Örökölhető-e a függőség?

Vasárnap

Úgy tartják, tekintetünkből könnyen kiolvashatóak vágyaink, de amikor az élet nem úgy alakul, ahogy reméltük, az rendre elgondolkodtat bennünket. Volt egyáltalán választásunk, vagy egyszerűen így kellett történnie? Mit befolyásolhatunk a döntéseinkkel, és mi az, ami a lényünkből, az örökölt mintákból fakad?

Az ember nem érthető meg a környezetéből kiemelve, hisz befolyásoljuk egymás életét – vélte a híres amerikai pszichiáter, Eric Berne is. Leegyszerűsítve, ugyanazokat a könyveket olvassuk, ugyanazokat a filmeket nézzük. Arra hallgatunk, akit szeretünk, és vágyunk azokra a dolgokra, amelyekből kevés van vagy épp jutott társul. Épp így a függések kialakulásában, ahol lényeges szerep jut a szociális mintáknak. Azoknak, melyeket részben a szülő nyújt a gyermeke számára, részben pedig a tágabb környezet ad meg.

Lara története

Képzeljük el, hogy Lara édesapja ősidők óta a szerencsejáték rabja, impulzív férfi, aki érzelmei kifejezésével mégis hadilábon áll. Lara nap mint nap megtapasztalja apja természetét, ami miatt kicsinek és értéktelennek érzi magát. Édesanyja próbálkozásai, hogy egyben tartsa a családot, hasztalanok. Lara később ösztönösen olyan társat talál magának, aki hasonló szerepet játszik az életében, mint korábban a szülei. Társa mellett továbbra is bizonytalanságban él, úgy érzi, bármit megtenne azért, hogy szeretetet kapjon. A törődést azonban olyan embernél keresi, aki képtelen azt megadni.

Mit látunk? Azt, hogy a feloldatlan trauma átörökítődhet, öntudatlanul is megjelenik életünk különböző szakaszaiban. Azok a gyerekek, akik függő családokban nőnek fel, gyakran természetesnek veszik, hogy ami otthon zajlik, az normális. Ezekben a családokban más szabályok működnek. Bizonyított tény, hogy a hosszú távú stresszhelyzetnek kitett gyermekek génkifejeződése megváltozik, aminek következményeként hiperérzékenység és fokozott válasz alakul ki a különféle stresszforrásokra. Ez később számos pszichiátriai zavar kialakulását eredményezheti, beleértve a depressziót és a szenvedélybetegségeket.

A függőség eltérő arányban vándorol generációról generációra. Egyes kutatások szerint míg a kokainfüggőség 72%-ban továbbadódhat, addig más stimuláns és viselkedési függőség csak 40%-ban adódik tovább.

Csapdába zárva?

Az új kutatások (épp emiatt) a függőséget inkább biológiai kórképnek, és kevésbé csak pszichés és/vagy szociális zavarnak tartják. Az azonban továbbra is kérdés, mégis milyen arányban beszélhetünk genetikailag meghatározott vagy környezeti minták alapján tanult jellemzőkről. Bár tény, hogy van egy genetikai örökségünk, amely hajlamosíthat a függőség kialakulására, de az, hogy az addikció a későbbiek folyamán kialakul-e, a környezeti tényezők hatásának, visszahatásának is függvénye.

A függők családjában nevelkedett gyermekek időnek előtte megtanulják, hogyan becsüljék le saját magukat, a szükségleteiket. Bár önkéntelenül megtanulnak engedelmeskedni, lelkük mélyén azt várják, hogy mások tegyenek valamit értük. Voltaképpen Lara felnőtt életében is ez a minta uralkodik. Miközben követi a látott mintát, lebecsüli saját szükségleteit. A függők családjában valójában tehát mindenki szenved, a fájdalmas érzések átmeneti csökkentésének a mindent felülíró vágya tartja fenn a megszokott családi dinamikát.

Szakemberek becslései szerint csak Szlovákiában körülbelül 300–350 ezer gyermek él szenvedélybeteg szülőkkel közös háztartásban.

A sorstársi közösség

Szerencsés esetben azonban egy-egy gyermek még idejében megnyílik egy kortársának vagy tanárának. Ezek azok a gyógyító erővel bíró kapcsolatok, amelyek később mintát adhatnak egy erős és biztonságos kapcsolódásra. Ha még fiatalon megtapasztalják, hogy őket nem fogják bántani, hogy érzelmi biztonságot kaphatnak, már nem kell tovább a terhet cipelniük. A felépülésük része, hogy megértsék: a függő szülő nem azért nem állt le, illetve nem azért okozta az érzelmi sérüléseket, mert nem szerette őt eléggé, mert ő nem volt elég okos, elég szép vagy elég szófogadó. Az elfogadás, az öngyógyulás folyamata persze hosszú és fáradságos munka, ezért mindennél fontosabb a célszerű megelőzés!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/44. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?