Ez futballmeccs, nem stand-up comedy!

Hajdú B. István

Interjú Hajdú B. István televíziós kommentátorral, humorról, bakikról, reptéri bonyodalmakról és az angol–magyar 0:4-ről.

Melyik volt az első futballmeccs, amit láttál?

Azt nem tudom, de arra emlékszem, melyik volt életem első olyan tévés meccse, amelyet éjszakába nyúlóan megnézhettem: az 1978-as magyar–argentin. Törőcsiket és Nyilasit kiállították, 2:1-re kikaptunk, én pedig zokogtam.

Nyilasi később televíziós szakkommentátorként is dolgozott, kollégák lettetek.

Sőt: fociztunk is egy csapatban. Akkor derült ki számomra, hogy ha valaki zseniális futballista, a csapattársai is feljavulnak. Hirtelen én is azt éreztem, hogy tudok focizni. Pedig csupán annyi történt, hogy Nyilasi megteremtette a helyzeteket, nekem pedig csak be kellett passzolnom a labdát az üres kapuba.

Amióta figyeled a focit, ki volt a legjobb magyar játékos?

Nyilasi és Détári. A legtehetségesebb pedig Törőcsik. Értük érdemes volt kimenni a pályára. Az utóbbi évtizedekben már nem volt olyan futballistánk, akivel a magyar futballt azonosították volna külföldön. Ahogy Sevcsenkóról mindenütt a világon tudták, hogy ukrán, vagy Lewandowskiról, hogy lengyel, Hamšíkról pedig azt, hogy szlovák – ilyen magyar játékos nem volt. Sajnos. Mert lehet, hogy Királyt ismerték Németországban, Gerát pedig Angliában, de Spanyolországban már nem tudták, hogy kik ők.

Több mint harminc éve közvetítesz meccseket. A sportriporteri szakma megtanulható? Vagy ehhez adottság kell?

Van olyan része, ami tanulható. A nyelv helyes használata, a szókincs bővítése, idegen nyelvek elsajátítása, egyes sportágak szabályainak a megismerése. Felkészültnek kell lenni, ez az alap.

Hajdú B. István

Mi a legfontosabb sportriporteri erény?

Tudni kell, hogy kinél van a labda, és nem szabad eltéveszteni a góllövőt. S hozzá kell adnunk valami pluszt a vizuális élményhez.

A humorérzék mennyire fontos?

Az életben fontosabb, mint a közvetítés során. Egy kommentátortól nem elvárás, hogy humoros legyen. Ez futballmeccs, nem stand-up comedy. Ott elvárás, hogy legyenek poénok, és jókat röhögjünk. Itt, ha van poén, rendben van. Ha nincs poén, az is rendben van. A közvetítés színvonala nem ettől függ.

Vannak poénok, amelyeket előre felírsz magadnak? A humoristák azt állítják, a rögtönzésre is a legapróbb részletekig föl kell készülni.

Akadnak játékosnevek, amelyek lehetővé tesznek bizonyos poénokat, de az a tapasztalatom, hogy az előre megírt dolgok sosem sülnek el jól.

Papírízűnek hatnak?

Inkább arra gondolok, hogy az adott pillanatban nem jutnak az eszünkbe. Volt a német válogatottnak egy játékosa, Markus Babbel, ritkán lőtt gólt, de azt gondoltam, ha egyszer majd betalál, és a társai ráugranak ünnepelni, akkor azt fogom mondani, hogy íme, itt van Babbel tornya, és ez milyen jópofa lesz. S mit ad Isten, Babbel rúgott is egy gólt egy olyan meccsen, amelyet én közvetítettem, de persze megfeledkeztem a poénról, s csak fél perccel később jutott az eszembe, akkor viszont már nem volt értelme elmondani.

Vereséget lehet jól közvetíteni?

Amikor néhány éve Amszterdamban 8:1-re kikaptunk a hollandoktól, azt Gundel Takács Gábor közvetítette, nagyszerűen, de erre már senki sem emlékszik, csak az eredményre.

