Mi legyen a falevelekkel? Komposztálás házilag

Vasárnap

Kertes házban lakók ilyenkor ősszel napi szinten dolgoznak a lehulló falevelekkel, kerti hulladékkal. Ennek a kertmérettől függően olykor elég jelentős mennyiségű biológiai hulladéknak az eltakarítása, elhelyezése sokaknak okozhat gondot még faluhelyen is.

Ma már igen sok helyen begyűjtik és elszállítják ezt a hulladékot erre szakosodott vállalkozások, amelyeknek aztán a komposztálthumusz-termékeit a gazdaboltokban megvásároljuk, olykor elég borsos áron. Aki úgy gondolja, egy kis munkával, némi anyagi ráfordítással saját komposztálót alakít ki, az többszörösen is jól jár. Elsősorban a háztartásban keletkezett biológiai hulladékot tudja ökologikusan és ökonomikusan újrahasznosítani, és ráadásul mindezzel még az üvegházhatást rontó szén-dioxid-kibocsátást is csökkenteni tudja. Szóval, mi legyen a falevelekkel, a gyomokkal, a lekaszált gyep maradékával?

Készítsünk komposztálót!
Egy-egy szlovákiai háztartás évente igen jelentős mennyiségű zöldhulladékot termel, ennek súlya akár fejenként a fél tonnát is elérheti. A városokban gyűjtőkonténerekkel oldják meg ezt a kérdést, onnan olyan telephelyekre szállítják, ahol nagyipari mennyiségben tudják feldolgozni a biológiai hulladékot. Ám aki kertes házban lakik, annak nem okvetlenül kell kukába, tartályba raknia a gondos munkával összegyűjtött lehullott leveleket, konyhai szerves hulladékot, biológiai úton lebomló anyagokat! Csak egy elhatározás kell, és indulhat a komposztálás! Akinek kiskertje van, az már akár egy éven belül megtapasztalhatja ennek a hasznát. Ha idén jól komposztáltunk, jövőre már saját humusszal tudjuk dúsítani kertünk talaját.

Takarékoskodik, természetet óv, klímát kímél, aki ebbe belefog és végig is csinálja

Mi számít komposztálásra alkalmas hulladéknak?
Ilyenek a konyhaizöldség- és gyümölcsmaradványok, kávézacc, de a lekaszált fű is. Ezeknek az anyagoknak magas a nitrogéntartalma. Ám ha csupán ezeket szeretnénk komposztálni, nem lesz sikeres a munkánk, egy ilyen hulladékokból rakott halom inkább csak rothadó, bűzös, penészes kupac lesz, de nem komposzt! A jó komposzt készítéséhez nagyjából 70 vagy 75 százalék magas nitrogéntartalmú hulladék, és 30 vagy 25 százalék szenet tartalmazó szerves anyag szükséges. Szén a faágakban, mulcsban, fás szárú növények hulladékában található. Ha mindkét komposztáláshoz szükséges anyag kellő mennyiségben rendelkezésre áll, van hozzá hely és akarat, akkor már csak némi munkára van szükség, és egy vagy két éven, esetleg még annál is rövidebb időn belül sikerélmény vár ránk. Az előkészítés után ugyanis magát a komposztálás, bomlasztás, lebontás feladatát elvégzik helyettük a számunkra szemmel nem látható, aprócska, de igen hasznos mikroorganizmusok. Ha ideális feltételeket biztosítunk a munkájukhoz, akár fél éven belül, ha kicsit a természetre is hagyjuk a folyamat irányítását, akkor egy-két éven belül lezajlik a komposztálódás (akár két köbméternyi alapanyag felhalmozódása esetén is).

Hogyan alakítsunk ki komposztálót?
Ha kerttulajdonosok vagyunk, erre a célra ki kell választanunk a kertünk egyik félárnyékos részében, nagyobb fa, vagy épület félárnyékában egy olyan helyet, ahová a komposztálónkat telepítjük. Ma már előre gyártott edények is kaphatók ilyen célra, ezek befogadóképessége azonban nem mindig fedi le egy háztartás, és egy kert által termelt szerves hulladék mennyiségét. A saját számításaink, becsléseink alapján készített komposztáló a legjobb erre, már azért is, mert abban valóban a kertben és a háztartásban keletkezett hulladék valós mennyiségét tudjuk elhelyezni. Ezen kívül a saját elképzeléseink szerint zajlanak a folyamatok, amelyet mi irányíthatunk. Egy olyan nyolc-tíz ár területű kert szerves hulladékának feldolgozásához – ahol legkevesebb tíz-tizenöt gyümölcsfa és tucatnyi vagy annál némileg több cserje él, emellett van egy másfél árnyi konyhakert és füvesített rész is – egy legalább két méter hosszú, másfél méter széles komposztálót ajánlatos kialakítani.

Vasárnap
Érdekes

Ennek a folyamata a következő:

  • Egy ásónyomnyi mélységben szedjük fel a termőtalajt, a kiásott földet ideiglenesen a készített mélyedés mellé rakjuk, ezzel majd tömöríteni tudjuk később a komposztálásra szánt szerves hulladékot.

  • Nem mérgező anyaggal lekezelt deszkából keretet készítünk. Ha kora ősszel kezdtük el a komposztálást, akkor az utolsó fűnyírás zöldhulladékát terítsük le alapnak, majd erre egy vékony réteg kerül faháncsból, szalmából, összetakarított levelekből. Vigyázat, diófalevelet lehetőség szerint ne keverjünk bele, mert az abban található anyagok nem tesznek jót a komposztnak! Minden más egyéb gyümölcsfa, cserje, bokor levele nyugodtan belekeverhető a komposztba.

  • A lényeg a rétegezésen van, így a talajkészítő mikroorganizmusok a megfelelő arányban juthatnak nitrogénhez és szénhez is. Igaz, némi szén-dioxid keletkezik a komposztáláskor, de ez korántsem akkora terhelés, mintha a szemétégetőben dolgoznák fel ezt a hulladékot.

  • A komposzt nedvességtartalmát érdemes figyelni. Ha sok a víz, akkor rossz szagú rothadás indulhat el, ezt száraz hamu, mulcs hozzáadásával, szárazabb talaj keverésével tudjuk szabályozni. Ha viszont kevés a nedvességtartalom, olykor be kell öntözni a komposztálót, mert megáll a mikroorganizmusok tevékenysége.

  • Nem mellékes tény az sem, hogy az ilyen komposztálókban át tudnak telelni a kertben hasznos rovarok, s ahol a rovarok ott vannak, ott előbb vagy utóbb a sünök is téli fészket tudnak maguknak készíteni, az ő jelenlétük pedig rendkívül hasznos tud lenni egy kertben.

  • Munkánk végső eredményeként igen jó minőségű, tiszta és újrahasznosított anyagokból készített humuszt nyerhetünk, amely a konyhakertekben is, meg szobanövények talajának javításához is használható.

Előnye, hogy saját készítésű, s nem kell érte boltba menni, pénzt kiadni. Van tehát módszer, gazdaságos és természetbarát az ilyenkor lehulló falevelek újrahasznosítására. Egy kis testmozgás meg a komposztáló építésekor, gereblyézéskor nemhogy nem árt, plusz hozadék. Sikeres komposztálást!

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/46. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?