Hévízi barangoló

Egy szó (idézet, versemlék) mint száz, mielőtt még vigasztalni kezdeném magam, hogy lassan hetvenkedem (persze, nem a nyolcvan krajcárommal, sőt a hétért sem fordítom föl a lakást), megosztom a koruk miatt aggódókkal, az ember idős korára kiérdemel egy s mást. Például egy remek szervizt. Hogy fáradt testem ne földbe, lelkem ne égbe vágyjon, kedves jó, csaknem játékos Csokonai, köszönöm, a bájoló lágy trillákat kora reggeltől a madarak zengik, mintha csak és kizárólag nekem, pedig az ablakot kénytelen vagyok egy alapos szellőztetés után becsukni, mert sorjáznak a büdösbogarak. Nos, nem ők a kedvenc hálótársaim, de az egyenlőség jegyében nem kerülik el az akárhány csillagos szállodát sem. Mégis van igazság a Földön.

Tavirózsák áradása

Egy icipicit elkéstem Hévízről. Pontosabban lekéstem a tavirózsák áradatáról. Talán, ha egy-két héttel korábban megyek, teljes pompájában látom a tavat, de az az egy, amely a tó csaknem kellős közepén virított, pompás volt. A többit mellé képzeltem. Nem volt bonyolult, hiszen a tó vize nem csupa nádszál, hanem ősszel is kellemes meleg, főleg, amikor hűvösre fordul az idő. A pihenést, gyógyulást keresők nemigen válogatnak. Van, aki beutalófüggő, van, aki későn keres szállást, mert nemcsak a honiak lepik el a várost, hanem az oroszok, a németek és az osztrákok is. És mint tudjuk, a csehek mindenütt megjelennek, ahol fürödni, kirándulni lehet.

A Hévízi-tóban más a fürdés, mint az egy ugrásra terpeszkedő magyar tengerben. Aki valóban rendbe akarja szedni rozsdásodó tagjait, az nem rendez úszóversenyt. Nem szabály, csak ajánlat, ha azt akarjuk, hogy a jótékony iszap a bőrünkbe férkőzzék, nyugodtan tempózzunk, vagy kényelmesen lebegjünk a hónunk alá vett habszivacs karikával, amit a Tófürdőtől kezdve a butikokon át mindenütt kínálnak, hasonló áron. Van, ahol a kiárusításon annyiba kerül, mint a fürdőben. Dehát az üzlet, az üzlet, aki végigmegy a sétálóutcán, azt gondolhatja, itt a ragyogó alkalom, aztán rájön, mégsem. Ne legyünk azonban igazságtalanok, a korona hatását itt is alaposan megérezték, pótolni kénytelenek a vendég- és az ezzel járó jövedelemkiesést.

Aki Egregyre megy

Az ember az első napon a környezettel ismerkedik, barátkozik, ha szerencséje van, márpedig nekem volt. Nem valószínű, hogy társtalanul fölfedeztem volna Egregyet a takaros szőlőivel, hangulatos pincéivel, remek ételeket és válogatott borokat kínáló éttermeivel, amelyekből olyan, de olyan panoráma nyílik, hogy csak a szemközti oldalról láthatunk szebbet, az egregyit. És még néhány levelek közt megbúvó fürtöt is találunk, azokból valószínűleg nem tilos csipegetni, a szüreten túl vannak, a levélzugokban rejtőző szőlőszemek csak némi kutatás után fedezhetők fel, ezért is nagyobb élmény, mintha a gyümölcs- és zöldségárusnál vennénk az óriási halomból, ládából, tudva, hogy belecsippenteni tilos, megkóstolni anélkül, hogy megmosnánk, így, Covid előtt, Covid után.

Egyszerűségével megragadó az egregyi temető Árpád-kori Szent Magdolna-temploma, és az ember majdnem otthon érzi magát, amikor kiderül, nemcsak Pozsony ékeskedik kék templommal, hanem Hévíz is, igaz, a Szentlélek-templom modernebb, mint a pozsonyi, a Szent Erzsébetnek szentelt, szépsége egyszerűségében rejlik.

