Feled. Eredményesnek lenni ellenszélben

Vasárnap

Rendkívül nehéz helyzetben vannak a szlovákiai települések önkormányzatai lassan már több mint két és fél éve. A járvány utáni gazdasági válság, az építőanyag, a szolgáltatások és az energiahordozóknál bekövetkezett ugrásszerű áremelkedések meg a kormány nem éppen önkormányzatbarát intézkedései súlyos eredményekkel járnak számukra, már talpon maradni is nehéz, nemhogy fejleszteni.

Azon kivételes helyek egyike, ahol mégis sikerült az elmúlt években előre lépni, eredményeket elérni, a rimaszombati járásbeli Feled község, mely vasúti gócponttá, kistérségi kereskedelmi, kulturális, oktatási és adminisztratív központtá nőtte ki magát az elmúlt években. A lakosság lélekszáma is mérhetően emelkedett, az önkormányzati munka pedig innovatív módszerekkel folyik. A járásban itt vezették be először az integrált módszerű közigazgatást. Az eredeti és átvitt jogkörök áthelyezésével és elosztásával hatékonyabbá tudták tenni a működést, sőt más önkormányzatok számára is szolgáltatást tudnak nyújtani. Mihályi Gáborral, Feled polgármesterével a közelmúlt eredményeit vettük számba.

Kistérségi központ

A negyedik választási időszakát töltő polgármester szerint ilyen nehéz helyzet még soha nem volt a dél-gömöri kistérségben, mint az elmúlt két és fél év. „Korábban is hátrányos helyzetű régióként tartották számon a vidéket, a gazdasági és szociális helyzet most is problémás. Amit Feleden elkezdtünk néhány éve, az a középületeink energetikai modernizálása. Ha ezek nem történtek volna meg, ma már nem lennénk képesek a megugrott energiaárak miatt a számláinkat sem fizetni. Legutóbb a tornaterem ilyen jellegű modernizálását végeztük el. Emellett kiemelten kezelt az oktatásügy. Az óvoda bővítése, teljes rekonstrukciója. A magyar iskola négy új, modern hozzáépített tanteremmel való bővítése, a szlovák iskola felújítása, a statikai hibák elhárítása és a tető felújítása is sikerült. Játszóteret építettünk, az iskolai konyha felszerelését modernizáltuk – idén a szlovák alapiskola fűtésrendszerének modernizálását kell még elvégezni a nagyobb takarékosság érdekében. Ezekkel a munkákkal szinte párhuzamosan a sportpályán is fontos beruházásokat végeztünk, ezek részben megtakarítást hoznak, másrészt pedig a sportolás körülményeinek minőségi javulását, már működik az új pályaöntöző rendszer.

Elindítottuk és folytattuk ebben a választási ciklusban is a Tiszta és a Rendes Feled programot is. Ebben a közösségi központ működtetése, a községi tulajdonú épületek és lakások felújítása szerepel. Feled sikeres pályázatai közt meg kell említeni a tűzoltószertár teljes felújítását, felszerelését, műszaki berendezésekkel való ellátását. Helyben kiváló és jól felkészült önkéntes tűzoltó csapatra számíthatunk, akik önkéntes munkájukkal segítik a községet.

Még az idén jelentős útaszfaltozásokat fogunk elvégeztetni, belső és külső területeken egyaránt. Fontos energiatakarékossági beruházásként a közvilágítás optimalizálását fejezzük még be idén, valamint a község teljes területén a takarékos, nagy fényerejű lámpák, az elosztók optimalizálását és modernizálását. Ami az egész kistérség számára hasznos, az a községháza ügyfélkapus és közösségi szolgáltatói hivatallá való átalakítása. Ez egy olyan kísérleti program részeként működik, amely a térségbeli 28 társult önkormányzat számára nyújt iskolaügyi módszertani és építésügyviteli segítséget. Párhuzamosan a vidékfejlesztési törekvéseink is aktívak a Cseres Helyi Akciócsoporton belül. Pályázatírási, forráskeresési és tervmegvalósítási segítségnyújtással is foglalkozunk. Feled részese a LEADER programnak is, ebben a helyi akciócsoportban kistérségi pályázati forrásokból lehet meríteni. Ez sajnos az EU tagországokon belül csak Szlovákiában nem működik az elvárásaink és a LEADER program elvei szerint, ami eléggé elszomorító, mert 16 éves kitartó munka van benne Feled részéről is

