Feketenyék mint tudatos település. GALÉRIA

Vasárnap

A Mátyusföld déli részén, a Feketevíz és az Alsó-Dudvág összefolyásánál járunk, Galánta városától nagyjából 10 km-re. Üdvözöljük Feketenyéken – hirdeti a tábla, amint átlépjük a község határát. Az ősi település címerében – mintegy a víz közelségére utalva – egy csónak és egy rák kapott helyett. Bár a község régi épületekkel nem büszkélkedhet, a Szűz Mária tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 20. század elején épült, néhány régebbi műemléke mégis akad. Az 1750-es évekből származó Szent Vendel-szobrot tavaly újították fel, a templomkertben található Kálváriát 1994-ben szentelték fel. Emellett több kápolna is található a faluban, Nepomuki Szent János félköríves záródású, téglalap alapú kápolnája 1782-ből, valamint a Hétfájdalmú Szűz Mária-kápolna, amely 1876-ból maradt az utókorra.

Tudatos tervezés

Feketenyék kedves kis falu, ahol a tudatos, stratégiai szemlélet keretében születő módosítások egyértelmű jelei a folyamatos fejlődésnek. Az önkormányzat a különböző pályázati lehetőségek segítségével jut hozzá a település költségvetését kiegészítő forrásokhoz fejlesztéseik megvalósítása érdekében. A falu jó adottságai, fekvése és nem utolsósorban rendezettsége, ápoltsága miatt nagymértékben vonzza a környező településen élőket, és a városból költözni szándékozókat. A dinamikus bővülés lendületének megőrzése, a megfelelő és vonzó életfeltételek biztosítása így első számú prioritás a község számára. Fontos, hogy időről időre a legkisebb részletekig górcső alá vegyék az aktuális állapotot, és ennek függvényében, ha szükséges, módosítsanak és finomítsanak az irányokon. Az elhivatott munkát dicséri a helyi óvoda és az iskola épületének felújítása, a modern térfigyelőkamera-rendszer telepítése, a keresztény közösség szolgálatába állított, Szűz Máriának felszentelt templom új harangja. A község emellett komoly erőfeszítéseket tesz középületeinek modernizálásáért is, a pályázati támogatások és saját forrásai lehetővé tették például a művelődési ház felújítását. A projekt részeként a rekonstrukció során a teljes szigetelés, a vakolat javítása, ablakok és ajtók cseréje, padlójavítás és a kultúrház közvetlen közelében fekvő parkosítás is megvalósulhatott. Élhető környezetet biztosítani mindenki számára. Tanulni a hibákból, fejlődni, a jövőbe tekinteni – ismerteti a község terveit Csady Zsuzsanna polgármester asszony.

Sajnos a járvány miatt voltak apróbb fennakadások, sok rendezvényünk elmaradt, de bizonyos fejlesztésekbe sikerült belevágnunk. Természetesen községünkben is megvalósult a szükséges Covid–19-tesztelés, talán mi voltunk a környéken az egyetlen olyan falu, ahol három napon is lehetett teszteltetni. Időpontok szerint hívtuk a bejelentkezett lakosokat, így nem alakultak ki hosszú sorok. Külön köszönet jár azoknak az önkénteseknek, akik fáradhatatlanul segítették ennek előkészítését és lebonyolítását. Az emberek nyugodtak voltak, mert ismerős arcokat láttak. Ugyanígy a fejlesztések terén is... A járvány miatt pár helyi lakos nem tudott dolgozni, számukra munkát ajánlottunk fel. Sokan besegítettek. Szerencsére a falu folyamatosan fejlődik. Nagyon sokan érdeklődnek az iskolánk iránt is. 12 új elsősünk lesz. Nagyon jó tanáraink vannak, a gyerekekkel nagyszerű eredményeket érünk el. Természetesen próbálunk is ehhez minden szükséges technikai feltételt biztosítani. Az új tanévet felújított osztálytermekkel és napközivel, valamint új bútorokkal és felújított illemhelyiségekkel vártuk. Hasonlóan az óvodánk is maximális kapacitáson működik, szeptembertől 45 gyerkőcünk lesz. Róluk csoportonként két lelkes óvodapedagógus gondoskodik. Különleges programunk is van a jövendőbeli elsőseink számára, a községi hivatal támogatásával nyári táborokat szervezünk, ahol színes programokkal, foglalkozásokkal igyekszünk megismertetni az iskolai életet a kicsikkel, hogy ne félve lépjék át az iskola kapuját” – meséli a polgármester asszony.

