, függetlenül attól, hogy cowboyt, ügyvédet vagy gazembert játszanak. Én a másik csoportba tartozom. Azok közé, akik az egójukat elnyomva teljesen összeforrnak a figurával.”

A cél érdekében pedig a forgatókönyvbe is képes belenyúlni. A Mielőtt… trilógia első részének zárójelenetét az utolsó forgatási napon, hajnali háromkor írták át Richard Linklater rendezővel és filmbeli partnerével, Julie Delpyvel. Így született meg a Mielőtt felkel a Nap nyitott vége, amely folytatást biztosított a második részhez. Az elsőben Jesse, az amerikai fiú (Hawke) és Céline, a francia diáklány (Delpy) megismerkednek egy nemzetközi gyorsvonaton, Bécsben leszállnak róla, együtt töltenek pár órát, majd elválnak útjaik. A Mielőtt lemegy a Nap címmel elkészült folytatásban évekkel később Párizsban találkoznak, és újjáélednek a régi érzések. A trilógia harmadik részében Jesse és Céline már együtt élnek, s bár egy nap szétválnak az útjaik, a végén visszatalálnak egymáshoz.

„Sokan kérdezik, tervezzük-e a sztori folytatását. Egyelőre nem. Megegyeztünk ugyanis, hogy amíg a két főszereplő életében nem látunk határozott változást, addig nem írjuk tovább a történetet. Az idő nekünk dolgozik. Az első és a második, de a második és a harmadik rész között is kilenc év telt el. Nem kell kapkodnunk. Akkor sem történik semmi, ha elmarad a folytatás.”

Gyakran faggatják őt híres felmenőjéről, A vágy villamosa, Az ifjúság édes madara és a Macska a forró bádogtetőn világhírű írójáról, Tennessee Williamsről is. Hawke nagyapja és az író apja ugyanis testvérek voltak.

„Gyerekként otthon nemegyszer hallottam, hogy nagyapám a második világháborúban harcolt. A gazdasági válság is többször téma volt a családban. Művészetről senki nem beszélt. Egyedül Tennessee Williamsről, aki csodálatos drámákat írt. A nagymamám szerint meglehetősen fura fazon volt. Valójában nem is tudták, mit gondoljanak róla. Állítólag mindenkitől erősen különbözött a családban. Az íráskészségemet talán tőle örököltem, de hogy leszek-e olyan jó színész, mint amilyen jó író volt ő, az csak évek múlva fog kiderülni.” Hamletet játszott a Broadwayn, Sam Shepard Valódi vadnyugatában Lee, a kétes egzisztencia, a gátlástalan, nyers erő.

„A színpad ugyanolyan fontos az életemben, mint a film. Párhuzamosan viszem mindkettőt. Az elmúlt tíz évben itt is, ott is rengeteget dolgoztam, és nagyon keményen. A pandémia aztán leállított. Kiléptem a körforgásból. Az első hetek kellemesen teltek. Pihentem. Később kezdtem nyugtalanná válni. Meddig fog ez tartani? Mi lesz a félbemaradt vagy el sem kezdett munkáimmal? Időbe telt, míg elengedtem ezeket a kérdéseket. Kezdtem befelé fordulni. Többet foglalkozni önmagammal. Intenzívebben együtt lenni a családommal. Olyan gondolatok jártak a fejemben, amelyek az elmúlt harminc évben fel sem vetődtek bennem. Egyfajta lelki megtisztuláson mentem keresztül.”

Ennek eredményeként ma már a díjaira is más szemmel tekint. Nem tulajdonít nekik akkora jelentőséget, mint régen.

„Azt a szobát, amelyben a szobrocskák, oklevelek, elismerések sorakoznak, az egóm szobájának neveztem el. Ha elbizonytalanodtam magamban, vagy kétségek gyötörtek a munkámmal kapcsolatosan, megálltam a szoba közepén, körbenéztem, és szép lassan nyugalom töltötte el a lelkem. Látták ezt a gyerekeim, és jókat kacagtak rajtam. Nyugodtan kidobhatod az összes díjadat, hecceltek, mi akkor is tudni fogjuk, ki vagy. Ez döbbentett rá, hogy az ember értékei nem a tárgyakban vannak. Nem kell ahhoz semmilyen díj, hogy az ember tehetsége nyilvánvaló legyen.”

Hogy mit tart még fontosnak? Például azt, hogy elvhű demokrataként ma is felnéz Barack Obamára. Vagy azt, hogy legújabb regénye, A sötét ég ragyogó napsugara magyarul is megjelent. Felkavaró történet egy félrelépett férj pusztító önvádjáról, azonfelül pedig a hitről, a szenvedélyről, a kétségbeesésről és a művészet morális erejéről. Mindezt összevetve: róla is szól a könyv. A legnagyobb vágya pedig Richard Linklater születésben levő filmjéhez köti. Hitelesen megformálni Ralph Waldo Emerson amerikai költőt, unitárius lelkészt, a transzcendentalista mozgalom 19. századi vezetőjét. Szeretne mindent megmutatni benne, amit eddig megtapasztalt az életből, és ahogy ő mondja: a felsőbb lélekről.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/8. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene