Miért áll olyan közel Nagy Ervin szívéhez Kéménd?

Szlovákiában először sofőrként járt a szülők és diákok körében most egyaránt óriási rokonszenvre szert tett tanár úr. A sorozat új évadja, immár a negyedik, ugyancsak rázós helyzetek elé állítja Nagy Ervint. Ez a történet nem tud kifulladni. Mindig hoz valami új problémát. A forgatás mellett, a nyár első felében más munkája is volt a Katona József Színház társulatától nemrég megvált, ragyogó tehetségű színésznek. Az építészeti szaküzleteket járta, hogy ráncba szedje a család nyaralóját. Pöstyénben most pihent egy picit, s útban hazafelé nem több, mint másfél órára megálltak Pozsonyban.

Első szlovákiai útja is ide vezetett. Mikor is?

Jó régen. Eszenyi Enikő akkori szerelmét, Milan Mikulčíkot fuvaroztam Budapestről Pozsonyba, mert este előadása volt a Szlovák Nemzeti Színházban. Ez az E. Tango idején volt, valamikor 1999-ben. Este hét előtt értünk ki, megnéztem az előadást abban a deprimáló épületben, és tizenegykor már itt sem voltunk.

Előtte semmi? Még a Tátrába sem jutott el?

Bizony nem. A magyarlakta országrészhez viszont nagyon erős a kötődésem. Kéménden sok minden történt a családdal.

Kéménden? Erről sosem beszélt. S ott járt már?

Még nem. De megfogadtam, hogy egyszer úgy fogok hazamenni Nagycétényből, ahol Szandra családja lakik, hogy útba ejtem Kéméndet, s akkor a környéket is látni fogom. Nagyon érdekel.

Jöjjön akkor a családi történet.

A nagyszüleim a háború elől Kéméndre menekültek. Aztán mindkét front, a német és az orosz is elérte a falut, ahogy apám mesélte. A nagyszülők két front közé szorultak, és rémdrámák történtek a családban. Ott élt a nagymamám testvére a feleségével, aki bombatámadás idején szült. Ebből egyszer kisfilmet fogok csinálni. Megsérült a gyermek, paralízise lett. Igazi Kurázsi mama helyzet. Kéménden akkor nem volt szülőorvos. Pakoltak az oroszok, közeledtek a németek, a terhes asszony lovaskocsin ült, amely szülni vitte. Egy becsapódott gránát szétvágta a kocsit, ő meg száz méterrel odébb esett le a földre, és nagyon megütötte magát. De úgy szült, hogy közben megjöttek az orosz katonák, és meg akarták erőszakolni. Én ezt a halála előtt két évvel tudtam meg. Kéménd ilyen szempontból nekem híres hely, közel áll a szívemhez. Büszkén mesélem, hogy onnan származik a családom nagy része. Érdekesmód apám sem járt még Kéménden. Ők aztán visszajöttek Kispestre.

Pozsonyban viszont többször is járt már.

Másodjára is a Nemzeti Színházba vitt az utam. Mundruczó Kornél rendezését, a Demenciát játszottuk. Óriási visszhangja volt az előadásnak. Életem egyik meglepő sikere. De az az épület olyan, mint egy óriási művelődési ház. Nagyon hűvösnek tűnt a közönség, nem volt interakció. A végén viszont állva tapsoltak. Szétverték a házat. Szívmelengető érzés volt, és nemcsak a helyi magyarok ünnepeltek bennünket. Szakmai sikert is arattunk.

Az év elején a Pán profesor, vagyis A tanár szlovák verziójának szakmai tanácsadójaként és koproducereként járt Pozsonyban.

Már a Tátrában is otthon érzem magam. Ott forgott a Český nový rok című szlovák vígjáték, amelyben Szandrával játszunk.

Nem Český, hanem Šťastný nový rok.

Nem jól mondtam? Szegény Szandra! Már nem mer kijavítani. Pedig a szlovák lányok őrmesterek. Ugye, drágám? Na jó, ő nem szlovák, szlovákiai, tudom! Komolyra fordítva a szót: nagyon jól éreztem magam a szlovák filmesekkel. Örülnék, ha még két-három szlovák filmbe bekerülnék. A Mária Terézia című sorozatban is imádtam a szlovák kollégákat. Táňa Pauhofovát, Nyuszit, vagyis Alexander Bártát. Annyira egy nyelvet beszélünk! Jó lenne egy közös, szlovák–magyar sorozat, boldogan belemennék. Járatom a fejem ezen.

Szandra révén fokozatosan megismeri Szlovákiát.

Síelni már a körmöcbányai hegységbe járunk, Kékellőre. Hogy is van az szlovákul? Krahule! Szandra szüleinek ott, a közelben van egy kis faházuk. Igen, szép lassan beveszem Szlovákiát. Őszintén szólva nagyon-nagyon tetszik. Az emberek is. Nem mindig mosolyalbumok, de legalább egyenesek. A magyarokra ez nem annyira jellemző. Sokkal inkább érződik a népléleken, hogy mindig több tűz között kellett okosnak lenni. A két nép közti egykori antipátiát én már egyáltalán nem tapasztalom. Egy rossz mondatnak nem voltam még a fültanúja. Olyan nem hangzott el a közelemben, vagy a személyemet illetően soha. Pedig bárhol járunk, hallják, hogy magyarul beszélünk. Bemegyünk az étterembe, tömve van, és azon igyekeznek, hogy helyet csináljanak nekünk. Nemrég egy szlovák család látva, hogy tanácstalanul várakozunk, szólt, hogy csücsüljünk csak oda, melléjük, ebédeljünk együtt. Bírom őket, na!

