Jókai Ági: Róma visszavárja

A Kossuth-díjas költő születésének 100. évfordulója tiszteletére született Egy másik Róma című kamaradarab próza, zene és kortárs tánc finom esszenciája. Az előadás Nemes Nagy Ágnes és férje, Lengyel Balázs írásaira épülő színpadi mű, amelynek zenéjét Dobri Dániel szerezte. Szebb helyszínről nem is álmodhattak volna a darab alkotói. Az akadémia épülete, a Falconieri-palota igazán különleges hangulatú hely. 1947-ben és 48-ban e falak között töltött nem kis időt a neves házaspár Jékely Zoltán, Weöres Sándor és Pilinszky János társaságában. Ráadásul itt érte a hír Nemes Nagy Ágnest, hogy Baumgarten-díjat kapott. „Villámerejű volt, ami itt történt velünk – írta később Lengyel Balázs. – Közös életünk csúcsélménye, a világot akartuk magunkba tömni – fuldokló hevesen!”

Ági és Ágnes, vagy Ágnes és Ági. Hogy miképpen fonódik össze két sors, két életút? A költő 1991. augusztus 23-án halt meg Budapesten. A színésznő ugyanabban az évben, augusztus 24-én született Komáromban.

„Ez azért érdekes, mert az ember mindig kíváncsi arra, hogy élt-e valakivel legalább egy napig együtt a földön. És nem. Ő elment este, én meg reggel fél tízkor érkeztem meg erre a világra. Tizenkét órával azután, hogy Nemes Nagy Ágnes meghalt. Egyébként azt szoktam mondani: pedagógus anyukám mutatott be minket egymásnak. Harmadikos kisiskolás voltam, a Zsolnay-módszer szerint tanultunk, és volt egy szuper irodalomkönyvünk. A tananyag úgy volt felépítve, hogy már egészen kisgyerekként megismertették velünk a kortárs költőket. Mintha fordítottak volna a rendszeren. Nem az Ómagyar Mária-siralmat próbálták ránk erőltetni, nem kronológiailag haladtunk előre, hanem mindig azt a részt kaptuk az irodalomból, ami az életkorunknak éppen a legmegfelelőbb volt. Így találkoztam Nemes Nagy Ágnessel és a Madarak című versével. Évekkel később aztán a teljes költészetét megszerettem. Ahogy Weöres Sándorét is. Magamban még össze is párosítottam őket. Mintha megéreztem volna, hogy itt találkoztak Rómában, a Via Giulián, és később aztán milyen erős baráti kapcsolatban voltak.”

Felnőtt fejjel már az is közrejátszott a Nemes Nagy Ágnes iránt érzett vonzalmában, hogy megtudta, milyen határozott ember volt. Hogy a korosztályát megszégyenítő módon tudott nőként érvényesülni. Hogy milyen tudatosan építette önmagát és a pályáját.

„A tudatosság hozzám is közel áll. Nemes Nagy Ágnes rég tudta azt, amire minket a 21. század tanított meg, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít. Ami tanulás és rengeteg munka, és csak jóval később csordul egy csipetnyi élvezet. Nemes Nagy Ágnes költészetén látszik is, hogy micsoda mennyiségű irodalmat kellett elolvasnia ahhoz, hogy aztán úgy tudjon írni, ahogy nagyon kevesen. Milyen gazdag a szókincse, és mennyire játékos! Ezért is volt részemről az összepárosítás Weöres Sándorral. Ő is a szójátékokra alapozott. Jópofák lehettek ők ketten, együtt. Szellemesek. És bizonyára ők is itt kávézgattak a Peru teraszán, ahol most ülünk.”

Az már az élet furcsa játéka, hogy Nemes Nagy Ágnes öblös fotelje ma Jókai Ági és férje, Dobri Dániel lakásának éke. Hogy miképpen jutottak hozzá? Kedves kis történet ez is.

„Kerek Veronika, aki Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs jogörököse, az író özvegye. Négy évvel ezelőtt Verával már eltöltöttünk itt, a Római Magyar Akadémián jó néhány csodálatos napot. Egyszer aztán felhívott, hogy annyi cucc veszi körül, hogy már nem tud hová pakolni a lakásban, és nekünk adná Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs közös olvasófoteljét. Így került hozzánk ez a nem kis bútordarab, amelynek a színéről senkivel nem tudok megegyezni. Még Danival sem. Szerintem zöld, szerinte szürke, mások szerint drapp. A lényeg az, hogy hatalmas és nehéz, de soha nem fogok megválni tőle. Remekül lehet aludni benne, s mivel szétnyitható, egyenesbe is teheti magát rajta az ember. Dani édesanyja, ha nálunk van, ott szokott varrogatni, kötögetni, vagy onnan nézi velünk a tévét.”

