A házas főnökkel? Munkahelyi szeretők

Vasárnap

Tiltott vonzalom? A munkahelyi kapcsolatok bonyolult hálójában gyakran felfedezünk olyan szálakat, melyek az emberi érzelmek és a hatalom világával fonódnak össze.

P. 36 éves nő, aki a munkahelyén, egy buliban jött össze a főnökével. Nem tartotta vonzó férfinak, de valahogy az este folyamán olyan sokat táncoltak, hogy egészen megváltozott róla a véleménye. A férfi sármos és flörtölő stílusa teljesen levette a lábáról, jóllehet, egész életében volt egy fogadalma, mely szerint nős emberrel soha... Ám ezen az estén ezt már nem így látta, különösen, hogy másnap üzeneteket kapott, és randevút is megbeszéltek. Igazi szerelem lehet ez, gondolta P., akinek azonnal megindult a fantáziája, hogyan fognak együtt élni majd. A szeretői viszony azonban nem így alakult, keserűen kellett rájönnie, hogy a szerelem csak a munkanapokra korlátozódik, soha nincs hétvége, maximum egy lopott péntek délutáni óra. Ennek ellenére két évig benne maradt ebben a kapcsolatban, nem járt el a barátnőivel sem szórakozni, mert nem akarta megcsalni a szerelmét.

Azt a szerelmét, aki mindennap a feleségéhez ment haza.

Szerelem a munkahelyen a főnökkel

Nem feltétlenül 21. századi jelenség ez. De a viszonyok gyakoriságát befolyásolják a ma oly népszerű céges tréningek és bulik, a szoros határidejű projektmunkák, a túlórázások. Ha utánaszámolnánk, a kollégákkal gyakran több időt töltünk együtt, mint az otthoni társunkkal. Nem véletlen, hogy például a közösen megoldott feladatok és az intenzív együttlét olyan bizalmas viszonyt alakítanak ki, amelybe gyakran testi, lelki vonzalom is belecsúszik. Mindez nem egyszerű érzelmi helyzet akkor sem, ha valóban a hierarchia ugyanazon fokán álló kollégák között alakul, ám tovább bonyolódik, ha a másik fél történetesen a főnök.

Aki nem ritkán házas, és nagyon elfoglalt. Sokszor idősebb is jó néhány évvel, tehát van egy sokat megélt, hosszú párkapcsolata, esetleg gyerekei, akiket szintén alig lát. Ezzel szemben a munkahelyén mindennap találkozhat fiatalabb kolléganőkkel, akikkel a viszonyát alapvetően már meghatározzák a céges hierarchikus viszonyok. Az már a munkahelytől függ, hogy a feladatok mellett milyen mennyiségű céges szabadprogram van, ahol még oldottabb helyzetben találkozhatnak az emberek. Egy kihelyezett tréning bulis estéjén, megrészegülve a szabadságtól és felszabadulva a feszültségektől, gyakran elcsattannak olyan csókok, melyeknek aztán nem lesz folytatásuk, ám előfordulhat, hogy ez csak a kezdete egy olyan szeretői viszonynak, ami aztán évekig is tarthat.

A házas főnökkel alakult viszony

A szeretői kapcsolat indulásakor nem feltétlenül hangzanak el perspektívákat ígérő mondatok. Különösen fontos ez akkor, ha a viszonyba sodródott kolléganő egyedülálló, aki valójában párkapcsolatra vágyna. Nem ritka, hogy ilyen helyzetbe is azért mennek bele, mert fantáziáikban megjelenik egy gyönyörű végkifejlet, ahol a férfi végül őt választja, hiszen az ő oldalán áll a szerelem, a másik oldalon csak a megszokás. Így előbb-utóbb megjelennek az érzelmek, olyan vágyfantáziák, melyek titkos filmként futnak folyamatosan egy nő fejében. Akinek életét leginkább a tudattalan szeretetreméltósági törekvés jellemzi, vagyis kapcsolataiban elfogadásra és megértésre vágyik, könnyen becsúszhat olyan élethelyzetekbe, ahol valódi meggyőződés nélkül mond igent. Az Akarod? Igen, akarom szituációk gyakran csalókák, mert olyan illúziókat élesztenek fel, melyek aztán igazi kölcsönösség nélkül csak fájdalmat okozhatnak.