Pöstyén hogyan került terítékre?

Volt két napunk az esküvő előtt. Szandra huszonkilenc éves öccse házasodott, s mivel a szülők nagyon szeretik a pöstyéni gyógyfürdőket, elmentünk mi is. Szép az a város. Erősen tükröződik még benne a Monarchia hangulata. Erősebben, mint Magyarországon. Szlovákiában sokkal inkább megérint a múlt, mint nálunk. Elárulok valamit: a pöstyéni Nagyszálló magyar kézben van. Magyar az igazgatója. Tegnap ismerkedtünk meg vele.

Nyitra környékét mennyire találja vonzónak?

Nyitrára ritkábban jutunk el. A Zoborra is fel kell egyszer mennünk. Ha jövünk, Nagycétény a cél. A rokonlátogatás. Nyitrán van egy csodálatos hely, amit nagyon szeretek, a Hemingway bár. És teniszezni is voltam már Nyitrán. Van ott egy teniszedző rokon. Mindig megragadom az alkalmat, hogy elmenjek hozzá, és játsszunk egy jót.

És a vidéki lét Nagycétényben? Gyorsan beletanult?

Lola, a kislányom sehol nem érzi olyan jól magát, mint a cétényi búcsúban. Ki sem száll az autodromból. Na, tessék! Nem azt mondtam, hogy dodzsem, hanem autodrom. Szlovákul hamarabb eszembe jutott a szó. Hát itt tartok! Igen, Lola is imádja Nagycétényt. Úgy bánnak vele a családban, mint egy jó unokával. Arrafelé egyébként azt tapasztalom, valami még mindig megmaradt a szocialista létbiztonság érzetéből. A vidéki életforma hozzám is nagyon közel áll, hiszen Dunaújvárosban születtem, édesanyám ott volt kézilabdázó, az édesapám futballista, de már Kisapostagon élnek, oda járok haza én is. Budapesten irtó nehezen törődtem bele, hogy az emberek mennyire számítóak, nem annyira egyenesek, mint vidéken általában. Ezért is szeretem Nagycétényt. Kifejezetten jóban vagyok a helybeliekkel, s bár egyáltalán nem vagyok vallásos, mindig elmegyek a templomba. Ott, annak a kertjében szoktam elbeszélgetni a helybeliekkel. Sokan ugyanis be sem jutnak a misére, mert kicsi a templom, mégis elmennek. Mellette, a kertben gyűlik, sereglik össze a nép, és Szandrával együtt jól érezzük magunkat köztük. Feloldódunk mi is szépen a vidéki létben.

Vannak olyan helyek Szlovákiában, ahova még nem jutott el, de nagyon vágyódik?

Körmöcbányán és Rózsahegyen jártam már, de Selmecbányán még nem. Keresem az alkalmat, hogy oda is eljussak. A Tátrát is szívesen bejárnám. Minden szeglete érdekel. Szeretném felfedezni Szlovákia természeti szépségeit. Lehetőleg az öcsémmel, Gergővel, aki geológus és igazi túramogul.

Pozsony, amióta gyakrabban jár ide, mennyire lopta be magát a szívébe?

Most vagyok itt először úgy, hogy másfél órát töltök a belvárosban. Mindig átrohanunk a városon, most is természetesen, mert Szandrával mindig rohanni kell. Ha itt vagyunk, a szüleihez, haza. Tetszik a város nappali, nagyon jól élhető formája, sokkal jobban, mint Budapesté. Nekünk ott a bulinegyed, de a mediterrános hangulat nem szövi át úgy a várost, mint Pozsony szívét. Jönni akarok ide, és még sok helyre. Pöstyénbe is vissza, golfozni. Itt csodás pályák vannak, és ötször annyian golfoznak ebben a kicsi Szlovákiában, mint Magyarországon. Pozsonyban sok minden imponál. A Duna-partot is nagyon szeretem, az Euroveánál.

Szandra először Pozsonyban felvételizett a színművészetire, utána ment Budapestre. Ahogy meséli: az itteni felvételiről az maradt meg benne, ahogy magas sarkú cipőben lépdelt a macskaköveken.

Menjünk, nézzük meg, hol próbálkozott! Úgysem jártam még arra. Én szereplőválogatásokra hordom Szandrát Pozsonyba.

Rövid kis sétát teszünk az óvárosban. Ervin a Prímási palota udvarán, a szökőkút peremén ülve emlékezik Katona József színházi nagy sikerére, a Szent György és a sárkány című előadásra, amelyben Zöld hercegként Törőcsik Marit, a százéves anyakirálynőt a karjaiban vitte a színpadon. Egyetlen percre állunk csak meg az Óvárosháza reneszánsz árkádsora alatt, aztán egy gyors kávé a Zeppelin teraszán, majd egy utolsó fotó a főiskola kapuja alatt, és rohanás a kocsihoz, mert délután háromkor már Nagycétényben kell lenniük.

Szandrát kérdezem, maradt-e benne valamiféle nosztalgia a város iránt, ahol az első lépéseit tette a színészi pálya felé. Meglep, amit mond.

Pozsony is az otthonomhoz kötődik. Szeretem, gyakran járunk ide anyuval. Játszottam is már itt. A Rükvercet hoztuk el a Katona József Színházból a Kis Színpadra. Pozsony beletartozik az életembe. A húgommal is itt szoktuk megejteni a nagy, csajos bevásárlásokat. Már Ervin is szeret ide járni vásárolni. Ugye? Nem kell ezt szégyellni. Ez az igazság.

Igen. Ha Lolának akarok venni valami szépet, akkor ide jövünk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 38. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene