Amikor egyszülős családokról esik szó, szinte mindenki azonnal a válásra gondol. Pedig nem kis százalékuk úgy válik egyszülőssé, hogy az egyik szülő meghal – az özvegység nemcsak az idősek osztályrésze.
Szülőként akkor is nehéz a halálról beszélni, ha nem érint minket közvetlenül. Már az óvodáskorú gyerekeknél is rendre előjön a kérdés, hiszen addigra látják, hogy ami elkezdődött, az egyszer véget is ér. Mi pedig általában kínosan feszengünk, hiszen mi sem tudjuk a választ az olyan kérdésekre, hogy hova lesz, aki meghal, mi történik vele, és hol lakik mostantól. Az ilyen kérdés még kínzóbbá válik, amikor a gyerek az egyik szülőjét veszti el – ilyenkor úgy kell a legnehezebb kérdésről beszélgetnünk vele, hogy közben mi magunk is sokkban vagyunk.
A legfontosabb első lépés, hogy merjük neki elmondani, mi történt. Ne mondjuk, hogy az apukája elutazott, vagy hogy anya még mindig kórházban van. Nagyon jó lenne megóvni őket a fájdalomtól, a veszteségtől, de nem lehet. Hiszen a gyerek, még ha nem is mondunk neki semmit, pontosan érzi, hogy valami nagy baj van. Alapvető szükséglete, hogy ha valami bántja, azt megbeszélhesse velünk. Ha ezt megtagadjuk tőle, megijed vagy dühös lesz – teljes joggal. Szörnyű látni, ha gyerekünk szenved, de amikor sírhat velünk és előttünk, valójában tudja, hogy támaszkodhat ránk. Ne küldjük el a barátjához, ne hagyjuk ki a gyászból, amikor összegyűlik a család, hiszen ettől azt fogja érezni, hogy nem lehet a család része. Ő is gyászol, de ezt így egyedül kell megtennie. Pedig csak mi tudunk segíteni neki abban, hogy megpróbálja valamennyire megérteni a felfoghatatlant. Ha egyszerűen, a korának megfelelő szavakkal mondjuk el neki, mi történt, az összes fájdalom ellenére azt már biztosan tudni fogja, hogy nincs olyan nehéz dolog, amiben ne számíthatna ránk, és ne kapna tőlünk segítséget.
De hogy mondjuk el egy kisgyereknek vagy akár nagyobbnak?
Úgy kell elmondanunk, ahogy van. Hogy meghalt, és hogy többet nem lesz itt. Ezek nagyon kemény szavak, nekünk magunknak is nehéz ezzel szembesülni, de ez az egyetlen módja annak, hogy támaszt nyújtsunk a gyereknek, és ne csapjuk be. Gyakran hallani, hogy a gyerekeknek inkább azt mondják, a szülő „örökre elaludt”, vagy „elment messzire”, de ezzel csak összekeverjük a dolgokat a kis fejében. A gyerekeknek a szavak általában azt jelentik, amik. Ha „apa boldog, mert fent van az angyalokkal”, akkor miért sír mindenki körülötte? Ez most a gyász és a szomorúság ideje, neki is, nekünk is.
Lehet, hogy kérdezni akar: hallgassuk meg őt, ne mondjuk azt, hogy te még túl kicsi vagy ahhoz, hogy megértsd. Próbáljunk meg válaszolni akkor is, ha mi magunk sem tudjuk mindenre a választ – a halállal kapcsolatban senki nem tudja. Ha annyira sokkolta őket a hír, hogy még nem tudnak beszélni róla, ne erőltessük. Beszéljünk akkor, amikor készen állnak.
Már az egészen kicsi gyerek is megérzi a veszteséget, még ha elmondani nem is tudja. Érzi, hogy valaki, aki közel állt hozzá, eltűnt az életéből, és érzi a körülötte lévők fájdalmát. Ettől bújósabb lehet, mert ez ad neki biztonságot. Előfordul, hogy a kicsik ilyenkor visszaesnek, egy szobatiszta kisgyerek újra elkezdhet bepisilni. Ez természetes jelenség. A nagyobbacskák már értik, hogy itt valami véget ért, de sokszor azt hiszik, hogy a halál nem végleges, és a dolgok még visszafordíthatók. Ahogy még nagyobbak lesznek, már felfogják, hogy a halál örökre szól, de megpróbálják távol tartani maguktól: ez velük vagy a szüleikkel nem történhet meg. Mire felsősök, aztán kamaszok, már felnőttként beszélhetünk velük a halálról.
A gyerekek gyásza néha nagyon más, mint a felnőtteké: néha mély kétségbeesésben vannak, nem sokkal később pedig úgy viselkednek, mintha mi sem történt volna. Felnőtt fejjel ez érthetetlennek, néha egyenesen bántónak tűnhet, mintha a gyerek máris elfelejtette volna a másik szülőt. De ez egyáltalán nincs így, csak ő így tudja feldolgozni. Mindenki gyásza más és más.
Ami viszont minden gyereknél ugyanaz: az eddigieknél is nagyobb szükségük van biztonságra. Ezért bármennyi ölelést és melegséget adtunk nekik korábban, annál most biztosan még többre lesz szükségük. Tudniuk kell, hogy ha elveszítették is az egyik szülőt, mi itt maradunk, és vigyázunk rájuk.
Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője
A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.