Koreai 101. A tökéletes bőr titka

Vasárnap

A homokóra hamarosan ismét mozdul, vele együtt vége a nyári bőrápolási rutinunknak is, arcbőrünknek új kihívásokkal kell megküzdenie. A Vasárnap főhadiszállásán azonban felkészültünk minderre.

Míg a nyugati kozmetikumok hajlamosak a smink és a különböző technikák használatára összpontosítani, hogy a hibákat minél előbb és gyorsabban elfedjék, a koreai szépségfilozófia szerint a tökéletesség a nagyszerű bőrrel kezdődik. A koreai termékek a bőrápolásra helyezik a hangsúlyt, a bőr belülről kifelé történő javítására összpontosítanak. Meggyőződésük, hogy az igazán ragyogó arcszín nem megy egyik napról a másikra (mint azt sok európai márka állítja), bizony, időt kell szánni rá. Épp ezért a koreai bőrápolók az egészséges, jól hidratált és táplált bőrkörnyezet fenntartására koncentrálnak az élethosszig tartó eredmények érdekében. Szeresd a bőröd, és szeresd önmagad is – akár ez is lehetne bőrápolási rutinjuk jelmondata.

De hogy mitől különlegesek csak igazán? Elsősorban, hogy szépségápolási termékeik nemzedékről nemzedékre öröklődő természetes összetevőkből állnak. Másrészt pedig, míg idehaza megelégszünk az unalomig ismert, ámbár kevésbé hasznos márkák termékeivel, ott lenyűgözően nagy repertoár áll a vásárlók rendelkezésére. Az egyes készítmények ma olyan úttörő összetevőket tartalmaznak, mint a csiganyálka, a szamártej vagy épp a méhméreg – kérjük olvasóinkat, ne lapozzanak tovább, tudjuk mi is, a nyugati ízekhez és illatokhoz szokott énünknek erősen megkérdőjelezhető összetevők ezek, ugyanakkor hatásuk kétségtelen, olyan eredményeket idéznek elő, melyeket korábban senki más nem tudott elérni.

Érdekes

Tudta?

A koreai szépségpiac összértéke ma közel 15 milliárd dollárt tesz ki, és ez az összeg folyamatosan növekszik. Ugyanakkor az egyes márkák közötti verseny a fogyasztók javát is szolgálja. Mivel a szépségápolási termékek folyamatos harcban állnak egymással a piacon, így az áraik – a minőség feláldozása nélkül – mind a földön maradnak.

És mivel a koreai fogyasztók mindig valami újat és jobbat keresnek, a kozmetikai cégek is igyekeznek lépést tartani és olyan innovatív formulák fejlesztésébe fogni, melyek aztán idővel felrobbantják az egész piacot. Ma már mindannyian ismerünk egy-két ilyen terméket, itt vannak például a BB-krémek vagy épp a fátyolmaszkok. Gondoltuk volna, hogy mindezeket ők fejlesztették ki? Bevallhatjuk, aligha.

Mire érdemes figyelni?

A 10 lépéses koreai bőrápolásról elmondható, hogy újra értelmezi mindazt, amit eddig az arcápolási rutinról tudni véltünk. Lényege, hogy saját, egyedi arcápolási rutint alakítsunk ki bőrünk igényeihez mérten, a hangsúly tehát minden esetben a rendszerességen van, nem pedig a lépések számán – melyek bőrtípustól, évszaktól függően is változhatnak és változnak is. Amit azonban minden esetben érdemes betartani, az a négy főlépés: tisztítás, előkészítés, táplálás és minden dolog alfája és ómegája, a védelem. Védelem nélkül semmik vagyunk.

