Ki, miért és kivel?

Vasárnap

Az utóbbi évtizedekben az emberi élet szinte minden szegmensét érintő gyors változások zajlottak le, aminek hozadéka, hogy a hétköznapi (főként nyugat-európai) ember gondolkodásmódja nagymértékben megváltozott. Még magáról a szexualitásról is.

Az eltelt kétezer év során a szexualitás, valamint a szexuális viselkedéssel kapcsolatos jelenségek köré értelmezési próbálkozások sokasága alakult ki. Az embernek úgyszólván vágya lett nemcsak megérteni, de szóra bírni a szexualitást. A hagyományos felfogás szerint a szexualitás a velünk született nemi ösztönökben nyilvánul meg, amelyek biztosítják az emberi faj fennmaradását. Persze, ha valóban ennyire egyszerű lenne, akkor most mi sem foglalkoznánk a témával. A valóság azonban azt mutatja, hogy amit mi manapság az emberi lét központi elemének tekintünk, magába foglalja nemcsak a nemi identitást, a szexuális irányultságot, hanem az erotikát, a gyönyört, az intimitást és a reprodukciót is. A szexuális forradalom korában és azt követően szocializálódott generációknak ma már nehéz elképzelni, hogy ez (nem is oly rég) másképp is lehetett.

Érdekes

Egy kis történelem

A szexualitás amellett, hogy a különböző kulturális magatartási normákat és társadalmi jelenségek széles körét felöleli, a 17. század végétől kezdve a modern intézményrendszerek befolyását is magáénak tudja. A 19. században például, ahol a szexualitás szabadságának visszaszorítása ténylegesen is megkezdődik, már a hatalom által meghatározott cenzúra rendszerével találkozhatunk. A szexualitás ekkortájt válik bűnné, mintegy takargatni való dologgá lényegül. Minden olyasfajta szexuális megnyilvánulás, amely öncélú, nem szolgálja a reprodukciót, valamint mentes a kor illemtudó viselkedési normáitól, természetellenessé válik. Ha az időben visszatekintenénk, már Szent Ágoston korában is találhatnánk arra utaló nyomokat, hogy a szexualitás erkölcsös megnyilvánulási formáit és az a köré szerveződő kérdéseket – még a házasság intézményén belül is – negatív kiindulópontból vizsgálta a keresztény hittudomány. A vallásos nyelvhasználatban máig megtaláljuk ennek nyomait. Ilyen volt az időben nagyon sokáig normasértő homoszexualitás is. A természet és a társadalom törvényeivel összeegyeztethetetlen viselkedési formaként, sőt természetellenes bűnként hivatkoztak rá. A 20. századra a szexualitás tabu jellege, négy fal közé zártsága azonban fellazul, ezáltal más perspektívák is megmutatkozhatnak.

Kit is miért találunk vonzónak?

Régóta nyilvánvaló, hogy az emberek különböző preferenciák alapján választják ki a számukra vonzó párt. Ami a szexuális vonzerőt illeti, a fellelhető tanulmányok szerint a nők jobban értékelik az érett kort, az intelligenciát és az érzelmi kötődést, míg a férfiaknál a fő prioritás a vonzó megjelenés és az impozáns testfelépítés (jelentsen ez bármit is). Ennél is érdekesebb azonban a Cornell Egyetem kutatóinak frissen megjelent könyve, mely szerint nincs százszázalékosan heteroszexuális ember. A tudósok szerint azok a meghatározások, amelyekkel eddig beszéltünk a szexuális irányultságokról (heteroszexuális, homoszexuális, biszexuális) valójában igencsak idejétmúltak, és nem is fedik le teljes mértékig a valóságot. Eredményeik szerint sokkal inkább színképként kell felfogni a szexualitást, mintsem kategóriákként. A gyakorlatban ezt valahogy úgy kell elképzelni, minthogy a különböző cselekvések révén, afféle Lego-kockákból állítjuk össze a saját szexuális identitásunkat. Ezt az elképzelést erősítheti a queer kifejezés is, mely valamelyest szintén felülírja az egyes kategóriákat. Lényege szintén, hogy nem kellenek a normatív csoportok, fontosabb az egyén, az ő nemi identitása, az ő szexualitása, orientációja. Mondani sem kell, hogy a megközelítést sokan tartják provokatívnak vagy felháborítónak, mindenesetre teljesen beleilleszkedik a posztstrukturális elméletekbe.

