Nosztalgiamozi Tábori Nórával

Vasárnap

Lubickolós színésznő volt. Dobhatták mély vizű tóba vagy hideg folyóba, Tábori Nóra élvezettel lubickolt minden szerepében. Talán mert az Isten is színésznőnek teremtette.

Nem riadt meg sem a hárommondatos, sem a néma, de még a rossz szereptől sem. Életet vitt az élettelenbe, kimondatlan szavakat illesztett a kimondottakhoz, a lényével, a gesztusaival, a mozdulataival játszotta el azt, amit mások eljátszhatatlannak hittek. Nagy színésznő volt. A legnagyobbak egyike. Életszagú, vibráló, tehetsége révén nagy hatalmú színésznő.

Lubickolt a drámairodalom legsúlyosabb szerepeiben, lubickolt a vígjátékokban, a kabarék világában, a villámtréfák zuhatagában. Roticsnéként Az üvegcipőben, Jónásnéként a Házmestersiratóban, Hollundernéként a Liliomban, Mamaként a Rózsakiállításban, Nagyanyaként a Mesél a bécsi erdőben, Orbánnéként a Macskajátékban, Vinczénéként az Oszlopos Simeonban, Nagymamaként a Mágnás Miskában, Mamókaként A padlásban. A „legsoványabb” figurát is képes volt „felhizlalni”. Mariskaként a Szeszélyes évszakokban (Máthé Erzsi Juliskája mellett) úgy tudott traccsolni, csipkelődni, pletykálkodni, hogy túltett a falu nyelvén. Ha ő egyszer belekezdett, annak sosem volt jó vége. Fergeteges humorával bárkit taccsra tett. Jaj volt annak, akit az ő lompos Mariskája kipécézett.

Filmezni az ötvenes években kezdett. Gyarmat a föld alatt, Különös ismertetőjel, A tettes ismeretlen. Aztán jött a Kertes házak utcája, az Esős vasárnap. Várkonyi Zoltán hívta a Kárpáthy Zoltánba, az Egri csillagokba, a Fekete gyémántokba. Tutajos mamája volt a legendás Tüskevárban. Uramisten, Stracatella, Ámbár tanár úr. Alföldi Róbert Zsebibabát bízta rá a Micimackó Nagy Könyv-es televíziós változatában. Ott villogott Kállai Ferenc, Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Darvas Iván és Tordy Géza mellett. Igazul játszott, hitelesen. Sallangok és mindenféle modorosság nélkül.

Görgey Gábor Délutáni tea című egyfelvonásosának tévéjáték-változatában a Darvas Lili által megformált nagyságos asszony házvezetője volt. Hangtalan léptekkel hozta az ozsonnyát, ha kérték tőle, ha nem. De az az egy szó, az ozsonnya úgy ült a nyelvén, mint senkinek. Úgy tudta kimondani, hogy abban nem volt köszönet. Egy életre megjegyezte az is, aki nem akarta. Szavakkal, gesztusokkal zseniálisan zsonglőrködött. Csoszogni is úgy csoszogott, hogy az életét csoszogta el.

Hetvenhét évet kapott az Úrtól. Fájdalmakban, örömökben, fordulatokban, váratlan helyzetekben gazdag hetvenhét évet.

Temesváron született házasságon kívüli gyerekként. Apjának vegytisztító üzeme volt, húsz évvel fiatalabb párja ott dolgozott mellette. A nagy korkülönbség volt az oka, hogy a szülők sosem házasodtak össze.

