Hogyan lesz egy nőből kamionos?

kamion

Amikor nemcsak a férj, hanem a feleség is kamionozik.

Urbán Klára néhány éve járt Fülekpüspökin Jarmila Zacher Pajpachnál, hogy megtudja, miért választotta ezt az inkább férfiasnak titulált szakmát.

Tervei, hogy ha majd egyszer nyugdíjban lesz…, másképp alakultak. Még mindig ott ül a kamion kabinjában. Mert függőség ez, olyan, mint amikor valaki nem tud kávé, cigaretta nélkül élni. Jarmila idehaza a legidősebb hölgy – persze, fiatalabb se sok van –, akinek C és E típusú, vagyis tehergépkocsira és nehézpótkocsira szóló jogosítványa van. 55 évesen váltott az autók dromedárjára (36 volt, amikor személygépkocsi-vezetői engedélyt szerzett). Egy férfiak uralta világba csöppent, és nem fél bepiszkolni a kezét.

De hogyan lesz egy nőből kamionos?

Sok mindent csináltam – sóhajt egy nagyot. Húsz és fél évesen megözvegyültem, a fiam alig kétéves, a kislányom hathetes volt. Aztán megint férjhez mentem, ekkor született a legkisebb fiam, de rövidesen kiderült, hogy az emberem alkoholista. Pokol volt vele a tizenhárom év. Dolgoznom kellett, hogy a gyerekeket eltartsam: a Tatramatban elektroncsöveket szereltem, majd négy évig egészségügyi asszisztens voltam a poprádi hokisták mellett. Aztán fejőnő, borjúetető, majd egy nagyraktárban kötöttem ki. Egyszerre több munkát is vállaltam, másfél évig napközben a raktárban dolgoztam, délben rohantam a Tatramatba felszolgálni az ebédet, fél kilenckor értem haza. Egy-két órácskát aludtam, s mentem éjszakásra, akkor főztem. Magam is csodálkozom, hogy bírtam, de bírtam. A gondok megviselik az embert – mondja –, a munka nem. Többet fájt a fejem amiatt, hogy mi lesz a gyerekeimmel.

Egy napon megszűnt a raktár, munka nélkül maradt. A legkisebb fia még középiskolás volt. Arra gondolt, hogy korkedvezménnyel nyugdíjba megy, de a hivatalban azzal küldték el, hogy jöjjön vissza nyáron. Ez feldühítette.

»Nem jövök – vágta oda –, inkább megszerzem a kamionosjogosítványt. Ha egészségileg rendben találnak, meg a pszichológiai teszteken is túljutok, semmi nem állít meg.« A munkahivatalból egyenest mentem az oktatóhoz, akinél előtte már a fiammal, majd a férjemmel jártam. »Rajtam a sor« – mondtam az oktatónak.

Másnap reggel nyolckor már ott ült a kamionban. Minden ment, mint a karikacsapás, elsőre letette a vizsgát, maximális pontszámmal. 

 

Hogy milyen kalandokban volt része a kamionozás során, az alábbi cikkben olvasható.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?