 

Megoldásra váró problémák

A tudatos településsé válás felsorolt pozitívumai mellett néhány problématerület is azonosításra került beszélgetésünk során, például a szemétgazdálkodás és a hozzá kapcsolódó ügyes-bajos dolgok. Visszatérő gondot okoz például a szelektívhulladék-gyűjtő körüli rendetlenség, amit az önkormányzat a konténerek környékét figyelő kamerarendszerrel igyekszik megállítani. A felelőtlen hozzáállást tanúsító polgárokat pénzbírsággal sújtják, így próbálva megakadályozni a hulladék osztályozásának figyelmen kívül hagyásával járó rendetlenséget. Hasonlóan a Mátyusföld határán levő szeméttároló is nehéz kihívás elé állítja az önkormányzatot, bár ennek oka inkább az egyes felek között fokozódó differenciálódás.

 

Jól működő szervezetek

Helyi közösség is kell a falu fejlődéséhez, melyet civil szervezetek létrehozásával, alapításával, közösségi programok szervezésével ért el az önkormányzat. Feketenyéken mára több szervezet működik, hagyományos rendezvényeik évről évre több érdeklődőt vonzanak. Az utóbbi időben a vezetés tervei az egészséges életmódra nevelés, valamint a sport iránti érdeklődés növelése felé terelődtek. Ebbéli terveiket pályázatokkal is igyekeztek megtámogatni, mint például a nemrég megrendezett VIII. Feketenyéki kupával egybekötött családi délután, melynek célja a falu lakosainak összekovácsolása volt. Hasonlóan az egyház és a falu között is szoros az együttműködés – ezt a polgármester asszony külön hangsúlyozza –, a templom környékének rendben tartása is a közös munka eredménye.

 

A koronavírus árnyéka

A koronavírus alaposan felülírta az emberek mindennapjait, a járvány alakulása és az azzal járó változó helyzet mindenkiben bizonytalanságot keltett. Ennek megfelelően Feketenyéken igyekeztek a rendezvényekkel kapcsolatos kormányzati intézkedésekről naprakész tájékoztatást adni. Bár tavaly a Covid–19 miatt elmaradt több nagyszabású akció – a lakosoknak a március 15-ei megemlékezés mellett a már hagyományos anyák napjáról, a családi olimpiával egybekötött gyermeknapról, a szépkorúak köszöntéséről, a gyermekek karácsonyi műsoráról, valamint a falunappal egybekötött nemzetközi fesztiválról is le kellett mondaniuk –, idén kicsit mindannyian fellélegezhettek. A község egyik fő ünnepsége például, a kétévente megrendezett nemzetközi fesztivál egy háromnapos rendezvényen belül valósult meg idén is, brüsszeli projekten keresztül. A találkozó célja, hogy a lakosok megismerjék más nemzetek kultúráját, barátkozzanak és nyitottak legyenek az új kapcsolatokra.

Úgy érzem, amit elterveztünk, célul tűztünk ki, azt sikeresen teljesítettük. Mindez nem valósulhatott volna meg, ha nem áll mellettem egy olyan erős csapat, akik támogatásukkal, munkájukkal segítették terveink megvalósítását. Ezért szeretnék köszönetet mondani a helyi önkormányzat képviselőinek és munkatársaimnak a szoros együttműködésért. Nagy bánatomra legfőbb tervünk, egy színvonalas nyugdíjasotthon kiépítése a járvány miatt nem került megvalósításra. Nem szeretném, ha idős, nyugdíjazott lakosainknak idegen környezetben, idegen emberek között kellene leélniük hátralevő éveiket. Szeretném, ha szülőfalujukban szeretteik, barátaik, ismerőseik között maradhatnának. Ezért harcolni fogok egy nyugdíjasotthon kialakításáért” – hangsúlyozta a polgármester asszony.

 

Egy kis történelem

Mátyusföld fogalmát az egyes szerzők meglepően eltérően értelmezik. Abban azonban – kevés kivétellel – megegyeznek a vélemények, hogy nevét Csák Máté hajdani tartományúrról kapta, és gyakorlatilag az egykor fennhatósága alá tartozó területet értik rajta. A magyarság már a honfoglalási időkben birtokba vette a vidéket, Feketenyék nevét például már 1113-ban Nek formában lejegyezték. Később, 1165-ben Nech, majd Niech és Neku változatokkal találkozunk, attól függően, ki hogyan vetette papírra. Az itt élők elsősorban mezőgazdasággal, lótartással, sószállítással foglalkoztak. A község mindmáig működő iskoláját 1847-ben említik először. A múltra való utalás persze nemcsak agytorna a részünkről, említése szükséges annak az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszula miatt is, melyet a készülő, magyar vonatkozású emlékmű talpazata alatt helyeznek majd el a községben. Bár az időkapszula elhelyezésének szokása nem modern jelenség – falakba, épületek alapjába is szívesen helyeztek el ilyen-olyan dokumentumokat, Feketenyéken tagadhatatlan bizonyítéka ez annak, hogy múltját sohasem felejti az ember.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/33. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?