Suba Eleonóra Ibolya (ez volt ő, valódi nevén) tízévesen, az édesanyjával költözött át Romániából Békéscsabára, amikor a szülők végérvényesen elköszöntek egymástól. Tábori Katalin lányából így lett Tábori Nóra, aki már Temesváron tánciskolába járt. Balettozott, szteppelt, akrobatikázott. Mindenben jeles volt. Pályáját táncosnőként kezdte Szegeden, de 1945-ben már ismert szubrett Pécsen. Egy rövid győri kitérő után szerződött vissza Szegedre, onnan lépett át 1951-ben a mai Vígszínház (akkor Magyar Néphadsereg Színház) társulatába. Ott is maradt ötvenöt évig. A legtöbbször munkásnőket, slampos házmestereket, egyszerű háziasszonyokat, szókimondó asszonyságokat játszott. Románul, németül, olaszul és franciául is jól beszélt, igazán elemében azonban a színpadon és a felvevőgép előtt volt. Lánya, Júlia első férjétől, Mezey Károly táncos-színésztől született. Házasságuk hamar felbomlott. Kohómérnök második férjét is gyorsan elhagyta. Onnantól fogva egyedül élt, de sosem volt magányos. Ha kiszemelt valakit, azt így vagy úgy haza is vitte. Egy napra, két hétre, három hónapra. Aztán hess, madár! Repült az illető. Nórika nem lacafacázott.

Erős nő volt. Dacos. Temperamentumos. Fiatalon lovat hajtott könnyű kocsival. Otthon rendszeresen tornázott. Súlyzói voltak, expandere, szobájának ajtaja fölé rudat szereltetett, hogy húzódzkodhasson. Sütött, főzött, varrni és kézimunkázni is tudott. Kamrája tele volt befőttekkel, lekvárokkal. Gyűjtötte a különleges recepteket. Sztevanovity Dusán neki írta A padlás szívbemarkoló Szilvásgombóc-dalát.

Imádta a házias falatokat. Amikor a Vígszínház a prágai Nemzeti Színházban vendégszerepelt a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékkal, busszal utazott a száztornyú városba az előadás szereplőgárdája. Két ember kivételével. Tábori Nóra volt az egyik, szeretett kollégája, Kállai Ferenc a másik. Ők vonatra szálltak, mert azt találták kényelmesebbnek. De főképp azért, mert a fülkéjükben egész úton nyugodtan eszegethettek-iszogathattak. Kolbászt és szalonnát szeletelgettek, hagymát karikáztak, és házi pálinka is lapult mindkét bőröndben. Nórika még a bundáját is elfelejtette levetni. Mesélték, még el sem indult velük a vonat a Keletiből, máris kipakoltak, és már nem volt megállás. A bunda nem került fogasra. Gazdája, belefeledkezve a sok finomságba, egész úton magán tartotta.

Minden elismerést megkapott, ami egy nagy kaliberű művészt megillet. Jászai Mari- és Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész volt. A magyar színművészet kiemelkedő alakja.

 

Bakacsi Alice

A Pesti Színház művészeti titkára

 

Soha nem tudtuk eldönteni, hogy éppen jókedve van, vagy rossz. Még az öltözőben is olyan egykedvű volt. Akkor csillant fel a szeme, amikor már a színpad közelében állt, és jelre várt.

A lánya orvosnak készült, de nem jutott be az egyetemre. Közgazdász diplomát szerzett, akárcsak német férje, akit huszonkét évesen ismert meg, és kiköltözött hozzá az akkori NDK-ba. Két fiúgyermekük született, a rendszerváltás után települtek át a nyugati oldalra. Nórika úgy érezte, magára maradt. Kudarcként élte meg, hogy a lánya itthagyta. Fájt neki. Sokszor volt tüskés, de senkit nem avatott be az érzelmeibe. Ki kellett fogni a jó napját. Borzasztó gyorsan változott a hangulata. Az egyik pillanatban még szeretett, a másikban már nagyon nem. Próbáltuk mindig kiszimatolni a kedélyállapotát. Időskorára sajnos az alkohol lett a társa. Valószínűleg a magány elől menekült az ivásba. Előfordult, hogy nagyon rossz állapotban jött be. Szóltam az ügyeletes orvosnak, hogy nagy a baj, Nórikának segítségre van szüksége. Fél hét után tíz perccel történt. Italosan érkezett. Meghánytattuk, kávéval itattuk, az orvostól kapott valamit. Túl sok időnk nem volt. Hét óra öt perckor felment a függöny. Nem omlott össze. Remekül végigcsinálta. A vérében volt a játék.