Ma több száz márkával, több ezer termékkel minden bőrtípusra, tónusra, textúrára és problémára találunk terméket. Sok koreai készítményt épp emiatt csak egy adott bőrtípusra vagy egy adott problémára terveztek. A legtöbb koreai szépségápolási termék csomagolásán így soha nem fog szerepelni egy csokornyi probléma állítólagos orvoslása a pórusok tisztításától a bőr regenerálásán, felfrissülésén át az öregedésgátló hatásig. Ha ezt várjuk, akkor emeljük le a legközelebbi kozmetikumot valamelyik közeli drogéria polcáról. Használni a termék persze nem fog, de lelkünk talán megnyugszik.

Dupla tisztítás a legfontosabb

Az ázsiai hölgyek alapelve, hogy ugyanannyi időt szánjunk az arcbőrünk tisztítására, mint amennyit a sminkelésre. A koreai bőrápolási rutin célja, hogy a bőr „üveghatásúnak” tűnjön, ami lazán azt jelenti, hogy puha, tiszta és hidratált, hogy amikor a fény visszaverődik az arcról, az üvegszerű, ragyogó látszatot keltsen. Ezt a célt szolgálja a dupla tisztítás, az esszenciák használata és a fényvédelem.

A koreaiak hisznek az esti rutin részeként alkalmazandó kétszeri tisztításban – egyszer egy olajalapú arctisztítóval, amely a smink eltávolítására szolgál, másodszor pedig egy vizes alapú arctisztítóval, amely segítségével eltávolítják a maradék szennyeződéseket. A két lépéses tisztítás előnye, hogy megakadályozza a gyulladások és az alattomos pattanások kialakulását. Az esszenciák pedig, melyek se nem tonerek, se nem szérumok, de koncentrált, hidratáló hatásuk miatt messze földön ismertek, elősegítik a bőr regenerálódását, ragyogóvá téve ezzel a bőrt. Csillogunk-villogunk.

Fényvédelem – el soha nem hagyható

A koreaiak nagyra értékelik a fehér bőrt, kezdve a fényvédők megrögzött használatától és a szabadban való takarástól egészen az ernyők kilométereken át történő cipeléséig, hogy távol tartsák magukat a napfénytől. Vagy a napfényt maguktól. A lényeg, hogy nagyon komolyan veszik az UV-védelmet. A koreai nők ki sem lépnek otthonról fényvédő nélkül. Habár apróságnak tűnik, de ez a leghatékonyabb módja az öregedésgátlásnak. És figyelembe véve, hogy a ráncok kialakulását megelőzni mindig könnyebb, mint kisimítani őket – soha ne felejtsük el e termék használatát!

Fontos, hogy minden fényvédőn megtalálható a termék faktorszáma (SPF – Sun Protection Factor). Butaságnak tűnhet, de az SPF aránya nem adódik össze, ha SPF 30-as fényvédőt használunk és az alapozónk SPF 15-ös értékkel rendelkezik (jobb esetben), akkor nem lesz rögvest 45-ös a védelem, hanem továbbra is 30, a magasabb értékű SPF érvényesül. Célszerű ezért rögvest 50-es erősségű termék után kutatnunk, vagy eldöntenünk, hogy kémiai, esetleg épp fizikai fényvédőt alkalmazzunk-e. A fizikai fényvédők jószerével pajzsot vonnak bőrünk és a napfény sugarai közé, hátrányuk azonban, hogy a szabadban, nagy melegben kevésbé tartósak, könnyen felolvadnak. A kémiai fényvédők ellenben hosszabb hatást eredményeznek, ha viszont érzékeny bőrünk van, jobb, ha előbbit választjuk, a kémiai anyagokat könnyen beszívja a bőrünk.

Érdekes

1. Olaj alapú arctisztító

Vigyünk fel kellő mennyiséget a száraz bőrre, majd gyengéden masszírozzuk el, hogy feloldjuk a szennyeződéseket és a sminket. Langyos vízzel öblítsünk!

