Senki nem állítja meg Bénes Lászlót

Vasárnap

„Bénes László olyan játékoskvalitásokat hoz magával, amelyek jót tesznek majd a csapatjátékunknak. Ismeri a Bundesligát, nem lesz szüksége hosszú időre a beilleszkedéshez” – mondta az FC Augsburg menedzsere, Stefan Reuter, amikor a 23 éves doborgazi származású labdarúgó februárban a Mönchengladbachból „átugrott” kölcsönbe az FCA-hoz.

Bénes 2016 júniusában ötmillió eurós szerződést írt alá a német Borussia Gladbachhal. Előtte ifiként Somorján, majd a DAC-ban játszott, onnan került a győri futballakadémiára. Profiként Győrből, ahol bemutatkozott az NBI-ben, az akkori éllovas Zsolnára vezetett az útja, ott 17 évesen debütált a Fortuna Ligában. Onnan került Németországba abban az esztendőben, amikor az egyik legtekintélyesebb sportlap, az olasz La Gazzetta dello Sport földrészünk 50 legtehetségesebb játékosainak a listáján említette. A Gladbachnál 2017 februárjában a Német Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a Fürth ellen. Tagja volt a szlovák korosztályos válogatottaknak, majd a 21 éven aluliak a Hapal gyermekei néven ismertté vált csapatának, a Ján Kozák vezette felnőtt válogatottban 2018-ban a Litva elleni vb-selejtezőn lépett először a pályára.

A nagy jövő előtt álló kreatív középpályáshoz Fortuna nem volt kegyes. Sérülésekkel küzdött, emiatt Gladbachban kevésszer került pályára, ezt pótlandó 2019-ben kölcsönadták a 2. ligás Kielnek. Ott ismét belelendült a játékba, és a következő idényben visszatért a Borussiához. A kezdeti lehetőségek után a 23 éves játékos ebben az idényben csak egyetlen mérkőzésen töltött 90 percet a pályán. Tíz lehetőségből nyolcszor csereként került a pályára, ezért szerződött vendégjátékosként a svábokhoz. A beszélgetésünk akörül forog, hogy érzi magát, és mik a további tervei.


 

Bár fiatal vagy, azért nem túl jó, ha kevés a játéklehetőség. A „kölcsöntől” nyilván azt remélted, hogy ez megváltozik.

Azért választottam még télen az Augsburgot, mert úgy éreztem, Gladbachban nem biztos, hogy annyi lehetőséghez jutok, amennyit szeretnék. Az Augsburg már régebbről érdeklődött irántam, mert olyan típusú játékosra volt szüksége, mint én vagyok. Előbb úgy volt, hogy nem enged a Gladbach, aztán újra megbeszéltük, és végül beleegyeztek, engedélyezték, hogy a fennálló idény végéig elmenjek. Az új helyen mind a hat első meccsen ott voltam a kezdőcsapatban. A hetediken nem, mert előtte megfáztam. Izgultam, nehogy korona legyen, mert előtte Cipruson voltam a válogatottal, és a repülőtéren elkaphattam. De hála Istennek minden tesztem negatív lett.


 

A Gladbach játékosai még nem kaptak korona elleni oltást? Netán a válogatott keret tagjai?

Nem, a klubban még nem is volt róla szó. Folyamatosan tesztelnek minket, hetente kétszer van PCR-teszt, s mindennap, mikor megérkezünk a stadionba edzésre, végeznek egy gyorstesztet is. Ha az negatív, eddig még mindenkinek az volt, akkor részt vehet a tréningen.


 

A Covid miatt volt karanténban a csapat?

Mióta itt vagyok, nem.


 

Hogy élted meg azt, hogy Gladbachban ebben az idényben kevésszer kaptál lehetőséget, így nehéz megmutatni, hogy mire vagy képes?

Az előzőben volt néhány kilencvenperces meccsem, ott kezdtem el igazán játszani, de ez a szezon nehezen kezdődött, mert még a nyáron megsérültem, így pár hetet ki kellett hagynom. A visszatérés nehéz volt, a többiek ott lehettek az edzőtáborban, részt vehettek a felkészülésben, nekem mindez hiányzott, így nehéz volt bekerülni a csapatba. Ezért volt, hogy egyre inkább éreztem, szükségem van a játékra, csak így tudok fejlődni, csak úgy lehetek jobb játékos.


 

Augsburgban változott a helyzet. Az, hogy többet játszol, lelkileg is adott erőt?