Egy másik alkalommal, amikor ugyancsak ingatagon jött be, nagyobb szerepe volt, és fel kellett másznia egy létrára. Tahi Tóth Lászlóval volt egy óriási kettősük. Fél hétkor már láttuk, hogy ez nem fog menni. Hogy létra nem kerülhet be a színpadra. Biztosra vettük, hogy ha felmászik, és leesik, vége. Kitaláltuk, hogy Nórika, ma nincs létra, mert ez meg az van. Megkértük, hogy álljon csak ott, ahol a jelenetben állnia kell, mondja el a szöveget, és kész. Nagyon jó színésznő, megoldja, gondoltuk. De az alkohol már dolgozott benne. Bement a színpadra, s mint egy betanított kiskutya, beállt a helyére, és kereste a létrát. Járkált, totyogott körbe, miközben mondta a szöveget. Annyira muris volt, hogy majd bepisiltünk a nevetéstől.

A Macskajátékot Tolnay Klárival játszották. Két csodás színésznő, de két, egymástól teljesen eltérő habitus. A tűz és a víz. Klárika a klasszikus vonal. Hatkor ő már keresztrejtvényt fejtett az öltözőjében. Csendben, nyugodtan, sminkben, kosztümben készült az előadásra. Nórika bejött, a dolgait szanaszét dobálta. A ridiküléből kikandikált a Jägermeister. A térgyemet kenegetem vele, a térgyemet, mondta. Zugivó volt. Előttünk soha nem húzta meg az üveget. Csak ha nem láttuk. Főleg otthon, a tévé előtt.

Klárika szépen köszöntötte őt, amint bejött. Érdeklődött, hogy milyen napod van, Nórikám? Együtt öltözött a két nagyágyú. Nórika festette magát. Ha nehéz napja volt, kicsit mellément a rúzs az ajkán. Nem tudtuk, mi történhetett köztük, de egy idő után nagyon elmérgesedett a viszonyuk. Klárika megkérdezte, ha ő már teljesen készen van, ülhet-e a portán, a színpad közelében, mert fáj a lába. Mi ezt el is hittük neki. Időnként odamentünk hozzá, megnéztük őt, hátha szüksége van valamire, és nehogy huzat érje, de aztán rájöttünk, hogy mással van itt gond, nem a lábával. Annyit mondott csak: Nem bírom ezt a nőt! A színpadon ebből természetesen semmi nem érződött, mindketten profik voltak. Ember nem mondta volna meg a harmadik sorban, hogy ezek között valami nem stimmel.

Nórika egyszer sokat késett. Mobiltelefon nem lévén, halálra izgultuk magunkat, hiszen a vonalas telefont nem vette fel. Végre szóltak a büféből, hogy megjött, de ki kellene váltani a művésznőt a taxiból. Azt hittem, nincs nála pénz, nem tud fizetni. Nem ez volt a baj. Ittasan ült be a taxiba. Bokáig érő nercbundában érkezett, alatta babarózsaszín kombiné. Megláttam a mamuszt a lábán, és azonnal tudtam, hogy megint baj van. Mácsai Palika rendezte az előadást, itt ült ő is a társalgóban, várta a színésznőjét. Szívügye volt az előadás. Jöttem fel Nórikával a lépcsőn, fogta a korlátot, és azt kérdezte: Milyen előadás van ma? Na, mondtam, ez ma érdekes lesz! Palika valakivel jókedvűen hahotázott, ám amint meglátta Nórikát, nyomban lefagyott. De még az az előadás is lement valahogy. Igaz, Klárikának akkor már nagyon sokat kellett segítenie. Az a Macskajáték már majdnem monodráma volt. Azt akarod mondani, hogy…? Ilyen alapon folyt a párbeszédük. És akkor Klárika szólt Palinak, hogy neki erre így nincs szüksége. Ekkora terhet ő már nem akar a hátán cipelni. Könyörgött, hogy ne tegyük ki őt ilyen pokoli helyzetnek. Az ő nyomására aztán le is került a műsorról a darab.