2. Vizes alapú arctisztító

Vigyünk fel megfelelő mennyiséget a nedves arcra és a nyakra. Gyengéden masszírozzuk be a bőrbe körkörös mozdulatokkal, majd öblítsük le langyos vízzel. Az arcunkról a vizet tiszta és puha törülközővel itassuk fel.

3. Hámlasztó

A hámlasztás bőrünk állapotától és igényeitől függően heti 1-2 alkalommal javasolt. Minden esetben összpontosítsunk a problémás területekre (mint például a T-zóna és az áll). Az AHA típusú hámlasztókat az esti rutin részeként használjuk, mivel különösen érzékennyé tehetik a bőrt a napfényre.

4. Toner

A korei tonerek segítik egyensúlyba hozni bőrünk pH értékét, így előkészítve a további termékek felvitelét. A tonert ajánlott kezeink segítségével apró, tapogató mozdulatokkal felvinni, majd várni addig, amíg teljesen fel nem szívódik.

5. Esszencia

Kis mennyiséget (pár csepp elég) vigyünk fel a megtisztított bőrre (tonizálás után) majd könnyű mozdulatokkal masszírozzuk el.

6. Szérum

Vigyünk fel 2-3 cseppet a tiszta bőrre, majd finoman oszlassuk el, amíg teljesen fel nem szívódik. A szérum a reggeli rutin részeként segít feltölteni a bőrt, az esti rutin során pedig serkenti a regenerációját.

7. Fátyolmaszk

A kibontott fátyolmaszkot simítsuk ki az arcunkon, elkerülve a szem körüli területet, majd várjunk 10–15 percet. A maszk eltávolítása után finoman masszírozzuk át a bőrünket, javítva ezzel a vér- és nyirokkeringést. A maszkok alkalmazása heti 1–3 alkalommal elegendő.

8. Szemkörnyékápoló krém

Vigyünk fel kellő mennyiséget a szem körüli területekre. Finoman simítsuk el, vagy masszírozzuk be a bőrbe applikátor segítségével, amíg a krém teljesen fel nem szívódik.

9. Hidratáló krém

A megfelelő mennyiséget kezünkkel finoman oszlassuk el az arcunkon, felfelé irányuló mozdulatokkal. Különösen fontos reggel és este is alkalmazni.

10. Fényvédő

A megfelelő mennyiséget az alapvető bőrápolás utolsó lépéseként vigyük fel a bőrre, lehetőleg magas UV-faktorú fényvédőt használjunk – borús időben, télen és beltéren is alkalmazzuk! Szabadtéri tevékenység közben háromóránként frissítsük fel az arcunkat a tökéletes napvédelem érdekében.

Szeresd magad, és szeresd a bőröd is!

Számomra a koreai arcápolási kultúra tanította meg, mennyire fontos, hogy megfelelően kezeljük az esetleges bőrproblémáinkat, s hogy tudatosan álljunk mindahhoz, ami a testünket érinti. Reggelenként ma már nyugalommal várom azt a 15 percet, amit csak magamra és a bőrömre szánok. Nincs kibúvó, a 15 perc bizony kijár. A nap végén szintúgy. A 10 lépés első hallásra valóban soknak tűnhet, ennek ellenére a legtöbb koreai nő ezt az arcápolási rutint alkalmazza – okkal. A szépség komoly üzletág Dél-Koreában, a koreai vásárlók nagyon jól ismerik a különböző kozmetikai összetevőket és terméktípusokat, és magas követelményeket támasztanak a bőrápoló termékekkel szemben. Életfilozófiájuk sem engedi, hogy becsapják arcbőrüket. Épp ezért sem egy szigorú sorrend betartásáról van itt szó, sokkal inkább arról, hogy arra a 15 percre kikapcsolunk, és időt szánunk magunkra. A rendszeres arcmasszázs csodákat tesz, nemcsak ellazítja az arcizmokat, feszesebbé is varázsolja bőrünket. Mindennap néhány perc. Ennyi kell pusztán.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/34. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?