Híd a generációk között

Vasárnap

Generációs ellentétek témában ismert jelenség, hogy mindenki a konfliktusokra, a problémákra fókuszál, és arra, hogy mit tehetünk ellene.

Szeretném azonban, ha minél többen gondolkodnánk úgy, hogy sosem valami ellen érdemes küzdeni, hanem valamiért, és bár jó az, ha egy konfliktust képesek vagyunk megoldani, de még jobb az, ha az a konfliktus létre sem jön. Mert érezzük, tudjuk, gyakoroljuk, éljük azt, amivel harmóniát tudunk teremteni. Akkor is, ha különbözőek vagyunk. Úgyhogy most elsősorban arról szeretnék írni, mi az, ami hidat verhet az egyes generációk között.

Generációkat befolyásoló hatások

A generációelmélet korcsoportok alapján osztja fel az embereket, és az így létrejött csoportokat nevezzük generációnak. Egy adott nemzedékhez tartozó ember más és más kulturális, társadalmi, politikai, technológiai közegben szocializálódik, mindez pedig hatással van a választásaira, gondolataira, tetteire, értékrendjére, általános viselkedési mintáira.

Érdekes

A különböző generációkat befolyásoló hatások

  • Történelmi események
     
  • Politikai helyzet
     
  • Trendek (divat, művészet, életmód)
     
  • Technológiai környezet
     
  • Társadalmi értékrend

Korábban a generáció fogalmát az azonos földrajzi helyen élő embercsoportokra alkalmazták, ma viszont ez a megkötés kevésbé fontos, hiszen a globalizációs folyamatok, a gyors technikai fejlődés, a korlátlan internetelérés és a közösségi média jelenléte csökkenti az országok közötti kulturális különbségeket. Manapság kevésbé különbözik egymástól mondjuk, egy angliai és egy magyar fiatal, mint korábban.

Generációs csoportok

A generációelmélet alapján 6 különböző csoportot különböztetünk meg, melyek között a konfliktus rendezése helyett jobb volna valóságos hidat építeni, és ezzel megelőzni, hogy újabb feszültség jöjjön létre. Legyen szó akár családi, akár munkahelyi kapcsolatokról, nagyon fontos, hogy az állandó generációs széthúzás helyett a szeretet alapú együttműködés domináljon.

Érdekes

A 6 csoport:

  • Veterán generáció (1925–1945)
     
  • Baby boomer generáció (1946–1959)
     
  • X generáció (1960–1979)
     
  • Y generáció (1980–1999)
     
  • Z generáció (2000–2009)
     
  • Alfa generáció (2010-től)

Az évszámokból kiolvasható és világosan értelmezhető, hogy aki 1945-ben született, teljesen más értékrenddel, szokásokkal, személyiséggel rendelkezik, mint az, aki 1960-ban vagy 2002-ben. A generációs csoport meghatározás nem egy stigma. Nem ítélet vagy ítélkezés az idősebb generáció felett még akkor sem, ha manapság a Z és Alfa generáció a boomer kifejezést gyakran használja leértékelő módon. Fontos tehát, hogy a különböző korosztályok hogyan gondolnak egymásra, mert a gondolat határozza meg, hogyan fognak egymással kommunikálni, cselekedni, egymás iránt érezni. Ez egyaránt vonatkozik a boomer és az X generációra is, nemcsak a fiatalabbakra, akik az anyatejjel szívták magukba a technikai fejlődést, a számítógép, az internet, a közösségi média és a különböző idegen nyelvek rutinos alkalmazását.

Szeretet alapú kapcsolatépítés

A generációs csatározások és háborúk elkerülése érdekében szükséges lenne szeretet alapú kapcsolatépítésben gondolkodni mind az idősebb, mind a fiatalabb generációnak. Mert bármelyik mentális frusztrációja, lelki merevsége, elzárkózása, ítélkezése, sztereotípiákban való gondolkodása és kommunikációja kifejezetten hátráltatja és sok esetben teljesen be is fagyasztja a kapcsolódást. Így az együttműködés létre se jön, vagy kényszer hatására, haraggal aktiválódik.

 

Kizárólag kölcsönös és állandó nyitottságban, rugalmasságban, elfogadásban jöhet létre az a családi vagy munkahelyi kapcsolat, amelyben érdemes alkotni, reggelente felkelni és túlélés helyett élni, megélni, átélni, fejlődni.

 

Hogy mégis mit tehet a munkáltató, hogy ne generációs csatározások, hanem szeretetalapú kapcsolatépítés és fejlődés jellemezze a cégét? Arra több példa is akad.

Mindenekelőtt ismernie kell az egyes korosztályokra jellemző attitűdöt, személyiségvonást, értékrendet és mindazt, amivel a különböző generációk motiválhatók. Azt, hogy mi jelent nehézséget, és azt, hogy mi okoz kihívást számukra. Az alkalmazottak felvételekor ennek a tudásnak megfelelően állíthatja össze azt a generációs arányt, ami a legoptimálisabb a cég számára.

A folyamatos, állandó, tiszta és egyenes kommunikáció szintén feltétele annak, hogy az egy munkahelyen dolgozó különböző generációk jó érzéssel és motiváltan végezzék a feladataikat. Hogy értékesnek, szerethetőnek, megbecsültnek érezzék magukat.

A megfelelő és igazságos jutalmazás és ugyanígy a lelki alapszükségletek stabilan tartása is növelheti az esélyt a kevés vagy épp a konfliktusmentes irodai légkörre. Nem utolsósorban pedig egy vállalati coach, tréner vagy pszichológus bevonása, a csapatépítő tréningek vagy munkán kívüli egyéb szabadidős programok szervezése is hasonló segítséget nyújthat.

A generációk közötti szeretet

A szeretet alapú kapcsolatépítésnek több feltétele is van, de az egyik legfontosabb az előítélet és ítélkezésmentes gondolkodás és értékrend.

Ha mindent és mindenkit, beleértve saját magunkat is, egy tanult hitrendszer szerint beskatulyázunk, felcímkézünk, bedobozolunk, és soha nem kérdőjelezünk meg semmit, akkor arra ítéljük, hogy állandó maradjon, és sose tudjon változni, fejlődni...

hogy soha ne legyen képes a doboz falain kívülre látni. Az ítélkezés korlátoz, növeli a bizonytalanságot és a félelmet. Mindegy tehát, hogy mikor születtél és melyik generációhoz tartozol, állandó félelemben, szorongásban nem tudsz értéket teremteni, nem tudsz kapcsolatokat építeni, fejlődni és kiegyensúlyozott életet élni.

Montorffy Letti coach, spirituális tanácsadó

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?