Pogány Judit híres állatbarát, és van egy ötszáz darabos bohócgyűjteménye is

Pogány Juditnak nyitott könyv az élete. Elmondta, megírta az egészet. Most hozzá még egy kis adalék.

Nyolcéves múlt, amikor elveszítette az édesapját, édesanyja már súlyos beteg volt akkor. Bátyjával együtt gyámszülőkhöz került, ők nevelték fel mindkettőjüket. Közgazdasági technikum, kollégium, Zikmund és Hanzelka-könyvek, színpadi szereplések, érettségi után bírósági adminisztrátor, munka mellett színjátszó kör, aztán segédszínész lesz Kaposváron. Ott ismerkedik meg későbbi férjével, Koltai Róberttel. Ma már külön élnek, három unokájuk van. Pogány Judit híres állatbarát is, kutyák és macskák seregéről gondoskodik, s van egy ötszáz darabból álló bohócgyűjteménye is – írja róla kollégánk, Szabó G. László.

Azt, hogy színész lett, Zsámbéki Gábornak köszöni, aki a hatvanas évek végén benne látta meg a tüskés lelkű, tizennégy éves kislányt a Várj, míg sötét lesz című krimiben Kaposváron. Volt ő Hamupipőke is, Pinokkió is, de Rosalinda és Anna Petrovna is a legendás kaposvári társulatban, aztán két év Nemzeti Színház, majd újra Kaposvár, és 1994-től ismét Budapest. Werner Schwab Elnöknők című darabját húsz éve játssza Csákányi Eszterrel és Szirtes Ágival a Katona József Színházban, de már az Örkény Színház tagjaként, ahol Molnár Piroska és Csomós Mari társaságában a Macskajáték Orbánnéját is életre keltette.

A Pogány Judittal készült interjú előtt Szabó G. Lászlótól megtudjuk, hogy filmjei közül a Bástyasétány 74, az Ajándék ez a nap, a Panelkapcsolat, az Egymásra nézve, a Zuhanás közben, A legényanya, a Csinibaba, a Hyppolit, a Meseautó és a Kalandorok emelkedik ki. Szinkronmunkái közül a Vik, a Szaffi a legemlékezetesebbek. A Pom Pom meséiben több mint száz, a Bogyó és Babóca című mesesorozatban több mint hetven hangon szólal meg.

 

"Ezt mind tudjuk. Egyvalamit azonban nem. Hogy forgatott ő Michael Hanekével, A zongoralecke, a Furcsa játékok, a Fehér szalag és a Szerelem című filmek Oscar-díjas osztrák rendezőjével is" – írja Szabó G.. Aki kíváncsi a válaszokra, az interjúban elolvashatja:

Kapcsolódó cikkünk

Bohóclélek

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?