Így tanulnak egymástól a poszméhek

Így tanulnak egymástól a poszméhek

A poszméhek a legérdekesebb rovarok közé tartoznak.

Az eredeti cikket a Magazín.sk oldalán olvashatjátok!

A londoni Queen Mary University egyik kutatócsoportja érdekes kísérletet végzett a poszméhekkel. Kiképeztek bizonyos mennyiségű egyedet arra, hogy kinyissanak egy egy kis dobozt, amiben cukros vizet találtak. A kolónia többi poszméhe ezután eltanulta ezt a készséget a kísérleti alanyoktól, ami arra engedett következtetni, hogy a poszméhek esetében a szociális tanulás jellegzetes dolognak számít. Elvégeztek hát egy újabb kísérletet, ezúttal több poszméhhel, ahol a dobozt ezúttal kétféleképpen lehetett kinyitni, egy kék és egy piros gombbal. A kutatók megfigyelték, hogy a tapasztalatlan poszméhek először csak figyelték a „tanító” poszméheket, majd ugyanúgy próbálták kinyitni a dobozt, ahogy ők, még azután is, hogy megtudták, hogy mindkét gombbal lehetséges. Ez tovább erősítette a feltételezést, hogy a poszméhek számára meghatározó a szociális tanulás, és kiegészítette azzal a felismeréssel, hogy hajlamosabbak eltanulni megoldásokat egymástól, mint saját maguk rájönni egyre.

A kutatás vezetője, dr. Alice Bridges szerint a poszméhek alapvetően nem rendelkeznek kulturális jegyekkel egy-egy kolónián belül, a kísérlet azonban kimutatta, hogy képesek tanulni egymástól, és közösségi szinten megoldásokat találni problémákra, hasonlóan egyéb állatfajokhoz. Megfigyelték ráadásul azt is, hogy amikor kék és piros gombot preferáló „tanítókat” is beengedtek egy kolóniába, akkor a megfigyelő poszméhek kezdetben elsajátították mindkét doboznyitási módszert, ám az egyik végül fokozatosan elterjedt a kolónián belül. Ez azt sejteti, hogy a poszméhek képesek közösségi szinten egységesíteni bizonyos ismereteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?