Ki tagadná? Ki ne tapasztalta volna? Ki ne csodálkozott volna még rá arra, hogy a jóság gyümölcsöt tud teremni? Persze, ennek az ellentétét is megtapasztaltuk már. Jóságunkkal visszaéltek. Nem értékelték. A tények láttán megkeseredtünk. Feladtuk…
Ilyen helyzetben (is) jó kinyitni a Szentírást, elolvasni, meghallgatni, mit mond erről a Teremtő, aki az ősatyák, a próféták, majd az idők teljességében Fia által szólt hozzánk (Zsid 1,1). Krisztus megmutatta nekünk, hogy van Valaki, aki vet, ültet, és van valaki, aki rombol…
Amit a Teremtő elültetett az életünkben, bennünk és általunk, az jó. Azt akarja, hogy gyümölcsöt teremjünk. A Diabolosz – a Szétdobáló – gonosz csábításai által megpróbálja elvenni életünkből ezt a jót. Önzést sugall. Ezzel tölti meg szívünket, ami érzéketlenné tesz bennünket a kegyelem fogadására és működésére.
Minden nap alapjaiban kell megtagadnunk a gonoszt azáltal, hogy akaratunkat szorosan Krisztus jóságához bilincseljük. Ez a bensőséges ima és a lélek nagylelkűsége által történik. Elhatározásunk szilárdságát a naponta felmerülő nehézségek teszik próbára. Ha napról napra egyre buzgóbban imádkozunk és megtanuljuk feladni saját énünket, akkor nyugodtan és bizalommal nézhetünk a nehéz idők elébe is. Ha azonban lelki gyökereink nem elég mélyek, könnyen irányt vesztünk, sőt a szorongattatások, amelyek egy igazi keresztény életnek a részei, legyőznek minket. Krisztus arra tanít, hogy „mélyre ássunk”, akkor a nehézségek értelmet nyernek azáltal, hogy megmutatjuk szeretetünket, és olyat teszünk, aminek maradandó, örök értéke van.
Ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjünk, engedelmeskednünk kell Isten szavának. De ez az engedelmesség nem passzivitást jelent. A keresztény számára az Úr Jézussal a Szentlélekben való engedelmesség azt jelenti, hogy készségesek vagyunk dolgozni és szolgálni. Mi annak vagyunk a követői, aki azért jött, hogy szolgáljon. Az odaadás szelleme mozgat minket. Isten szavát hallgatni és elfogadni annyit jelent, hogy életünkben Krisztus teljes önátadásának példáját követjük, napról napra. Ha készek vagyunk úgy élni itt a földön, mint Krisztus, akkor Isten gyümölcsözővé teszi életünket.
Egyes evangéliumi szakaszokat annyira ismerünk, hogy szinte unjuk, amikor újra felhangzanak. Azt gondoljuk, már kimerítettük, s ránk nem vonatkozik Isten igéje. Éppen ez mutatja, mennyire nem vagyunk jó talaj. A magvetőről szóló példabeszédet (Mk 4,1–20) szinte kívülről tudjuk, pedig az lenne a fontos, hogy belülről ismerjük, hiszen Isten szívünkbe adta törvényeit, és az elménkbe írta. Amióta megkaptuk Krisztustól a Szentlelket, semmi mentségünk sincs, ha nézünk, de nem látunk, ha hallunk, de nem értünk…
Más szentírási helyekkel is úgy vagyunk, hogy reggel meghallgatjuk őket, estére pedig már fel sem tudjuk idézni, mit hallottunk. A belső figyelem hiánya mutatja, hogy nem jó talajba hullott bennünk Isten igéje. Esetleg megcsodáljuk az Úr Jézus teremtő képzeletét, életszerű, kifejező hasonlatait, képeit, de talán éppen ez a pusztán esztétikai értékelés lehet az akadálya annak, hogy az ige valóban jó földbe, elég mélyre hulljon bennünk, ahol gyökeret is verhet, mondja Barsi Balázs szerzetes.
Jó, ha tudjuk, hogy a Sátán mindent megtesz azért, hogy megakadályozza Isten igéjének meggyökerezését szívünkben. Igyekszik fontosabbnak és izgalmasabbnak tűnő dolgokkal bevetni szívünk földjét, hogy hely se maradjon az ige számára. Mi pedig nap nap után gyanútlanul olvassuk a Szentírást, másnapra nyugodt lelkiismerettel elfelejtjük, és elmerülünk a sok teendőben, vagy a világ hívságaiban.
Melyikünk mondhatná el önmagáról jó lelkiismerettel, hogy szívünk jó föld: Isten igéje meggyökerezett, kicsírázott és növekszik bensőnkben, harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozva?
Jó ezt őszintén beismerni, és elismerni, hogy az isteni ige magvetése rendszerint útfélre, köves talajra vagy tövisek közé hullik bennünk. De ne adjuk fel! Ma újra odaadó figyelemmel hallgassuk meg tanítását. Engedjük, hogy töredelmes bűnbánatunk által a mai ige jó talajra találjon lelkünkben.
Ez állandó fáradozást igényel. Megéri, mert a Teremtő szerető kegyelme mindig velünk van. Elkísér életutunkon, hogy gyümölcsöt teremjünk, maradandó gyümölcsöt (Jn 15,16).
Gábor Bertalan szepsi római katolikus esperesplébános
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/27. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.