Rómában jártunk, gyógyultunk

Vasárnap

Valahogy így mondanám – Rómába gyógyulni megyek. Megtalálni az utat, elengedni az elengedhetőt – és csak úgy létezni. Mert létezni jó. Nem mindig kifizetődő, de jó. Róma messzire nyúló hagyatéka, már-már zavarba ejtő hatással van az életemre.

Az ókor két legműveltebb államáról, Görögországról és Rómáról beszélve gyakran észre sem vesszük, hogy míg az előbbi – a szó eredeti értelménél fogva – egy országnak a szerteágazó története; a másik ellenben már egy város fejlődését taglalja, s bár ez a város egy nép hazája, sőt egy folyamatosan előre nyomuló, büszkeségét soha el nem felejtő birodalom központja, magában véve mégiscsak kis(ebb) terület.

Mind ismerjük azonban. Ha a testünkkel, lelkünkkel nem is, gondolatainkban ott motoszkálnak azok a szállóigék, amelyek így vagy úgy, de tanúbizonyságát adják mindannak a csodának, amit az ember itt tapasztalhat. Minden út Rómába vezet – vezet hát az én utam is a tavasz első, még bóbiskoló napjain. Nem vagyok jól, a fejem felett átzúgó hírek, a folyamatos szorongás, hogy kezelni vágyom a kezelhetetlent, kibillenti az egyensúlyomat. Róma majd összerak. „Vezetik a végzetek az akarót, és a nem akarót vonszolják” – mondotta Néró császár nevelője is, és ez érdekel most engem. Újra. Az irány. A lényeg. Az örök törvény.

Így született Róma

Aeneas mondája lett Róma nagy történeti legendája. Romulus és Remus mítosza. A (!) legenda, amelyet a rómaiak sokkal később, a polgárháborúk iszonyatai között is gyakran emlegettek, hogy a birodalom épülő falait voltaképp testvérgyilkosság szennyezte be. És ezért szerettem bele én ebbe a városba. Na nem a testvérgyilkosság miatt. Sokkal inkább abba a hihetetlen misztikába csomagolt erőbe estem orral előre, ami ezt a várost összefogja. Míg Athén (tavaly e városkáról is írtunk) kedves szelídségévél és bájával varázsol el, addig Róma elszántsága és vad ereje összetart. Valahogy így mondanám – Rómába gyógyulni megyek. Megtalálni az utat, elengedni az elengedhetőt – és csak úgy létezni. Mert létezni jó. Nem mindig kifizetődő, de jó. Róma messzire nyúló hagyatéka, már-már zavarba ejtő hatással van az életemre.

Bármely útvonalon érkezzünk is, Rómában világméretű történelmi, művészeti és műemléki értékek tanulmányozására nyílik lehetőségünk. A római civilizáció a göröggel együtt a nyugati műveltség bölcsőjeként él napjainkban, de míg a görögök az irodalomban, a filozófiában, és úgy istenigazából a szellemi élet terén tudtak maradandót alkotni, addig a rómaiak érdeklődése a birodalom szervezésére összpontosult. Mentalitásuk visszatükröződik az alkotásaikban is, míg a görögök műveit a tiszta harmónia és a szépség jellemzi, a rómaiak keze nyomán a nagyság, a hatalom és a hasznossági elv mutatkozik meg leginkább. A fórumok, az amfiteátrumok, a bazilikák és a diadalívek között járva az ókori Róma ereje azonban nemcsak lenyűgöző, de egyben megkérdőjelezhetetlen is.

A lábam alatt elnyúló város eposzi felemelkedéséről mindig is a kritikus pillanatok döntöttek. Ebben hasonlítunk. Riválisa, Karthágó legyőzésétől kezdődően a Spartacus-féle rabszolgafelkelés leverésén át a véres polgárháborúkig, ahol az ókori Római Birodalom vasakaratú államférfijait és hadvezéreit nem kevesebb mint tíz év leforgása alatt vagy megölték, vagy öngyilkosságba kergették – egy soha meg nem nyugvó lélek képét festi elém. A romok és macskaköves utcák között felsejlő történetek közül azonban mégis Marcus Antonius és Caius Octavius – a majdani Augustus császár közti kiélezett kapcsolat csábít leginkább. Annak a napnak a története, amikor Caesar fogadott örököse, Octavius legyőzte riválisát, Antoniust, és Róma első, hivatalos császárává kiáltotta ki magát. Talán csak mert túl romantikus lelkületű vagyok, vagy talán mert épp abbéli obeliszkkel szemezek, de mégis e döntő pillanatnak a története a kedvencem Róma városának felemelkedéséből. Egyiptom birtokbavétele, a két szerelmes – Antonius és Kleopátra – eltiprása, a hős Róma császárságának születése…

