Mit ad nekünk ez az új év?

Vasárnap

Azt, amit kérünk. Hát nézzük sorban. Első körben fontos beszélni arról, hogy mi változik valójában az új évvel. A következő mondatom lehet, furcsa lesz, de így szól: tulajdonképpen semmi.

Naptár szerint igen, egyet hozzáteszünk a korábbi évek számához, és ha szerencsések vagyunk, január végére már nem is rontjuk el a dátum leírását. Ugyanakkor energetikai értelemben szinte semmi sem változik. Egy éjféli fordulóval nem tud átfordulni a teljes évünk vagy éppen életünk. Minden a folytonosságról és a folyamatokról szól, s célszerű is így szemlélni, tekinteni az életünkre. Tulajdonképpen semmi sem értelmezhető önállóan és egy egységként az életben, minden összefüggések, akár ok-okozati események láncolata, még ha ezt elsőre nem látjuk is, nem tapasztaljuk is. Akkor azonban, amikor lecsupaszítjuk a történéseket, és megpróbáljuk őket összerakni, rajzolódik ki, hogy a háttérben valójában minden egy szálra van felfűzve, minden azon fut.

Így hát az, hogy mit ad nekünk ez az új év, tulajdonképpen rajtunk múlik. S azon, mit raktunk bele a tavalyiba, mit akarunk belerakni a mostaniba. Nekünk magunknak kell megnézni és megmérni, mit indítottunk el a múlt időszakában, mert azt fogjuk aratni a jövőben.

Sosincs késő ahhoz, hogy ezt megértsük és változtassunk, hogy elkezdjünk belepakolni a puttonyunkba olyasmit, amit valójában szeretnénk. Éppen ezért mindegy is, hogy azt január elejével vagy április huszonkettedikével kezdjük. A lényeg, hogy kezdjük. Boldog legyen ez az éved (is)!

 

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?