Arra azonban mindenki emlékszik, ahogy Vitray azt kiabálja Egerszeginek: gyere, kicsi lány!

De ha akkor Egerszegi csak a második helyen ér célba, ma nem tudnánk fölidézni Vitray szavait. Vagy amikor Szepesi azt üvölti az 1964-es tokiói olimpia magyar–szovjet vízilabda-meccsén, hogy „lőj, lőj, lőj, Dömötör, gól!”, ez is azért maradt meg, mert Dömötör belőtte. Ha nem lövi be, senki nem emlékezne erre.

Az általad közvetített angol–magyar 0:4-re is mindenki emlékezni fog. Hitted volna, hogy a Nemzetek Ligájában oda-vissza legyőzzük az Eb-ezüstérmes Angliát?

Nem. De mindkét mérkőzésen megérdemelten nyert a magyar csapat, kontroll alatt tartotta a játékot, és az angliai találkozón egy másodpercig sem éreztem azt a közvetítés során, hogy itt bármi baj lehetne. Teljesen nyugodt voltam. Persze, tudatosítottam, hogy ez történelmi siker, mert az angolok 1928 óta nem szenvedtek ilyen súlyos vereséget hazai pályán, de azt kell mondanom, hogy nem volt se feszültség, se drámaiság. Ez egy sima meccs volt.

Angol-magyar 0:4
Érdekes

Angol–magyar futballtörténelem

A legemlékezetesebb párharcok:

1953, Anglia–Magyarország 3:6, ez volt a futball őshazájának számító Anglia első hazai veresége európai („kontinensbeli”) válogatottól. Gólszerzők: Hidegkuti (0:1), Sewell (1:1), Hidegkuti (1:2), Puskás (1:3), Puskás (1:4), Mortensen (2:4), Bozsik (2:5), Hidegkuti (2:6), Ramsey (3:6)

1954, Magyarország–Anglia 7:1, ahogy akkoriban mondták: az angolok egy hétre jöttek Budapestre, és hét egyre mentek… Gólszerzők: Lantos (1:0), Puskás (2:0), Kocsis (3:0), Kocsis (4:0), Tóth (5:0), Hidegkuti (6:0), Broadis (6:1), Puskás (7:1)

1962, Magyarország–Anglia 2:1, a chilei világbajnokságon ezzel a győzelemmel nyitott a magyar válogatott. Gólszerzők: Tichy (1:0), Flowers (1:1), Albert (2:1)

2022, Anglia–Magyarország 0:4, az angolok 1928 óta nem szenvedtek ilyen súlyos vereséget hazai pályán. Gólszerzők: Sallai (0:1), Sallai (0:2), Nagy Zsolt (0:3), Gazdag (0:4)

Sportriporteri múltadban akadt olyasmi, amire nem vagy büszke?

Pályafutásom elején egy esti sporthíradóba betettem egy jelenetet egy női futballmeccsről. Akkor még a női foci nem volt olyan magas színvonalú, mint ma, s azt találtam mondani, hogy meglepően okos gólt láthattunk. Mire betelefonált valaki, hogy egy nő miért ne lőhetett volna okos gólt, mi ezen a meglepő. Teljesen igaza volt.

Mi volt a legnagyobb bakid?

A 2008-as pekingi olimpiáról a Magyar Rádiót tudósítottam, és az adás végén felsoroltuk az adott nap olimpiai bajnokait. Épp a férfi páros teniszdöntő zajlott, Federer és Wawrinka állt nyerésre, megnyerték a második szettet, én pedig bemondtam, hogy kedves hallgatóink, Roger Federer és Stan Wawrinka olimpiai bajnok, viszonthallásra. Összepakoltam, visszamentem a szállásra, a hotelszobában kapcsolgattam az adókat, és mit látok? Federer és Wawrinka még javában teniszezik, és ki van írva, hogy élő közvetítés. Micsoda? Hogyan? Hiszen én már háromnegyed órája bemondtam, hogy olimpiai bajnokok! Akkor jutott az eszembe, hogy a férfi párosban végig két győztes szettig ment a küzdelem, de a döntőben három győztes szettre volt szükség. Akkor úgy éreztem, elsüllyedek szégyenemben.

