Hitélet: Fókuszpontban a fekhely

Azt mondjuk, az orvosi hivatás gyakorlásának egyik fontos kelléke a recept, a tanáré a tankönyv, a lelkipásztoré a Biblia. Eszközök, de miért, minek? Pontosabban: kiért? Ugye, így már könnyebb a válasz. Csak az kap jó, helyes feleletet, aki jól és helyesen kérdez.

Napjainkban mindhárom hivatás egyik közös fókuszpontja az ágy lett. Az ágy a pihenés helye, de a járvány idejében a lustaságé és a henyélésé is. A házasok boldog egyesülésének helye, de a paráznaságé is. Az éjszakai nyugalom helye, de a betegségé és a halálé is.

Az Istennek átadott életű ember számára viszont az éjszaka a legmélyebb istenkeresés alkalma is: „Utánad vágyódik éjszaka a szívem, s téged keres a lelkem bensőmben. Mert ha ítéleted utoléri a földet, a mindenség lakói megtanulják az igazságot.” (Iz 26,9). Az ágy az Istennel való találkozás helye is lehet, ahogyan a zsoltáros mondja: „Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.” (Zsolt 63,7)

Egyébként ezt látjuk beteljesedni a mi Urunk, Jézus Krisztus földi életében is. „Miután hazaküldte a tömeget, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában.” (Mt 14,23). Az éjszaka mélységeiben az ő emberi szívéből is feltört az Atya imádásának gyönyörűséges vágya, ezért csendben felkelt, és felment a hegyre imádkozni. Kutatni a tervet, küldetése mibenlétét, célját, a Golgotát, rajta a keresztet.

Gyorsuló léptekkel csúszunk bele a depressziógerjesztő bizonytalanságba. A jólétinek kikiáltott, de valójában értékválságban küszködő társadalmunkban szemünk láttára „véreznek el” tömegek. Ez egyenes következménye annak, hogy ott, ahol a családok tagjai, a munkahelyek dolgozói, az egyes társadalmi rétegek tagjai nem kommunikálnak egymással, ott előbb-utóbb komoly mentális, kulturális, szellemi, erkölcsi veszteségeknek vagyunk a szemtanúi és szenvedői. Lelki és fizikai szoborrombolókká válunk.

Az előtérbe került kérdésekre, ha nem találunk jó választ, nincs az a szövet, ami egybetartaná a családok, a népek, a kultúrák közösségét. Ahol nem működik jól a család, ott a különböző karanténok hatására működésképtelenné válik a világ. Ez a realitás. S ez hozzánk, közénk is be fog gyűrűzni.

A vírushelyzet azt mutatja, hogy ott, ahol az emberek családilag, mikroközösségekben, a munkahelyeken olyan értékeket képviselnek, amelyek felülírják az egyéni érdekeket, a puszta fogyasztást, ott túl lehet élni ezt az időszakot. Ott, ahol a munka kizárólag pénzkereset, ahol a család nem közösség, ott az emberek egy idő után légüres térbe kerülnek, légszomjjal küszködnek, mentális tüdőgyulladást kapnak.

Az egyedüli hatékony mentővakcina egyike a család, az iskola, a munkahely. Ezért nagyon lényeges mind a csoportos, mind az egyéni kommunikáció. A kapcsolattartást mindenki igényli. Naponta vagyunk annak a tanúi, hogy mekkora a vágy a személyességre. A kapcsolattartás közösséget biztosít, feloldja az elszigeteltséget. Mivel élethelyzeteink alapvetőn különböznek, ezért nagyon oda kell figyelnünk egymásra. De mindenekelőtt Teremtőnkre, aki Fiában, Jézus Krisztusban elénk élte az életet, Szentlelkével ösztönöz, bátorít, biztat, segít – ha elfogadjuk.

Adja Isten, hogy minden áldott nap Vele ébredjünk, első tudatos gondolatunkkal Őt keressük. Ébredésünk oka ne az ébresztőóra berregése, célja ne a napi munka, az éppen esedékes tennivaló legyen, hanem egyedül Ő, a Teremtő, akiben mindent elfogadunk, ami vár ránk a nap folyamán, mindenkit, akivel csak találkozni fogunk, s akiket előre szeretetünkbe burkolunk. Kívánom, kérem, hogy legyen mindnyájunk segítségére szent őrzőangyalunk. Őrködjék ébredésünk, elindulásunk, munkánk, elalvásunk és éjszakai nyugodalmunk felett.

Gábor Bertalan szepsi római katolikus esperesplébános

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene