Halott Pénz Szlovákiában

Vasárnap

Ma Magyarországon a Halott Pénz az egyik legismertebb zenekar. A Marsalkó Dávid és Járai Márk által vezetett formáció az utóbbi években sorra halmozta a sikereket, minden lehetséges díjat bezsebeltek. 2004-ben, egy szólóprojekttel kezdődött, ma pedig a fesztiválok kihagyhatatlan fellépői. A tavasszal megjelent új albumukról beszélgettünk, de arról is szó esett, hogy élik meg a sikereket, melyik a kedvenc fesztiváljuk.


 

Hogy fogadta a közönség az idei új albumot?

Marsalkó Dávid: Szerencsére nagyon jól. Ez leginkább abból látszik, hogy szinte csak pozitív visszajelzések jöttek. Számunkra külön öröm, hogy a koncerteken érezni, mennyire szeretik ezeket a dalokat. Frissek, mégis velünk együtt éneklik. Látszik az is, melyek lettek a kedvencek.


 

Meséljetek picit róla. Mi ihlette őket?

M. D.: Utoljára 2016-ban jelent meg új albumunk, de azért folyamatosan jelentkeztünk újdonságokkal. Volt pár olyan dal, amit teljesen a nulláról kezdtünk még tavaly ősszel. A jelentős része az elmúlt évekből már kezdemények formájában létezett. Rengeteg dologból merítkezünk. Egy-két szövegben felfedezhető a covidos időszak lenyomata, ennek ellenére nem gondolom ezt egy karanténlemeznek.


 

Melyik a ti kedvencetek erről az albumról?

Járai Márk: Nekem pont az, amelyik már régóta íródott, ez a Másnak tavasz című dal.

M. D.: Az jó fordulatos.

J. M.: Igen, volt nagyjából öt verziója. Ez volt az egyik első gitártémám. Sosem csináltam volna belőle számot, de Dávid mondta, hogy jó, én meg már alig vártam, hogy elkészüljön. Nagyon bírom ezt a dalt, bár lehet, csak a személyes kötődés miatt. Szerintem a legerősebb szám a lemezről a Szívedből minden kell.

M. D.: Az én kedvencem az Isten tudja. Arra nagyon büszke vagyok, közel áll a szívemhez. Személyes családi sztori ihlette, Márk pedig csodálatosan énekelte el. Nem sláger, de nekem nagy favoritom. Ezenkívül én is a Szívedből minden kell címűt mondanám. Nagyon szeretik a koncerteken, ami igazán jó érzés. Amúgy pedig nekem mindegyik dal tetszik, ha nem így lenne, nem került volna rá a lemezre. A Gazdag vagy szegényben például van egy olyan hangulat, ami a gyerekkoromhoz kötődik.


 

Az egyik legismertebb zenekar vagytok Magyarországon. Hogy élitek ezt meg? Fontos számotokra a közönség reakciója?

M. D.: Egy zenekar nem zenekar közönség nélkül. Rengeteget köszönhetünk nekik, hogy zenélhetünk, hogy ez lehet a fő foglalkozásunk. Hétről hétre megannyi szeretetet kapunk, ezek nagyon fontos visszajelzések, jócskán fel tud tölteni. Jó érzés az a tudat is, hogy egy csomó ember életének a részesei vagyunk valamilyen formában.


 

Van valamilyen mérföldkő a zenekar életében?

J. M.: Több mérföldkő is volt. Lehet dalokra gondolni, vagy emlékezetes koncertekre. Volt pár olyan dalunk, ami szerencsére nagyon betalált a közönségünknél. Mint Dávid esetében A feneked a gyengém, a Valami van a levegőben, Emlékszem Sopronban. Vagy amivel szemtől szembe találjuk magunkat, hogy a koncertjeinkre mennyien látogatnak el. Legutóbbi hatalmas élmény a 15 éves Volt fesztivál volt, de az is elképesztő, hogy egy Arénát meg tudtunk tölteni. Minden teltházas koncert valamit megerősít bennünk, ha pedig tud bővülni és újabb, nagyobb helyeken meg tudja ezt ismételni, akkor az egy elég jó folyamat.


 

Hogyan éltétek meg az idei fesztiválidényt? Milyen volt újra színpadon állni a korlátozó intézkedések feloldása után?

J. M.: Amikor lehetett már koncertezni, akkor derült égből jött egy villámcsapás, persze pozitív értelemben. Bele kellett kerülnünk abba a rutinba, hangulatba, amiben eddig benne voltunk. Érdekes volt ennyi idő után újra színpadon lenni. Sűrű volt a nyarunk.

M. D.: Olyan gyorsan elment az idei nyár.

J. M.: Igen, nagyon gyorsan. Rengeteg zenekar napi két koncertet is adott. Érezzük magunkon is, hogy nagyon megnyomtuk, a Park csúcspontja a fesztiválszezonunknak, ami talán megkoronázza az egész évünket.


 

Melyik a kedvenc fesztiválotok? Amit minden évben nagyon vártok?

M. D.: Rengeteg van, de ha mindenképp kell, akkor nekem a Sziget és a Volt. Ezt a kettőt az egész zenekar nagyon várja és szereti. Sajnos, idén mindkettő elmaradt, ahogyan tavaly is. Jövőre, remélem, már el tudok menni a Szigetre.

J. M.: A Sziget, az nagyon hiányzott idén, meg persze tavaly is.


 

Úgy tudom, volt már több koncertetek Szlovákiában. Szerettek errefelé, esetleg van valamilyen kedves emléketek?

M. D.: Mindig különleges alkalom, ha Szlovákiába jöhetünk zenélni. Vannak kedves emlékek, barátságok szövődtek, vagy egy kis ajándékot kaptam...


 

Milyen terveitek vannak a közeljövőre nézve?

J. M.: Ezt a szezont még lenyomjuk, utána eggyel lazábbra vesszük.

M. D.: Lesz egy kis pihenés, aztán ráfekszünk az új dalokra.

J. M.: Dávid részéről ez a folyamat már el is kezdődött.

M. D.: Igen, van egy-két dalkezdemény. Ősszel, télen azokon fogunk dolgozni.


 

Mit üzentek a szlovákiai rajongóitoknak? Sok van ám belőlük.

M. D.: Hallgassanak sok zenét, élvezzék az életet, járjanak koncertekre.

 

Vámos Dorka interjúja
 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/39. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?