Hódít a Barbiecore stílus

Vasárnap

Még tavaly nyáron kezdte meg hódító útját a Barbiecore-ra keresztelt divathullám, de úgy néz ki, egy ideig még velünk marad a rózsaszín őrület. Főleg, hogy az év színe a Viva Magenta is egy ízig-vérig rózsaszín árnyalat.

 

A Barbie babák mindig is vitatott játékoknak számítottak, de az tagadhatatlan, hogy a játékszer meghatározó pop-kulturális ikon. Az 1959-es megjelenés óta töretlen a sikerük, és szinte biztos, hogy mindenki játszott már velük legalább egy kicsit.

A Barbiecore stílus alapján jöhet minden, ami rózsaszín és feltűnő. Lehet keverni az árnyalatokat, a színeket, jöhetnek az extrém kiegészítők. Magyarán a játékbaba szettjei nyugodtan megeleveníthetőek az életben is. Egyébként a Barbie babáét idéző stílus évtizedek óta stabilan jelen van a divatban, csak nem mindig kap ekkora szerepet. Hogy miért pont most hódít, annak több oka is van.

Készül a film
Tizennégy év telt el azóta, hogy az Universal Pictures bejelentette, élőszereplős filmet készít Barbie-ról. Közben különböző cégek harcoltak a film jogaiért, míg végül a Warner Bros győzött. A Barbie-filmet Greta Gerwig rendezi, a főszerepeket, azaz Barbie-t és Kent, Margot Robbie és Ryan Gosling játssza. A film megjelenése idén júliusra várható, de néhány fotót már láthattunk a forgatásról. És ahogy újabb és újabb fotók jelennek meg, a barbie-s szettek népszerűsége egyre csak nő. A közösségi felületeken rengetegen kezdték el használni a Barbiecore hashtaget a rózsaszínűbbnél rózsaszínűbb ruha-összeállítások alatt. A film megjelenésével pedig szinte biztos, hogy még inkább megnő a rózsaszín outfitek száma. És nemcsak az outfiteké: a lakberendezésben, a sminkben is kiemelkedő helye van most a pinknek.

Barbie

A divatházak is rózsaszín felhőkben úsznak

Egy dolog, hogy mindenki tűkön ülve várja a filmet, de a divatházak szerepét sem lehet kihagyni a pink árnyalatok hódítási képletéből. Még az őszi divathéten mutatta be a Valentino a Pink PP névre keresztelt kollekcióját. És ha egy ekkora divatház páratlan rózsaszín összeállításokat mutat be a kifutón, akkor szinte biztos, hogy a sztárok is ilyen árnyalatokat akarnak majd hordani. Ha meg a sztárok, akkor szépen lassan mindenki. A Valentino ruhái az elmúlt hónapokban meghódítottak mindent. Közben a fast fashion márkák is egyre több rózsaszín ruhacikket dobtak piacra.

A lelkünk erre vágyott
Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy de miért pont a rózsaszín? Mi történik mindenkivel? A válasz egyszerű: olyan sok rossz történt mostanság a világban, hogy az emberek vágynak a vidám árnyalatokra, az élénk színekre. Az Y és a Z generáció így válaszol a karanténidőszakok bezártságban, komorságban töltött hosszú hónapjaira. Az idősebbek számára pedig jár ez az egész egyfajta nosztalgiával is, hiszen sok ruhadarabon érződik a nyolcvanas évek hatása. Barbie visszarepít minket a bulis, színes ´80-as évekbe. Sőt, van egyfajta feminista megközelítés is a rózsaszín hordásában. Barbie alakja sokat formálódott, mára különböző testalkatú, bőrszínű, korú babák vannak a piacon. A trendnek az is célja tehát, hogy leszámoljunk a sztereotípiával, mely szerint rózsaszínt csak „buta, szőke nők” hordhatnak. A rózsaszín mindenkié. Az egyik legnőiesebb szín, ami erőt sugároz.

Vasárnap

Egy kis pinket mindenkinek

Ha már ekkora trend, bújjunk mi is rózsaszínbe!

 

Más színekkel párosítva
A rózsaszín jól mutat többek között zölddel, de narancssárgával vagy pirossal is érdemes kipróbálni. A lágyabb tónusait pedig lehet citromsárgával, esetleg babakékkel variálni.

Nyomokban rózsaszínt tartalmaz
Ha nem szeretnénk teljes mértékben rózsaszínbe burkolózni, akkor válasszunk ilyen árnyalatú kiegészítőket. Egy pink cipő esetleg táska a legunalmasabb szettet is feldobja. Az óvatosak maradhatnak az ékszereknél.

Tetőtől talpig rózsaszínben
Akik nem szeretik elaprózni a dolgokat, nyugodtan bújjanak tetőtől talpig rózsaszínbe. Teljes mértékben belefér. Az tuti, hogy mi is vidámabbak leszünk egy ilyen szettben.

Jó a retró!
Jöhetnek a 80-90-es évek tipikus ruhaszabásai, a neon kiegészítők, a latex, a műanyag kapcsok, a csillogás és a szuper magas sarkú cipők is. A színes absztrakt minták, a farmermellények, a sztreccsnadrágok, a hatalmas fülbevalók és a rózsaszín napszemüvegek kihagyhatatlan darabok.

Kombinálható árnyalatok
​​​​​​​A rózsaszínnek rengeteg árnyalata van, nekünk pedig nem kell egynél leragadnunk. Sőt, kombinálhatjuk is őket. Például a pink és a halvány rózsaszín remekül mutat együtt.
 

A Barbiecore trend friss, vidám, izgalmas, élénk és könnyen variálható. Nem csoda, hogy mindenki rajong érte.

***

A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. február 28-ai számában jelent meg

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?