Samuel Baláž: Üresjáratos volt az év

Fotó: TASR

A fiatalok széppé akarják tenni Vlček Erik hatodik olimpiáját. Sikerül nekik? Ha lesz is olimpia idén nyáron Tokióban, még nem tudni, kik lesznek azok, akik beülhetnek a kajaknégyesbe. Jelölt több is van.

Érdekes

Kajakosaink február 11-én vágtak neki a tengerentúlnak, remélve, hogy az évek óta bevált, Los Angeles melletti edzőtáborban melegben és nyugodtan tudnak készülni az idei nyárra halasztott tokiói olimpiára. Nemcsak a kvótát kiharcolt négyes, Samuel Baláž, Vlček Erik, Zalka Csaba és Botek Ádám, hanem további jelöltek is, Denis Myšák és Gacsal Ákos, továbbá két kajakoslány, Likér Péter edző és a gyúró. Előtte mind megkapták a védőoltást, ami nagy port kavart, mert a nyilvánosság szerint nem volt sportszerű, hogy megszegték az elfogadott szabályokat. Pedig az olimpiára készülő sportolók helyzete más: ha nem tudnak edzeni, nincs értelme a tokiói játékoknak, hiába minden erőfeszítés. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is kérte, hogy a játékokra készülő versenyzők kapjanak előnyt az oltásnál, persze, ezt csak ajánlásként tehette, nem utasíthatja a különböző országok kormányait. Talán jobban kellett volna kommunikálni, és a sportolók példájával buzdítani az embereket az oltás fontosságára.

Samuel Baláž: Üresjáratos volt az év

Fotó: TASR
 

Ott ült abban a hajóban, amelyik 2019-ben a szegedi vb-n kvótát szerzett. A nagy örömből üröm lett, a sikeres folytatást félbeszakította a járvány. Szavaiból mégis némi optimizmus érződik: „A felkészülés terén, bár nem olyan volt, mint szerettük volna, úgy érzem, nem állunk rosszul. Remélem, minden jó lesz.” Ugyanazt ismétli, amit a többiektől hallottam: „A legjobban a versenyek hiányoztak, a nemzetközi szintű megmérettetés. Nincs hasonlítási alap. Esetleg az ellenfelek hazai versenyeinek eredményét tudjuk figyelni, de az nem ugyanaz. Egy versenyző számára a legnagyobb kihívás, hogy hazája színeiben versenyezzen, erre nem volt lehetőség. A helyszínen fog kiderülni, ki mit tud, 2019 óta sok minden változhatott.”

Samo sem először utazik az amerikai edzőtáborba. „Az ottani klíma, a meleg előnyös, mindennap vízen lehetünk. Mivel a négy helyre Gacsal Ákossal együtt hatan vagyunk, arra törekszem, hogy a legjobb legyek K1-ben, akkor nem kell izgulnom, hogy benn leszek-e a négyben. Mindannyiunknak nagyon keményen kell dolgoznunk.”

Szlovákiának K1-ben is van kvótája, ezt Gelle Péter szerezte, de még ebben a számban is az idei eredmény dönt az olimpiai rajtról.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/8. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?