Az obeliszk jelképe majdnem mitológiai anekdotában megjelenik, mint világokat összekötő és elválasztó világtengely. Hát miért pont Rómában, ebben a városban volna ez másképp? Elvégre nem itt vannak a legkifinomultabb érzelmek a legsötétebb tettekbe csomagolva? Hát nem figyelemre méltó tény, hogy a részletek milyen valósághű logikával állnak össze erre? Egyiptom meghódítója, egy istenség fia – tűnik elő ím a múltból, jelezvén Augustus nagyságát. A vörös gránittömb mellett állva, ezeket a sorokat olvasva, talán épp ugyanazt érzem, amit éreztek egykor az ókori Róma polgárai is, Augustus császár rám vetülő árnyékát.

Rómába Egyiptom meghódítása után kerültek az első obeliszkek, az ismert 28 egyiptomi oszlopból 8 áll magában a városban. További obeliszkeket találhatunk azonban Cataniában, Firenzében és Urbinóban is.

Így születek újjá én magam

Kora reggel a kávé illatára ébredek. Rossz konvencióim egyike, hogy zárt térben álomra hajtani a fejem csak hosszú órák szenvedései után és árán tudom, gyakran úgy érzem, elfogy a levegőm. Ezért aztán akklimatizálódtam, szokásaim egyikeként rendszeresen ablakot nyitok, legyek bárhol, akár a tél kellős közepén is. A közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt ébredések helyett ezúttal azonban arra kelek, hogy kávé illata ólálkodik a levegőben. Az illat először csak az álom egy kis szeletét, aztán annak a nagyobbik részét, végül az egészet elűzi. Lám, már az első reggelemen sejtem, rettenetesen nehéz lesz ezt a helyet magam mögött hagynom.

Rómában rengeteg szépségesen kialakított téren sétálhat végig az ember. Ezek közül az egyik a Piazza Venezia, amely egy derékszöget bezáró területet foglal magába, itt futnak össze és innen ágaznak szerteszét a város legfontosabb útjai – a Via del Corso, a Via del Plebiscito, és innen indul a Via dei Fori Imperiali, amely a Foro Romano, azaz a Forum Romanum, az ősi Róma főterének antik romjai mentén elér egészen a Colosseumig. Ellenben mivel vasárnap reggel van, és ismervén a város egyik, ha nem a legismertebb jelképe körül mozgó emberáradat nagyságát, a második kedvenc úti célom felé veszem az irányt.

Az egykori Mars-mezőn emeltetett Pantheon a római kor templomai közül talán az egyik legismertebb. Kr. e. 27-ben építette M. Vipsanius Agrippa, Augustus legkedvesebb hadvezére, barátja és veje. Kr. e. 80-ban egy tűzvész sajnálatos mód elpusztította, mai formáját Hadrianus császártól kapta. IV. Bonifác pápa 609-ben keresztény templommá szentelte és a Szent Szűznek, valamint az összes szent mártírnak ajánlotta. Belegondolni is nehéz, hogy alig pár lépésnyi távolságra tőlem, a monumentális épület falai között most olyan személyek egész sora nyugszik, mint Raffaello Sanzio vagy épp Baldassare Peruzzi és Vignola… És mégis itt vagyok. Itt, a Pantheon mellett ülök le egy kedves kis asztalhoz, ahol a pincér mosolygós Jó reggelt!-tel üdvözöl, itt kortyolok bele az első kávémba, itt harapok egy jóízűt a reggeli fogásokból. Vannak pillanatok az ember életében, amikor megérzi, hogy ettől a pillanattól fogva valami másképp lesz. Hogy nem ostobaság tudatosan szabályozni azt, amire gondol. Hogy a valóság pusztán a most érzett pillanatok jó kedélyű sorozata, és csak létezni kell benne.

A Pantheon előtti tér, a Piazza della Rotonda Róma egyik legnyüzsgőbb tere, egyike azoknak, melyek bájos természetességgel csalogatják magukhoz az embert, hogy pihenjen meg egy kicsit. A környező utcákban remek borokat és még annál is finomabb fagylaltot lehet kapni, de az igazi élmény mégis a Pantheon.

