Kockaság – Egy elavult megbélyegzés

Kockaság – Egy elavult megbélyegzés

A „kockákat” jó eséllyel mindannyian fenntartásokkal kezeljük, pedig a hagyományosan kockának nevezett kulturális elemek egyre nagyobb hányadát teszik ki a mi életünknek is.

A társadalmunkban több szó is magán hordoz egyfajta megbélyegző jelentést, és ilyen a „kockaság” is. Kockának rendszerint azokat az embereket nevezzük, akik szenvedélyesen rajonganak különféle, leginkább a populáris kultúrával azonosított jelenségekért, mint amilyenek a képregények, sci-fi- vagy fantasyfilmek, társasjátékok stb. Ugyanez a jelző illeti azonban azokat is, akik a szokásosnál nagyobb érdeklődést mutatnak a tudományok iránt. A legtöbben a gyerekkorban, az iskolai évek alatt ismerkedünk meg ezzel a fogalommal, és akaratlanul is a különcség és másság szimbólumává válik. Ahogy azonban változik a világ, az öregedéssel pedig a közvetlen környezetünk is, nem árt bizonyos berögződéseket újraértékelni. Ilyen például a kockaság is, mely napjainkban egyre kevésbé szubkulturális jellegű, mint gondolnánk.

A tudományos érdeklődés lekicsinylése sajnos velejárója sokunk gyerekkorának, ám felnőtt korunkra jobb esetben önmagunktól is változik a véleményünk ezen a téren. Sokkal mostohább a sorsa azonban a popkulturális értelemben vett kockáknak, akiket gyakran még napjainkban is antiszocialitással és elkülönüléssel vádolnak. Pedig a hagyományosan kocka témák egyre népszerűbbé válnak mainstream körökben is. A társas- és szerepjátékok, mint amilyen például a Dungeons and Dragons, egyre nagyobb közönséget hódítanak meg mifelénk is, a képregényeket pedig a Marvel-filmek egyértelműen közelebb hozták a laikus közönségekhez. A Netflix és egyéb streaming-szolgáltatók statisztikái alapján a fantasy- és sci-fi-történetek népszerűbbek, mint valaha, az anime és a videójátékok pedig szintén egyre általánosabb, nemtől és életkortól függetlenül közkedvelt hobbikká válnak.

A „kocka” mint megbélyegző jelző egyre kevésbé aktuális, sokan azonban még mindig emlékszünk rá a formatív éveinkből. Ajánlott néha megállni, és fordítani egy kis figyelmet arra, hogy „visszatanuljunk” bizonyos berögződéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?