A műskanzen sem utolsó látvány a hófehérre festett (nem meszelt) falú, nádfedeles házaival, melyeknek többségében azonban olyan vendégek pihennek, akik üdülési jogot vásároltak annak idején, majdnem olyan, mintha a sajátjuk lenne, és mégsem az. Nem akkor mennek ugyanis oda kipihenni az évi fáradalmaikat, amikor éppen megkívánják, hanem akkor, amikor sor kerül rájuk. El van látva minden jóval, medencével, lovakkal, jó levegővel, csábító környezettel, kényelmes lakosztályokkal, tulajdonképpen majdnem mindennel, de akinek nincs autója, az bizony oda van láncolva. Persze, lehet, hogy nem is olyan rossz a természet lágy öléhez láncolva raboskodni.

Belvárosi séta

Az aktív őszölést azonban arra találták ki, hogy minél többet mozogjunk. Földön, vízben, egyre megy. Hévízen nem kell ahhoz jelzőlámpa, fekvőrendőr és hasonlók, hogy az autósok ne nyugodt tempóban közlekedjenek, s ne legyenek tekintettel azokra, akik a gyalogszert választják. A vizes, száraz vagy iszapos kezelések után jólesik egy kis séta a belvárosban, ahol a házak nem nőnek az égig, emberméretűek. Szobrok (például Deák, Széchenyi, Kossuth, Móricz, Csokonai, Berzsenyi), emléktáblák (például Deák Ferenczé, Krinthy Ferencé, akinek egyszer beleesett a pecsétgyűrűje a tóba, s ha nincs az a ma már nyugalmazott úszómester, aki azon nyomban beugrott a vízbe, lemerült egészen a tó fenekéig, és büszkén átadta a gyűrűt jogos tulajdonosának, akkor ott is marad. Nem mese, az emléktáblát fényképeztem, amikor megállt mellettem a volt úszómester, ő mondta el a vándorútra indult gyűrű történetét, s aki még úszómestersége előtt egy német kislány életét is megmentette. Ő az úszókarikából csúszott ki, s amikor az akkor még igen fiatal úszómester meglátta, hogy a vízen már csak a karika hintázik üresen, gondolkodás nélkül a tóba ugrott).

A piacnál már csak arra vártam, hogy egyszer csak felcsendül Harsányi Gábor hangja, és bezengi a teret a rézmozsarat vegyenek. Régiségek, modernségek, órák, csészék, étkészletek, bankók, kenyér, sonka, sajt, gyümölcs, zöldség – az ember csak kapkodja a fejét és nyeli a nyálát. Aki alaposan körül akar nézni, az legalább egy órát szánjon egy piactúrára. Csütörtök és szombat a piacnap, természetesen a szombati az igazi, akkor több a turista, aki teheti, viszi az árut. Gyűrű nyárfakéregből, barokk óra – csak magának ilyen olcsón, gondolja meg, a dupláját éri, higgye el –, porcelánfigurák Stüszi vadásztól a szenteken át a vadászkutyákig, kötött, szövött, hímzett, faragott, agyagolt, égetett, szarvasagancsos – nem olcsó, aranyoskám, de ez nem műanyag, valódi agancs, az ükunokáját is szolgálni fogja, ha megveszi. Sajnos nem veszem, de már nem is szól utánam a mester, az osztrák sógorokkal alkudozik, próbálja fölsrófolni az árat.

A piacról egyenesen a butik- és büfésorra lépünk, az étkezdéknek nem lehet ellenállni. Hurka, kolbász, lacipecsenye, halászlé, gulyás, lángos. Tovább is van. Mondjam még? Tessék menni megkóstolni, aztán megöntözni egy kis helyi borocskával.

Mesélhetnénk még

A város történelméről, a Festetics családról – nekik köszönhető a fürdőház –, a római korról, amikor már ebben a tóban kerestek enyhülést fájdalmaikra, a környék növény- és állatvilágáról (egy igazi vadállattal volt szerencsém találkozni, esti sétám végén egy rókával néztünk farkasszemet, a szálloda konyhája felől jött, gondolom, tele lehetett a bendője, végigmért, aztán komótosan elsétált), de ezekről pontos leírást olvashat a fürdőbe látogató, amint végigsétál a tóhoz vezető folyosón.

„Drága feleségem, Albitz Lászlóné emlékére a csodálatos, szép napokért, évekért, amit Hévízen töltöttünk el.” Albitz László tápszentmiklósi lakos a sétány egyik padjára szereltetett emléktáblát felesége tiszteletére, akivel rendszeresen visszajárt Hévízre. Kell ennél több?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/46. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene