Élet írta, embert próbáló apai sorsok

A férfiak többnyire a háttérben maradtak. Időnként persze előfordult, hogy részt vettek a beszélgetésben, de inkább csak fejbiccentéssel, mormogással, dünnyögéssel nyugtázták, hogy a nyilatkozó nő jól mondja a történetet.

A papa oltalma alatt

A túl nagy terhet cipelő férfiak nagyon ritkán kérnek segítséget. Az embert próbáló apasorsokról nem maguk az édesapák, nagypapák mesélnek, hanem a hölgyek, asszonyok. Ilyen volt az a réges-régi történet is, amelyről az egyik, Komáromhoz közeli falucskában beszélgettem Irénkével. Szó volt mindenféléről, hiszen egy jeles jubileumhoz készült a beszélgetés, Irénke mégis fontosnak tartotta elmondani, ki volt az a férfi az életében, aki minden helyzetben mellette állt.

„Nagyon fiatalok voltunk, még csak középiskolások, amikor kiderült, hogy várandós vagyok. A szüleim hallani sem akartak arról, hogy hazaköltözzem a babával, és amikor nagy gyorsan összeesküdtünk, még akkor sem álltak velem szóba. Az anyósékhoz kerültünk, ahol ugyan volt hely mindkettőnknek, a baba születése után hármunknak is, de azt a fullasztó légkört nem lehetett kibírni. Amikor a férjem elment dolgozni, ki sem mertem dugni az orromat, folyton azt kellett hallgatnom, hogy kibeszélnek, csúfondároskodnak az emberek” – Irénke szeme könnybe lábad, holott amit mesél, az legalább hat-hét évtizeddel ezelőtt történt.

A faluban nem volt hová mennie a babával, ezért az anyai nagyapját látogatta meg, amikor már nagyon magányosnak és kivetettnek érezte magát. A papa mindig meghallgatta, és egyre csak gyűltek a homlokán a ráncok, nagyon rosszul viselte, hogy bántják az unokáját, és nem szívesen látják a dédunokáját sem a családban.

„Csak ez az egy szobám lakható, de ha a férjed rendbe hozná, kifestené a hátsó szobát, ott elférnétek” – javasolta Irénkének, aki este alig várta, hogy elmondja férjének a papa ajánlatát. A papa és az újdonsült apuka hamarosan újjávarázsolták a felajánlott szobát, ahová a nagyapa bútorokat is szerzett nekik, a kicsinek pedig takaros, szemrevaló ágyikót eszkábált. Gondja volt arra is, hogy több zöldség, gyümölcs jusson a fiataloknak, ezért hajlott kora ellenére ismét napszámot vállalt, és szerszámokat javított a helyieknek. A faluban kissé csodálkoztak azon, hogy a szülők nagy, tágas portái helyett a fiatalok a nagypapa sárházát választották, de azt látták, hogy a fiatal család elégedett, és a papa nagyon sokat vigyáz a kis dédunokájára. Nem engedte, hogy szájára vegyék az ő Irénkéjét a faluban, egyetlen rossz szó sem érte őt többé, mert a papa oltalma alatt állt.

Szülők helyett nagybácsi

A másik eset frissebb, de csaknem ugyanennyire megható. Az előzővel annyiban rokon, hogy amikor a legközelebbi család, az anya és az apa nem képes ellátni a szülői feladatokat, akad valahol egy rokon, aki az egész életét feláldozza a támaszra szoruló gyerekekért. A történet három testvérről szól, akiket eleinte a nagymama gondozott, de még azt a kevéske pénzt is elverte, így szinte semmi sem jutott az unokák ellátására. Halála után a gyerekek nagybátyja vállalt gyámságot a kamaszok felett. A három gyermek anyjáról csak annyit lehetett tudni, hogy csavargó életet folytat, az apának pedig sokszor meggyűlt a dolga a törvénnyel. A nagybátyjuk azonban rendkívül szorgalmas ember hírében állt a faluban, ezért a munkaadója és a község vezetője egy emberként állt ki mellette, és további segítői is akadtak, hogy méltó lakhelyet teremtsen a gyerekeknek, hogy tisztességgel fel tudja nevelni őket.

A nagypapák, a nagybácsik nem mesélnek, nem panaszkodnak, de ha szakad a védőháló, ott teremnek és segítenek a bajba jutott családtagokon. Nem várnak dicséretet, elismerést, teszik a dolgukat.

Mégis örömmel tölt el, hogy vannak még nők, akik elmesélik a történeteiket, és szeretettel, hálával gondolhatunk rájuk!

Száz Ildikó,

a szerző az Új Szó munkatársa