Ha igaz a mondás, amely szerint nyelvében él a nemzet, akkor ez legyen érvényes a sportnyelvre is, írta egyszer Feleki László. A nyelvi tudatosság rád is jellemző?

Ha valamire van magyar kifejezés, igyekszem azt használni. Final four helyett például négyes döntőt mondok.

Mindenkinek más a toleranciaszintje, engem azzal lehet kikergetni a világból, ha egy riporter vagy sportújságíró mindenáron szinonimákat akar használni, és a labdára azt mondja, hogy pettyes, gömb vagy bőrgolyó.

A mai sportkommentátorok nincsenek könnyű helyzetben. Míg Knézy Jenő vagy Vitray Tamás annak idején évente legföljebb harminc meccset közvetített, egy mai kommentátornak legalább száz meccs jut egy évben. Minden közvetítésnek nyelvileg is színesnek kell lennie, csakhogy a sportnyelv meglehetősen korlátozott. Ezért máshonnan is kell meríteni, nem csak a sportsajtó szűkös szókincsű mérkőzésleírásaiból.

Te honnan merítesz?

Olvasmányélményekből. Közvetítés során csak az tud ritka szófordulatokat alkalmazni, aki sok ilyet ismer. Ehhez pedig sokat kell olvasni. Szépirodalmat is.

Hajdú B. István
Hajdú B. István

Szurkolók százezrei irigyelnek, amikor világversenyről közvetítesz, pedig az ilyesmi a legritkább esetben luxuskirándulás.

A 2018-as oroszországi világbajnokságon volt olyan kollégám, aki reggel az egyik városban ébredt, repülővel elutazott egy másik városba, ott közvetítette a meccset, aztán kiment a reptérre, elutazott egy harmadik városba, és este már ott aludt el. Fizikailag is mentálisan is fárasztó.

Külföldi szolgálati utakon jut időd megnézni a várost?

1992 óta legalább harmincszor közvetítettem meccset Barcelonából, de a harminc alkalomból csak egyetlen egyszer voltam a barcelonai tengerparton, akkor is csak egy fél órára. Máskülönben mindig ugyanaz a menetrend: reptér, szálloda, stadion, televíziós megbeszélés, kommentátorállás, berendezés összerakása, mérkőzés, utána hotel, pici alvás, és irány a reptér. S azt mondják, hűha, voltál Barcelonában. Persze, voltam. De ez nem úgy néz ki, hogy két nappal a meccs előtt megérkezel, megnézed a Sagrada Familiát, aztán felmész a Montjuic hegyre.

Azért ez még így is álommeló.

Persze, nem is panaszkodom. Hálás vagyok a sorsnak, hogy eljutok ilyen városokba, mert ma már a tévés meccsek nagy száma miatt egyre gyakoribb, hogy a kommentátor nem a helyszínről, hanem a stúdióból közvetít. S erre a Covid-járvány is rátett egy lapáttal.

Saját sportújságírói múltamból emlékszem parázs jelenetekre: egyszer Boszniában Lantos Gábor rádióriporternek a közvetítő készülékéből kihúzták a kábeleket, Bukarestben pedig a sajtószektor nem volt megfelelően elkerítve, és a magyar gól után belénk kötöttek a román drukkerek. Voltak hasonló eseteid?

Velem vízilabda-meccsen fordult elő, hogy a FINA tudósítója ki akarta húzni a saját laptopjából a töltőjét, és kihúzta az enyémet. A tévénézőket nem érdekli, mi történik a riporterrel, ők zavartalan élményt szeretnének. Azt már csak én tudom, hogy az albán–magyar meccs előtt két és fél óráig kellett szerelnem a vonalat bolgár, görög és albán technikusokkal, és egy másodpercet sem tudtam arra figyelni, hogy milyen összeállításban lép pályára a két válogatott. Végül a himnuszok előtt hoztak nekem egy ősrégi berendezést, valami híradástechnikai múzeumból kotorhatták elő, és így lett vonal az utolsó pillanatban.