Persze! Hiányzott az, hogy ne csak pár percre szálljak be, ott legyek a kezdőben, akár végigjátszhassam a mérkőzéseket, ami erős motiváció. Ezért jöttem ide, s örülök, hogy ez meg is valósult.


 

Kreatív középpályás vagy, többször játszol csatár poszton. Mesterséged a góllövés. Eddig két gólt lőttél a sváboknál, egyet bajnoki, egyet barátságos mérkőzésen a Hertha és a Heidenheim ellen. Jelentett megkönnyebbülést, hogy beindul az „üzlet”?

Nem mondanám, hogy megkönnyebbülést, nem volt előtte sem gond. Minden gól jól jön, fontos, örömöt szerez a gólszerzőnek és az egész csapatnak. Nekem is fontos volt, hogy hosszú idő után újra betaláltam a hálóba. Remélem, hogy lesz folytatás.


 

Eltelt jó pár hét, hogy érzed magad Augsburgban?

Jól, a srácok hamar befogadtak. Van három cseh játékos is a csapatban: Tomáš Koubek, Marek Suchý, Jan Morávek, velük tudok szlovákul kommunikálni. Szinte mind a három idősebb, tapasztalt játékos, sok mindent elmondtak a múltjukról, hogy miket éltek át. Egyébként mindenkivel jól kijövök.


 

A járvány miatt most nem nagyon jártok össze a többi csapattaggal, az edzéseket követően mindenki megy haza. Szerencsédre veled van a barátnőd is.

Bizony. Sokat járunk sétálni a természetbe, van egy kutyánk is, egy mopsz. Az igazat megvallva, nem mehetünk sehová, mert mindig fennáll a veszély, hogy ha megfertőződök, akkor mehetek két hétre karanténba, és nem edzhetek. Aztán kellene újabb két hét, míg visszatérek, lassan a szezon végéig kiesnék.


 

Az Augsburg április közepén 12. a Bundesliga tabellán. Mi a vezetés konkrét célkitűzése a helyezést illetően?

Mindenképpen a bennmaradás a cél. Nem a középmezőnyben tanyázunk, hanem inkább lejjebb. Fontos, hogy a következő meccseken pontokat szerezzünk.


 

Hogy állsz a némettel?

Ötödik éve vagyok Németországban, az első tanulással telt, de a legjobb az volt, amikor elkezdtem németül beszélni a srácokkal. Most már nincs vele gondom. Bármilyen témában tudok társalogni, tökéletesen meg is értem, amit mondanak.


 

Meddig maradsz Augsburgban? Az idény befejeztével visszatérsz Gladbachba?

Úgy jöttem el, hogy nyárig maradok, és aztán megyek vissza.


 

Ahhoz, hogy valaki felnőjön a legnagyobbakhoz, fontos, hogy ő maga is elhiggye, közéjük tartozik, képes arra, amire ők. Kezded ezt érezni?

Amikor Zsolnán játszottam, már akkor sokak számára ismert focista voltam. Azok közül, akikkel az ifiben fociztam sokaknak nem sikerült bekerülni akár a szlovák, akár a magyar felső ligába. Ennek ellenére én nem gondolom magamról, hogy sztár vagyok, mert rengeteg jó focista van a világon. Az én szememben a sztárok Cristiano Ronaldo, Messi és a hasonlók. Úgy vagyok a sztártémával, hogy kicsi korom óta vannak céljaim, álmaim, és senki, a sérülések sem fognak megállítani, hogy ezeket elérjem. Tudom, hogy képes vagyok rá, hogy sikeres karriert fussak be, és ezért mindent megteszek, de közben szerény maradok, mert tudom, milyen gyorsan lehet magasra kerülni, de ugyanolyan gyorsan le is esni. Volt benne részem, amikor Gladbachba jöttem. Kölcsönbe mentem Kielbe második ligába, aztán vissza. Európa Ligát játszottam, top csapatok ellen szerepeltem minden héten. Akkor úgy éreztem, ez vagyok én, aztán fél év múlva (érthetetlen módon) újra kikerültem a kezdőből, mert jól ment akkor a foci. Most megint játszom. Gyorsan változnak a dolgok. Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig profinak kell maradni.


 

Mi a legnagyobb vágyad az elkövetkező egy-két évben?

Az, hogy stabilan tagja legyek a kezdőcsapatnak, minél eredményesebb legyek, gólokat lőjek. Mindig is az volt az álmom, hogy Bajnokok Ligáját játsszak, ami sikerült, de úgy érzem, hogy ez csak a kezdet.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/21. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?