Egy jó párkapcsolatnak az őszinteség az alapja. Az olyan szerelmi háromszögek, ahol két nő közül az egyik nem tud a másikról, lélektanilag arról szólnak, hogy a férfi birtokolja mindkettőjüket, miközben a helyzet feletti kontroll is nála van. Azt mondhatjuk, hogy két kiszolgáltatott pozíció felett domináns. A hazugság, vagyis a tények elhallgatása arról is szól, hogy ez a birtoklási vágy erősebb a morális elveknél, tehát a nyílt kommunikáció helyett a bújtatott játszmák kerülnek előtérbe. Azt a férfit, akinek ez a szituáció megfelel, minden nehézségével és minden kimondott vagy elhallgatott mondattal együtt, valójában a saját érzelmi érdekei vezérlik, és nem számít a másik fél szempontja. Köznyelven ezt önzésnek is nevezhetnénk, sokszor azonban ennél mélyebb és negatívabb érzelmeket is találunk, melyek a nőkkel kapcsolatos viselkedést érthetőbbé teszik. Ha már kiderült a valóság, a magyarázatok és az ideológiák sokszor arról szólnak, hogy a helyzet változtathatatlannak látszik, és az egyik oldalon a szerelem, a másikon a megszokott biztonság áll. Bármelyik oldalon álljon egy nő, általában érzelmileg nagy árat fizet, vagyis sérülhet női identitása, és kijátszva érezheti magát. Ezek olyan konfliktusok, amelyekben a tanulság sokszor a bizalmatlanságot erősíti a későbbiekben, és megnehezíti a további párkapcsolatok kialakítását. Sok esetben a legnagyobb probléma az önértékelés gyengülése, a nem voltam elég jó neki érzés megjelenésével együtt, miközben nem erről van szó, csak az történt, hogy érdekvezérelt kapcsolatba került valaki.

A kollégák és a viszony titka

Bár általában a kémfilmekből ismert módszerekkel szokott fedve lenni egy ilyen munkahelyi viszony, a cégben előbb-utóbb érezhető lesz, hogy valamilyen titok lebeg a levegőben. Nem ritka, hogy a szerető tudattalan kivételezésben részesül, több figyelmet kap, vagy épp ellenkezőleg, a látszat megőrzése érdekében látványosan mellőződik. Bármelyik is legyen, a kollégák, különösen a nők érzékelni szokták, hogy valami megváltozott. Ha ez egy olyan munkahely, ahol fontos a főnöki kommunikáció, nehéz és feszültséggel teli a munka, esetleg folyamatosak az elvárások, akkor a munkahelyi csoportban megindulhat egyfajta tudattalan destruktív dinamika, ami nem szokott jót tenni a hatékonyságnak. Ha ilyenkor pletykák kapnak szárnyra, nem kell csodálkozni, mert a láthatatlan, de érezhető titok generálja őket.

Ebben a helyzetben egy olyan szerető, aki még a boldogtalan érzelmeivel is bajlódni kényszerül, hamar magányos pozícióban találhatja magát, mert nem tud részt venni ezekben a beszélgetésekben, hiszen teljesen más viszonyban van a főnökkel.

Hogyan ér véget?

A legtöbb esetben boldogtalanul. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne történne meg olykor, hogy egy férfi elválik és új családot alapít, ám az esetek többségében a biztonságot választják. Azt a rutinos, megfáradt házasságot, amit jó volt elhagyni egy időre. Akinek gyerekei is vannak, főleg miattuk szokott a szeretővel való szakítás mellett dönteni, mert képtelennek érzi magát arra, hogy elhagyja őket. A szakításnál az érzelmi terheket növeli, hogy a munkahelyi viszony mindennapos találkozásokat is jelent. Ez azonban a gyász érzelmeit, annak feldolgozását, hogy a szerelem vagy szeretői viszony véget ér, minden értelemben nehezíti. A szakítás után elég fontos, hogy ne találkozzanak a felek, legyen elég idő és tér arra, hogy az érzelmi leválás folyamata haladjon a maga útján. Ha azonban a volt szerelmes mindennap szembejön, ez a sebek állandó feltépését is jelenti.

K. 40 éves nő, aki a főnökével szakított, miután három évig voltak együtt. Annak ellenére, hogy a férfi hosszasan fogadkozott, el fog válni, valójában erre egyáltalán nem tett még csak erőfeszítéseket sem.

Hogy K. ne „hisztizzen” annyit, olykor két-három havonta elvitte egy rövid hétvégére valahová, ahol azonban az idő előrehaladtával már csak veszekedni tudtak. A férfi szempontjából K. egyre inkább kezdett hasonlítani egy erőszakos feleségre, akinek semmi nem elég. Mikor K. tiltakozott, a férfi csak annyit mondott, tudta, hogy mibe megy bele, mik a játékszabályok, és most úgy csinál, mintha erről nem lett volna szó. Igazságtalannak és türelmetlennek nevezte, holott K. életéből ment el úgy három év, hogy magányos kapcsolatban élt.

A munkahelyi viszonyok legtisztább befejezése egy áthelyezési kérelem, vagy a kilépés – legtöbbször. Amikor a felek kénytelenek tovább együtt dolgozni, az meglehetősen nagy érzelmi erőfeszítést igényel, hiszen át kell kalibrálni az egymás iránti érzéseik és gesztusaik nagy részét, féken kell tartani azokat a magánéleti érzéseiket, melyek a munkahellyel nem kompatibilisek.

És bár sokan a munkájukat féltve maradnak, mégis megfontolandó, hogy a párkapcsolati életük átalakítása érdekében ne keressenek-e olyan új helyet, ahol mindent tiszta lappal lehet kezdeni. Abban bízni, hogy egy megromlott szeretői viszony nem lesz hatással a közös munkára, megtévesztő. Nagyon gyakorlott és tudatos személyiségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki észrevegye, mikor keveredik össze például a jogos harag a múltbéli szerelmi indulatokkal.

Tari Annamária pszichoanalitikus

Előfizetné?

A teljes írás a VasárnapLélek mellékeltben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?