Róma-imádata Jókai Áginak már gimnazista korában elkezdődött. Előbb könyvekből szerette meg a várost. Úgy tervezte, ha sem Pozsonyban, sem Budapesten nem jut be a színművészetire, akkor vagy Krakkóban, a Jagello Egyetemen tanul majd hungarológiát, vagy Rómában vág bele a gasztronómia tudományába.

„Úgy képzeltem el magamnak, hogy mivel a főzőtanfolyamok megfizethetetlenek az olaszoknál, eljövök, beilleszkedem, nyelvet tanulok, mosogatok vagy felszolgálok valahol, ráfordítok erre egy évet, s közben elsajátítom az olasz konyha egyszeregyét. Kalandozásból jutott bőven az életemben, de visszalazulni egy bizonyos pontra már nem tudnék, hiszen teljes mértékben a pályámra koncentrálok, azt építem tudatosan. Sokszor feszengtem is emiatt Rómában, hogy két hónap után nem leszek képes visszazökkenni az itthoni életembe. Hogy azért nem tudom teljes beolvadással megélni Rómát, mert gondolatban már a következő itthoni munkám foglalkoztat. Az ösztöndíjak sem életem legjobb szakaszaiban értek. Az első évben édesapám már nagyon beteg volt, a másodikban, mire kijöttem, meghalt. Az a másfél-két év érzelmi téren kuka az életemben. Most jobban értékelem, hogy itt vagyok, de igazán felszabadultnak akkor érezném magam, ha nem lennék ennyire maximalista. Az olaszok is megadnák ezt az életérzést.”

Róma mindennek ellenére mély gyökeret eresztett a szívében. De, mint mondja, az is előfordul, hogy két hónap után el is telik vele.

„Daninak a húsleves hiányzik egy idő után, nekem ilyesmi nem. Az ingerek, az igen! A közép-európai értelmiségi réteg és az intellektuális beszélgetések, amelyeket csak az anyanyelvemen tudok folytatni, és a mi fajtánkkal. Ha én itt magamra maradok, fokozatosan lelassulok. Ha kapnék egy napot, amikor nem csöng a telefon, és nem kellene találkoznom senkivel, akkor az első utam reggel ide vezetne, a Peruba. Aztán átsétálnék a Virágok terére, majd vásárolgatnék, bámészkodnék, elmennék az Eurba, Róma modern városnegyedébe és a Kortárs Művészeti Galériába. Nagyon szeretem Caravaggiót, de túlettem magam vele, akárcsak a barokk és reneszánsz paloták freskóival. Esténként mágnesként vonz a Trastevere. Ott szeretek vacsorázni. Ha nem utaznánk tovább az előadással Nápolyba, ma is megadnám a módját. Bruschettával kezdenék, aztán jöhetne a rákhúsos-paradicsomos tészta, plusz a vörösbor, a desszerthez pedig limoncellót innék. Utána felmennék a dombokra, és hosszasan nézném a Forum Romanumot. Azt szoktam játszani, hogy régész vagyok, és képzeletben összepasszintgatok romokat, falakat, oszlopokat. Mintha Legót építenék. Ha tehetném, az áprilist és a májust tölteném itt. A legszebb tavaszi hónapokat, amikor még nincs olyan rekkenő meleg.”

Videóklipet is forgatott már a Római Magyar Akadémia teraszán. A bohóc dalát énekelte Shakespeare Vízkeresztjéből, amelynek zenéjét Dani, a párja szerezte a tatabányai Jászai Mari Színház számára. A Nemes Nagy Ágnesről és Lengyel Balázsról szóló produkció 2018 tavasza óta követi különböző változatokban. Ez a mostani, a legújabb, Blaskó Borbála rendezése fizikai színházi elemekkel tarkított összművészeti projekt lett. Jelmezeit Ági tervezte, de két keze munkája az előadás sókristálysora, sőt még a mutatós, műanyag cilindert is ő varrta az egyik operaénekesnek. Producerként is rengeteg feladatot kellett megoldania, míg az Egy másik Róma eljutott az Örök Városba.

„Engem ez a hely édesapám elvesztésén, a gyászon is átsegített. Arról nem is beszélve, hogy ebben a negyedben már úgy élek, hogy nagyon sok embert személyesen ismerek a környéken. Egy kicsit már én is ide tartozom. Perczel Zita, a harmincas évek magyar filmgyártásának üdvöskéje, a Meseautó sztárja itt élt Rómában, a Via delle Fratte di Trasteverén. Az ő életéről készült monodrámát is itt mutattam be, a Magyar Akadémián. Azon az éjszakán, amikor otthon belefutottam az életéről szóló portréfilmbe, valami meg is változott bennem. Tőle kaptam az első hívást, hogy el kell jönnöm Rómába, pedig már nem is élt akkor. Azóta olyan nekem ez a város, mint egy kiismert szerető, aki sok év után még mindig tud villantani.”