Neked. A második adag kávéd lassan kihűl, de te észre sem veszed. Mert ezekben a pillanatokban fedezed fel a várost magadnak, így éled át leginkább, így szívod magadba az energiáját, és bár még alig tudsz róla valamit, a legfontosabbat mégis érzed: ő az – ez az a hely, akivel szívesen vagy együtt. Hirtelen szabad vagy. Most már csak ezt kell elviselni – jegyzem fel a naplómba, mintegy elraktározva az élményt, hogy legyen mire gondolni, amikor ismét nehéznek érzem a levegőt magam körül. A pincér térül-fordul, elviszi az üres csészét, kedvesen érdeklődik, fogyasztanék-e még valamit. Leteszem a tollat. Szeretem az olyan embereket, mint ő. Kedvesek, szelídek, jobbá teszik az ember napját. Persze, neki minden bizonnyal csak egy újabb fogyasztó vendég vagyok, aki a vagyonát itt hagyja, az én napom azonban jobban indul. Mosolyogva válaszolok hát, hogy este még visszanézek.

Róma látnivalói közt külön érdekességnek számítanak a grandiózus méretű szökőkutak, amelyek művészettörténeti szempontból is kiemelkedő alkotások. Lépten-nyomon beléjük botlunk. A helyi szökőkutak királynője azonban mindenképp a Trevi-kút, amely olyan nevezetességek közelében található, mint a Pantheon vagy a Quirinale-palota, amely az olasz köztársasági elnök rezidenciája. A Trevi-kút kihagyhatatlan nevezetessége a városnak. A legenda úgy tartja, hogy aki bedob egy pénzérmét a vizébe, az még biztosan visszatér a város macskaköves utcáira. Persze, a jól csengő jóslat mellett a kút népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy több híres film ikonikus jelenetében is feltűnik – például a Római vakációban, amelyért Audrey Hepburn Oscar-díjat is kapott.

És újra pityeregtünk egyet

Egyetlen római vakáció, feltöltődés sem lehet teljes anélkül, hogy ne pityeregjünk egyet a Vatikáni Múzeum falai között. Sokszor és sok helyen mondtam már, de egy múzeumi látogatás valóban képes életeket megváltoztatni és vitát indítani bennünk. Engem általában megríkat. Na persze nem mindig és nem minden múzeum, de vannak olyan alkotások, melyek akaratlanul is érzelgős idiótát varázsolnak belőlem. A Vatikáni Múzeum egy ilyen hely. Ezért aztán egyik nem kevésbé álmos reggelemen azon kapom magam, hogy egyenest Vatikánváros felé vezet az utam. Egyszerű és kényelmes közlekedés a turista számára a római metró ilyenkor. A jegyeket a pályaudvaron (is) árusítják, a térkép segíti a könnyebb eligazodást, a lényeg minden esetben az, hogy ismerd azt a helyet, amelyen le kellene szállnod. Nem nehéz. Sőt, meglehetősen egyszerű. Még nekem is, aki gyakran azt sem tudom, csak fejben kalandozom-e, vagy ténylegesen egy város utcáin ballagok.

Az együttesen 7 km hosszúságú Vatikáni Múzeum kiállítótermeiben és galériáiban a nyugati civilizáció egésze tárul elénk. Megtekintésére egyetlen nap aligha elegendő. A kockázatvállalás azonban megéri. Ha felmegyünk a hatalmas csavar alakú lépcsőn, a Scalone Elicoidalén, eljutunk a múzeum különböző szektorainak bejáratához: szemközt található a Pinacoteca (a képtár), balra a Musei di Antichitá (az antik gyűjtemények múzeuma). A Musei Gregoriano Profano a nemkeresztény, míg a Musei Pio Cristiano a keresztény vonatkozású tárgyak múzeuma.


A Raffaello termek mellett a Sixtus-kápolnában ismét leragadok. Az emberi érzések között talán nincs is olyan kezelhetetlen, mint az áhítatba átcsapó döbbenet. Ezt érzem valahányszor itt járok. Sosem voltam hívő, az ateista szót sem szeretem viszont, túl erősnek, túl zártnak találom. A művészetben viszont hiszek. És itt, a Vatikán egyik, ha nem legnagyobb ékességében járva, mind művészeti, mind vallási és mind történelmi szempontból lesodornak a lábamról. Ha belegondolok, hogy az olasz festészet legkiválóbb képviselőinek a munkáit csodálhatom, hogy Michelangelo, Pinturicchio, Signorelli vagy a firenzei festőiskola hírességei közül Botticelli és a Rosselli művei néznek vissza rám… De nem csak én. Körülöttem mindenki megáll, felnéz és elakad a lélegzete. Egy villanásnyi emberséges mozdulat. Hát nem gyönyörű? A világunk csak úgy hemzseg a csodáktól. És mégis, folyton ugyanazt az elszürkült sablont nézzük magunk előtt. Más perspektívából próbálkozva azonban mintha akkor látnánk először. Mintha én is most látnám először. Mégis hogy férjek el a mosolyomban?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/13. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?