Pelsőc, ahol a számok és eredmények igazolnak

Vasárnap

Pelsőc a középkorban a híres nagy Bebek családé, majd az Andrássy nemzetség birtoka volt, egy időben mezővárosi jogokkal bírt, volt megyeszékhely is, Gömör megyéé. Ma egy kisvárosias jellegű nagyközség, közlekedési, kereskedelmi, oktatási, kulturális, idegenforgalmi és gazdasági kistérségi központ. Ahol ugyancsak meglátszik az, hogy az elmúlt években számos sikeres fejlesztést és beruházást valósítottak meg. Aki itt él, aki erre jár, azt tapasztalhatja, rendezett, határozott fejlődést mutató település lett a bányavidék kapujában elterülő nagyközség.

A számok nem hazudnak

Például arról sem, hogy a korábbi választási időszak alatt több mint 3 millió eurót, a most záródó választási időszakban pedig 4 millió euró feletti összeget pályázott, és nyert el a település a tervezett és előkészített fejlesztéseinek megvalósítására. Ekkora léptékű pályázati forrás lehívása egy járási központnak is becsületére válna! Iveta Šusánová polgármestert arról kérdeztük, mit sikerült megvalósítani, mik a további tervek és elképzelések Pelsőc rövid s középtávú fejlesztésével kapcsolatban.

„Nekünk a jövőnk Pelsőc, itt élünk, itt dolgozunk, itt igyekszünk a lakosság javáért a lehető legtöbbet tenni. Ahhoz, hogy jól élhető, rendezett, magas szintű szolgáltatásokat nyújtó nagyközség és kistérségi központ legyen, kellett egy elhatározás nyolc évvel ezelőtt, amikor felállt egy csapat, amely a közért kíván tenni. Az önkormányzati munka feszes tempót diktált, hogy kitűzött céljainkat elérjük, a távlati fejlesztéseket pedig előkészítsük. Nyolc éve dolgozik egy olyan csapat, melynek tagjai lelkes és áldozatkész képviselők, a helyettesemmel, Rudinsky Edittel is kiválóan együtt tudtunk dolgozni. Az önkormányzat a legnehezebb járványügyi gondok idején is helytállt. Munkánk gyümölcse már az első időszakban kezdett beérni, mostanra pedig olyan eredményeket hoztunk, amelyek akár történelmi jelentőségűnek számítanak egy nagyjából 2300 lakost számláló nagyközségben. Ha sorba vesszük csak a legjelentősebbeket, akkor az egészségügyi központot, a hulladékgyűjtő udvart, a megyeháza tetőszerkezetének teljes felújítását, a központosított iskolai konyha modernizálását, a 36 lakásos önkormányzati bérlakás megépítését, az egyéni lakásépítés feltételeit lehetővé tevő közüzemi hálózat kiépítését, az ingyenes internetes hozzáférés lehetővé tételét, a szociális gondozói hálózat elindítását, a polgárőrség működtetését, a folyamatban lévő gyalogjáró- és utcafelújításokat kell megemlíteni. Heteken belül elkezdődik a kultúrház energetikai modernizálása, felújítása. Ezek finanszírozását jól előkészített pályázatokból tudtuk, tudjuk most megvalósítani. Ehhez tervek, közbeszerzés lebonyolítása, önrész bebiztosítása volt és lesz szükséges. A megemelkedett energia- és építőanyagárak, a szolgáltatások emelkedő ára pedig ugyancsak nehezítik az önkormányzatok dolgát, így a miénket is. Az állam felől nincs nemhogy jó szándékú, de semmilyen támogatás sem, nincs és nem is látom még a tervét sem egy olyan védőhálónak, amely a beruházásokat végző önkormányzatokat segítené. Viszont vannak ránk erőszakolt jogkörök, sajnos egyre több, amelyek többletkiadásokat ruháznak át ránk, állami költségvetési fedezet nélkül. Egyáltalán nem önkormányzatbarát a jelenlegi kormány, mintha elszakadt volna a valóságtól, mintha szereptévesztésben lenne, s azt gondolná, mi vagyunk érte, s nem ő értünk. Sajnos, Pelsőcön is megérezzük e rossz önkormányzati politika hatását, de ennek ellenére meg fogjuk valósítani a már futó beruházásokat, és készítjük elő a továbbiakat. Hisszük, hogy nekünk itt tényleg a jövőnk Pelsőc. Ki ne tenne meg mindent egy jobb jövő érdekében?” – tette fel végszóként a kérdést Iveta Šusánová, Pelsőc polgármestere.

Tervek a közeljövőre

Ahogy idén, a közeljövőben is folytatódik a már megkezdett munka. A legközelebbi beruházás a már említett kultúrház-modernizáció, emellett még idén gyalogjárók, utcák aszfaltozására, újraaszfaltozására is sor kerül. A lakosság részéről igény jelentkezett urnatemető kialakítására, ezzel is foglalkozni kell. Készülnek a rendezési és felújítási tervek a település központjának északi részére, pihenő-, sétálóövezet kiépítését képzelték el itt. A helyi turisztikai tervezet szerint egy turisztikai információs központ is lesz majd Pelsőcön. Nagyobb távlatban bentlakásos idősek otthona kialakítását is szeretnék megvalósítani, ahogy a községi hivatalként szolgáló régi műemlék megyeháza teljes felújítását is be akarják fejezni.

Galéria
Érdekes

Pelsőc alapítója a Bebek család, mely az idén Európai Örökség címet elnyerő gótikus templomának is donátora volt. Itt van a családi sírboltjuk is. Pelsőc és környéke ősidők óta lakott, a szeleta kultúra kőeszközei, a vonaldíszes kerámia és a bükki kultúra népeinek leletei ezt bizonyítják. Időszámításunk kezdetekor a jazigok éltek itt, néhányan úgy vélik, hogy Ptolemaeus Claudius, alexandriai író a jazigok földjéről készített térképén szereplő Philecium városa Pelsőc elődje. Első írásos emléke 1243-ből való, ebben IV. Béla király Szár azaz Tar Detrének és Fülöp ispánnak ajándékozta a pelsőci uradalmat. Volt itt egy vízivár is, ebből mára egy alig hét méter magas, tíz méter hosszú falcsonk maradt. Itt volt a gömöri vasipar egyik központja, rendelkezett városi ranggal, vásártartási joggal, és megyeszékhely is volt évtizedig. A vármegyeházát 1716-ban kezdték el építeni, jelenleg itt van a községi és az anyakönyvi hivatal. Blum Sámuel 1896-ban gyógyintézetet alapított itt, ez volt az első elmegyógyintézet a megyében.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/37. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?