Az időjárás sosem tréfált meg?

Dehogynem. Volt olyan BL-döntő, a 2006-os Barcelona–Arsenal, amikor vihar miatt nem volt kép, és rádiós stílusban kellett közvetíteni.

Melyik volt a legbizarrabb helyszín?

Anekdotaként emlegetem, hogy a Koroncó–Ferencváros kupameccsen a kocsma tetején ültünk, az volt a közvetítőállás.

Hajdú B. István

Előfordult, hogy nem értél oda időben egy meccsre?

2005-ben repülővel utaztam a Liverpool–Juventus BL-negyeddöntőre, s előbb Frankfurtban, aztán Dublinban kellett átszállnom. Csakhogy Dublinba másfél órás késéssel érkezett meg a gépem, és addigra a liverpooli repülő elment. Nem tudtam, mitévő legyek. Gyorsan felszálltam egy Manchesterbe tartó gépre.

Ahonnan nagyjából egyórányi autóútra van Liverpool.

Igen, de mire Manchesterbe értünk, már csak 40 percem volt a kezdésig. Fogtam a csomagomat, kirohantam, beugrottam egy taxiba, és mondtam a sofőrnek, hogy ha sok pénzt akar keresni, akkor nagyon gyorsan Liverpoolba kell érnünk, mert én közvetítem az esti meccset. Liverpoolban aztán kiderült, a taxisnak fogalma sincs arról, merre található a stadion. Beletaposott a fékbe, s az első nénitől megkérdeztük, hol van az Anfield Road. A néni nagyothallott, visszakérdezett: micsoda, Menfield?

Sikerült odaérni kezdésre?

Várj, még nincs vége a történetnek! A stadionnál lovasrendőrök sorfala állt, őket meg kellett győznöm arról, hogy bár semmilyen akkreditáció nincs nálam, azonnal be kell jutnom. Nagy nehezen beengedtek, fölszaladtam a lelátóra, gyorsan összeraktam a közvetítő berendezést, s mire ezzel is megvoltam, a Liverpool megszerezte a vezetést.

Éjszakáztál repülőtéri várótermekben?

Egyszer Barcelonából utaztam Kijevbe, egyik meccsről a másikra, amszterdami átszállással. De ott olyan köd volt, hogy nem szállt fel a gép, úgyhogy a meccset a budapesti stúdióból közvetítették a kollégák, miközben én az amszterdami reptéren ültem japán turisták társaságában, akik az éjszaka közepén egyszer csak sikoltozni kezdtek, mert egy amerikai férfi elővett egy puskát a táskájából. Utóbb kiderült, hogy sportlövő volt.

2014-ben infarktussal kerültél kórházba. Megváltozott az életed?

Az orvosok jobban meg voltak ijedve, mint én. Számomra ez nem volt halálközeli élmény. Végződhetett volna ez halállal is, de két óra múlva nekem kiszippantották a rögöt. Természetesen érzi az ember, hogy ez egy figyelmeztető jel, tudja, hogy tudatosabban kellene étkezni vagy mozogni. Annyiban mindenképpen változást hozott, hogy azelőtt egyetlen gyógyszert sem szedtem, azóta pedig napi ötöt.

Egyszer Mándy Iván író nyilatkozta azt, hogy ő minden meccstől a csodát várta. Te mit vársz egy futballmérkőzéstől?

Hogy lepődjek meg. A kiszámíthatatlanság adja a futball varázsát. A Rómeót játszó színész este hétkor fölmegy a színpadra, és garantált, hogy fél 11-kor halott lesz. Minden egyes előadásban. A fociban viszont sosem tudjuk előre teljes bizonyossággal, hogy mi fog történni. Ez benne a szép.

Érdekes

Az interjú a nyomtatott Vasárnap 2022. június 28-i számában jelent meg. 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?