Nórika engem szeretett valamiért. Gyakran kérdezte, miért nem látogatom meg őt. Ilyen-olyan okkal mindig elhárítottam a meghívást. Soha nem akkor szólt, amikor jó passzban volt. Egyszer aztán igen, és én mentem. Hosszasan csöngettem, mire kinyitotta az ajtót. A feje fölött füst gomolygott. Mit segítsek, kérdeztem ijedten, hívjam a tűzoltókat? Tudta, mi történik mögötte, de nem csinált ügyet belőle. Mi ég, Nórika? – puhatolóztam finoman. Ó, semmi, mondta. Paprikás csirkével várt. Odaégett kicsit a pörkölt, de áttette egy másik lábasba. Egy régi nyári körömcipője volt körbevágva úgy, hogy papucsként szolgáljon neki. Az volt a lábán, ekkora sarokkal! Átsuhant a fejemen, hogy ebből még baj lehet! Nem biztos, hogy ebben az állapotban ilyen papucsban kell botladoznia. Ivott. Engem már egy nyitott üveg pezsgővel várt. Szépen meg volt terítve az asztal, de ahogy átnyúlt a pezsgő fölött, az üveg már dőlt is el. Én el tudtam ugrani, a földre folyt az ital. Ki akartam nyitni az ablakot, hogy menjen ki a füst. Jaj, ne, mondta, berepül a veréb! Valószínűleg nem először történt ez vele, hiszen egyáltalán nem zavarta a füst. Madártejet is csinált. Hallotta, hogy szeretem. Aranyos háziasszony volt. Gondoltam, ha már a pörkölt elmaradt, valamivel legalább jóllakom. Ha nem a főétellel, akkor a desszerttel. Életemben olyan rossz madártejet nem ettem. Annak is égett íze volt. Liszttel behabarta, és sűrű massza lett. Amíg eltraccsoltunk, többször megbotlott a bojtos szőnyegben. Összevissza járt a bokája a papucsban, minden felállásánál majdnem frászt kaptam, hogy mibe vágja be magát. Volt egy-két szép, tiszta pillanata is, de az egész mégis inkább egy one woman show-hoz hasonlított.

Hogy volt-e valamilyen kedvtelése? Miután elköltözött a belvárosból, kertes házban lakott a Pasaréten. Virágokkal bíbelődött. Vendéget ritkán fogadott. Bekapcsolta a tévét, elővette az aktuálist, amit inni akart, s azzal elvolt. Műkincsei, festményei nem voltak, csak szép evőeszközei. Mindent a lánya és az öccse örökölt.

Utolsó erejével vett egy hozzá abszolút nem illő terepjárót. Nem is értettük a történetet. Hogy megunta a régi, zöld Fiat Unóját, rendben, de azt gondoltuk, egy normális személyautót vesz helyette. A terepjáró eleje majdnem olyan széles volt, mint a garázs bejárata. Ő akkor is bement a kocsival, de úgy, hogy mindkét oldalán meghúzta. A tükröt meg levitte. Majdnem sírtunk a gyönyörű, ezüstszürke kocsi láttán.

Amikor érezte, hogy közeledik a vég, feladta. Egyszer csak előkerült az öccse. Tőle tudtuk meg, hogy Nórika nagyon rossz állapotban van. Nem volt köztük szoros kapcsolat, de bejárt hozzá a kórházba. Aztán egy nap jelentette, hogy Nórika örökre elaludt.”

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/20. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?