Gyerekkel vagy gyerek nélkül

vasarnap

Kutatások szerint az éghajlatváltozás elleni harc egyik és egyben leghatékonyabb módszere, ha egy gyermekkel kevesebbet vállalunk.

Nézem ahogy nyári nappalok egyre inkább rövidülnek, előrevetítve a veszteség közelgő időszakát. Nézem, ahogy a világ folyamatosan változik és halad előre mellettem – lassan belélegzem a kora reggelek és a frissen vágyott gyep illatát. Állok itt és csodálkozom, megérintem a magam körüli fájdalmat, ami ebben a paradoxonban létezik: hogy a lassú elmúlás olyan szép és gyötrelmes tud lenni egyszerre. Lám, a testem már tudja, érzi azt, amit az elmém még nem képes befogadni. A talpam alatt lévő föld, amelynek én csak egy parányi, fel nem ismerhető, elhagyható, megkérdőjelezhető része vagyok, a végét járja. Így ér véget a hasznosságunk.

A szoba falai között a hírcsatorna folyamatosan azt kérdezi tőlem, hogy van-e jogunk életet teremteni egy veszteséggel teli világba. Dönthetünk-e még arról, hogy olyan emberi lényt szüljünk, aki talán csak az emlékét ismeri mindannak, ami bennünket formált, ami valaha szép volt – ennek a késő nyári napnak a martalékát. Van-e jogunk egyáltalán még dönteni?
 

Kutatások szerint az éghajlatváltozás elleni harc egyik és egyben leghatékonyabb módszere, ha egy gyermekkel kevesebbet vállalunk. Ez persze rögvest rengeteg erkölcsi kérdést vethet fel bennünk. Okkal. Egyrészt, miként lehetne a jelenlegi ökológiai problémákért a még meg sem született gyermekeket felelőssé tenni? Másrészt, helyes irányba tartunk-e, ha a gondolatainkban élő kisded megszületéséről pusztán annak karbonlábnyoma alapján döntünk? Ostoba újító ötlet – gondolnánk. Ugyanakkor mégsem, hisz nem a Z generáció az első olyan csoport, amely a Földünket érintő katasztrofális változások eshetőségével számol. Ők azonban az elsők, akik valóban elgondolkoztak azon, hogy mindezek fényében merjenek-e gyermeket vállalni. Éppen ezért is fontos, hogy minél tájékozottabbak legyünk a témában. A Vasárnap oldalain rendre javasoljuk Olvasóinknak, hogy gondolkodásukat hiteles adatokra és információkra építsék. Így jobban megérthetők az összefüggések, és hogy mindennek a közepén, mi hol helyezkedünk el, mi a mi egyéni felelősségünk.

Pro és kontra

A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a szén-dioxid-kibocsátás egyik legfőbb oka a fosszilis energiaforrások égetése. A United Nations Framework Conven tion on Climate Change (az ENSZ éghajlatváltozási egyezménye) által 2015-ben meghatározott szén-dioxid-kibocsátás mértékének csökkentéséhez így például elsősorban rövid távú, alulról szerveződő változtatásokat javasolt, amelyek főként a mindennapi emberek életstílusát érintő változásokat jelentene.

Annak érdekében azonban, hogy tényleges változásokat érjünk el, az emberekkel előbb azt kellene megértetni, hogy egyéni szinten milyen cselekvések vihetők végig. Ezt pedig már nehezebb. Mert ahány ember, annyi vélemény. Míg egyesek szerint például a gyermekvállalás további csökkentése is csak puszta pótcselekvés, addig mások épp ellenkezőleg gondolják. Jørgen Randers norvég akadémikus, a BI Norwegian Business School éghajlat-stratégiai professzora és a jövőbeli tanulmányok területén dolgozó szakember szerint: „tudjuk, hogyan lehetne védekezni a felmelegedés ellen, le kell állni a szén, az olaj és a földgáz elégetésével, ugyanakkor erre képtelenek vagyunk. Ugyanígy fontos lenne azonban a populáció csökkentése. Ehhez az egygyerekes családmodellt kellene alapul venni, azokat a nőket jutalmazni, akik nem alapítanak nagycsaládot.”

Érdekes

Mivel csökkenthetünk a CO2 kibocsátásán a felmérések szerint:

  • Vállaljunk eggyel kevesebb gyereket (-58,6 tonna CO2/év)

  • Ne használjunk személyautót (-2,4 tonna CO2/év)

  • Ne utazzunk repülőn (-1,6 tonna CO2/év)

  • 1°C-kal csökkentsük lakásunk hőmérsékletét (-0,9 tonna CO2/év)

  • Ne fogyasszunk húst (-0,8 tonna CO2/év)

  • A ruhákat ne forró vízben mossuk – ez szintén több száz kilogramm üvegházhatású gáztól mentesíti a légkört.

Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a gazdaságilag fejlett országokban már most is alacsony a termékenységi arányszám (amely aztán az évtizedek elteltével rengeteg más gazdasági és infrastrukturális problémát vonhat maga után), nem feltétlen a gyermekvállalás megtagadása lenne az elsőrendű, követendő példa. Míg a nagyhatalmi pozícióban lévő USA-ban 1,8 gyerek jut egy nőre, Európában ez az arány 1,6. Másfél gyermek. Elkeserítő? Talán. Ha azonban ennél is mélyebbre ásunk, tapasztalhatjuk, hogy ez az átlagérték még az unión belül is különbözik, a számok még megdöbbentőbbek. A kutatások szerint míg Franciaországban 1,9, Spanyolországban és Olaszországban csak 1,3 gyerek jut egy nőre. Persze, ebben az esetben az európai országok nemcsak a klímaváltozásból fakadó problémák miatt vállalnának kevesebb gyermeket, hanem a súlyosabb gazdasági és társadalmi nehézségek miatt sem.

Mit lehetne tenni?

Mivel a klímaváltozás mindannyiunk felelőssége, így minden egyes ember tehet azért, hogy megfékezzük a hatásait. Nem csak a politikusok. Nemcsak a nagyvállalkozók. Az iparosok. A hatalmai pozícióban állók. A lényeg, hogy merjünk változtatni! Lépjünk ki a komfortzónánkból, és nézzünk más lehetőségek, alternatívák után. Legyünk tisztában azzal, hogy fogyasztási szokásaink, mindennapi döntéseink hatással vannak és lesznek a környezetünkre.

Érdekes

Tudta?

A fiatalok jelenleg több mint harmada vélekedik úgy, hogy a klímaváltozást figyelembe kell venni a családalapításról való döntés során. A 27 és 45 év közöttiek 60%-a őszintén tart attól, hogy gyerekeinek életminősége romlani fog a klímaváltozás miatt, 6% pedig már meg is bánta, hogy gyermeket vállalt.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/31. számában jelent meg a Lélek mellékletben!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?