Galéria

Sajnos a hulladékgyűjtő udvarra benyújtott pályázatokra eddig elutasítás kaptunk, a szociális lakások építésére beadott pályázat értékelését pedig bizonytalan ideig elhalasztották. Egyéni lakásépítésre való közművesített telkeket értékesítettünk, továbbiakra is lenne igény, de a jelenlegi ingatlanpiaci áringadozások miatt a tulajdonosok egyelőre kivárnak az eladással, fékezve a falufejlesztés ilyen jellegű törekvéseit. Fontos az a marketingtevékenység, ami mindig a célcsoportok érdekeit és igényeit figyelembe véve folyik, ez érvényes a legkisebb rendezvény megszervezésétől, a nagy léptékű beruházások előkészítéséig minden tevékenységünkre.

Feleden szociális vállalattá alakítottuk át a községi KomPas Kft. vállalatot, hogy még hatékonyabbá tegyük a működését. Így sok feladatot saját dolgozóinkkal tudunk elvégeztetni, nem kell kinti beszállítókat fizetni. A szociális szolgáltatások bővítését szolgálják azok a járművek, amelyeket célirányosan erre vásárolt a község, az igénylők házhoz szállított ebédet kapnak, vagy az utaztatást végzik az igények szerint, például sportrendezvényekre a gyerekeknek, vagy különböző eseményekre és kirándulásokra a nyugdíjasoknak.

A község a helyi lakosságnak sportolási lehetőségeket biztosít, a járvány után újraindult a labdarúgó fiatalok edzése. Az idén ünnepeljük meg a Feledi Futball Klub megalakulásának 100. évfordulóját is, amit összekötünk a falunappal július 9-én. Feled a lövészsportnak is lehetőséget teremt, rendszeresen zajlanak versenyek az SK Triton lőtéren. A kultúrházban részleges belső felújításokat végeztünk el, az egész épület teljes rekonstrukciója pályázatfüggő.

Sajnos napirenden gondok vannak a településen élő polgárok olyan csoportjával, akik nem akarnak a többség által tiszteletben tartott szokásokhoz alkalmazkodni, ez a lakosságnak a tizedét sem teszi ki ugyan, de az összeférhetetlenségük, alkalmazkodásra való képtelenségük miatt sokszor a nagy többség érzi magát kényelmetlenül, függetlenül a nemzetiségtől, mivel magyar, szlovák és roma nemzetiségű polgárok alkotják a feledi közösséget. Ezt az évek óta tartó problémakört csak közös akarattal lehet oldani, lassan másfél évtizede különböző programokkal próbáljuk kezelni, de még mindig van tennivaló. Sajnos az érintett marginalizált csoport egyes tagjainak igényei, a követeléseik magasabbak, mint a közös munka és együttműködési szándék. Sokszor nem mutatnak igazi hajlandóságot változtatni a viselkedésmódjukon. Feleden van egy jövőkép. Itt kicsit más stílusban, más irányt véve más tempóban szeretnénk fejlődni. Bízom benne, hogy fogunk is a mostani nehezítő külső szociális, gazdasági körülmények és a politikai kultúra ellenére is – mondta el Mihályi Gábor, Feled polgármestere.

Érdekes

Falutörténet dióhéjban

A Gortva és a Rima összefolyásához közel, a folyók teraszain telepedett meg itt az ember már a rézkor idején. A falu első írásos emléke 1274-ből származik, de fennmaradt egy Szent László király korabeli birtokösszeírási feljegyzés bizonyos „Feledseyre”, azaz Feled sírja nevű helyről, amely nagy valószínűséggel Feled település ősére utal. Az 1332-es pápai jegyzékben már szerepel temploma, feltételezhető, hogy a mai református templom őse. A falu a Rátholty, Feledy, Lorántffy, Vécsey és Jekkelfalusi családok birtokában volt, úri lakja az Almássy, De la Motte, Török és Draskóczy családoknak volt még Feleden.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/23. számában jelent meg

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?