Ha azt hinnénk könnyű

dolgunk van, tévedünk. Hosszú idő telt el ugyanis azóta, hogy a homoszexualitás az egyedüli alternatívája volt a heteroszexualitásnak, következésképpen a szexuális irányultság mibenléte is egyre árnyaltabb formát öltött. Épp ezért, bár újító elgondolás lehet, hogy az emberek nem oszthatók be a hagyományos módszerek szerint hetero-, bi- és homoszexuálisnak, a valóság ennél jóval komplexebb. Tudni kell ugyanis, hogy a szexualitás típusainak meghatározására szolgáló címkék elsősorban nem pszichológiai vagy biológiai kölcsönhatásra keletkeztek, hanem inkább egy olyan, társadalmilag megtámogatott kezdeményezés részeként, melynek nem titkolt célja, hogy láthatóvá váljanak a szigorú értelemben vett normától eltérő nemi életformák. Nehéz? Valóban!

Segítségképp, íme, ezek a manapság leggyakrabban vizsgált fogalmak magyarázatai:

Aszexualitás: Besorolása, meghatározása és kategorizálása egyáltalán nem egységes. Általában vagy úgy határozzák meg, mint a mások iránti szexuális vonzalom, vagy úgy, mint a szexuális aktus iránti érdeklődés hiánya. Az aszexuális személyek nem, vagy csak ritkán élnek meg szexuális vonzódást, a szimpátia azonban sokféle módon megjelenhet az életükben. Esztétikai értelemben vonzódhatnak a másikhoz, vágyhatnak romantikus kapcsolatra.

Biszexualitás: A biszexuális kifejezés azokat a személyeket jelöli, akik mind a saját nemük, mind az ellenkező nem képviselői iránt érezhetnek szexuális vonzalmat, vagy szerelmet, romantikus vágyat. A biszexuálisok nem vonzódnak szükségképpen egyformán mindkét nemhez, épp ellenkezőleg, a legtöbb biszexuálist az élete egy adott részében csak az egyik nem vonzza.

Ciszneműség: Cisznemű az a személy, akinek nemi tudata és születéskori biológiai neme megegyezik. Azaz a cisz férfi olyan férfi, akit születéskor férfinak soroltak be, a cisz nő pedig olyan nő, akit születéskor nőnek soroltak be. Ellentéte a transzneműség.

Efebofília: Az efebofília szintén egy szexuális irányultság, az ilyen orientációjú személyeket leginkább „ifjúszeretőknek” szokás nevezni. Azt a szexuális magatartást jelenti, mikor valaki tartósan a 15–19 évesekhez vonzódik, ő maga azonban jóval idősebb, korban nem hozzájuk illő.

Demiszexualitás: Ezt a kifejezést általában olyan emberekre használják, akik csak mély érzelmi kötődés meglétekor tudnak szexuális vonzalmat érezni és kimutatni.

Heteroszexualitás: Szexuális és/vagy romantikus vonzalom az ellenkező nemű személyek között, az emberek által tanúsított leggyakoribb szexuális irányultság és magatartás.

Homoszexualitás: Az a szexuális irányultság, amikor egy személy érzelmi és szexuális vonzódása kizárólag vagy főként azonos nemű emberek felé irányul. A biszexualitás és a heteroszexualitás mellett a homoszexualitás a szexuális irányultságok harmadik fő kategóriája.

Pánszexualitás: Ez azt jelenti, hogy az illető bárkihez vonzódhat, a másik nemétől, szexuális vagy nemi identitásától függetlenül. A pánszexualitás már a 20. század óta ismert fogalom, mint kifejezés 1914-ben jelent meg először egy pszichológiai magazinban. A pánszexualitás nem összekeverendő a biszexualitással.

Skolioszexualitás: Olyan szexuális irányultság, amely olyan személyeket ír le, akik szexuálisan vonzódnak a nem cisznemű emberekhez, tehát a nem bináris, genderqueer vagy transz személyek iránt éreznek szexuális vonzalmat.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/40. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?