Egy este Kevin nélkül

Újabb karácsony, újabb karácsonyi filmnézés. Sokan századszorra is gyermeki vigyorral fogadják a Grincs huncutkodását vagy Kevin mesterkedését, míg mások égnek álló szemöldökkel, alig észrevehető fejcsóválással kuporognak a kanapé sarkában. „Most már életem végéig ezeket kell néznem? Ennyi lenne a karácsony Hollywood szerint?” – merül fel bennük a kérdés, ahogy a főszereplő ezredszerre is levonja az igencsak árnyalt tanulságot, mely szerint az ünnep menő, és kínáljuk már meg sütivel a tuskó szomszédot, mert attól majd hirtelen kitisztul belőle több évtizednyi keserűség. Az ilyen embereknek, a „klasszikusokat” mostanra elviselhetetlen giccsként megélő cinikusoknak szeretnék most a figyelmébe ajánlani pár filmet, melyekkel rendhagyóan, ám mégis hangulatosan fogadhatják az ünnepeket.   Drágán add az életed! Hogy rögtön az első ajánlás azért senkinek ne akadjon meg a torkán, kezdjük minden idők legnépszerűbb „extrém karácsonyi filmjével”. Ez az 1988-as, minden elemében ikonikus akciófilm egy megtörhetetlen Bruce Willisszel, vérgőzös adrenalinbombákkal és egy mégis kaparhatóan szilárd ünnepi hangulatvilággal várja a nézőket. A történet egy, az elhidegült feleségét meglátogató rendőrtisztet követ, aki meglehetősen kéretlen ajándékot kap a Jézuskától egy csapatnyi elszánt terrorista képében, akik túszul ejtik egy vállalati estély megannyi vendégét. Az egész éjszakán át kibontakozó cselekmény meglepően hatásos bemelegítő a karácsonyi vacsora előtt, megannyi fordulatával és pörgős jelenetével ugyanis remek (műfajilag szokatlan) képet fest az ünnepek előtti káoszról. Amikor pedig a stáblistával együtt végül beköszön Frank Sinatra hangja, a pezsgőspoharak szinte könyörögni fognak a koccintásért.   A legénylakás Vacsora után, de ajándékbontás előtt elképzelhető egy kis hiányérzet. Az imént elfogyasztott italok kábító hatása alatt akaratlanul is vágyat érezhetünk valami pozitív tanulság iránt, és ekkor kell egy jól irányzott mozdulattal elindítani az 1960-as romantikus komédiát. Egy Baxter nevű irodai dolgozó azzal próbál némi pluszpénzt keresni, hogy lakását rendszeresen kiadja felettesei szerelmi légyottjaihoz. Azonban minden megváltozik, amikor hazaérve egy fiatal nőt talál az ágyában, egy öngyilkossági kísérlet kellős közepén. A kettejük közt ezután kibontakozó groteszk, mégis esetlenül bájos kapcsolat rövid időn belül megidézi majd otthonunkban a jól ismert karácsonyi optimizmust, ám a giccstől Billy Wilder frappáns szövegkönyvének köszönhetően végig védelmet nyújt. A záró képsor után adni fogja magát a családi, baráti (esetleg ön) ölelés, és jöhetnek is az ajándékok!   Erőszakik Pár pohár pezsgővel és néhány tucat sütivel később, ahogy a hangulat egyre forrósodik, felmerülhet a kérdés, miért ne nézhetnénk valami igazán polgárpukkasztót, amitől leolvad a mosoly minden mikuláscsoki arcáról? A kérdésre válaszul indíthatjuk is a parádés fekete komédiát, mely két megcsömörlött bérgyilkost követ, ahogy kötelezően kiszabott szabadságukat töltik a belga Brugge városában. Mint azonban rövidesen kiderül, egyikük nem csak pihenni érkezett... Martin McDonagh filmje ugyan karácsony idején játszódik, mégis el kell vonatkoztatni megjelenésétől és konkrét eseményeitől, hogy ráleljünk a benne megbúvó ünnepi jegyekre. Az abszurd, őrülten humoros cselekményben megjelennek a bűnbánat, a megbocsátás, bizonyos értelemben pedig a szeretet motívumai is. A brutalitás és folytonos káromkodás szűrőjén átkukucskálva egy olyan történetnek lehetünk tanúi, amely kendőzetlenül ugyan, de szinte mindent képvisel, amiről a karácsony szól.   Tágra zárt szemek Éjfél múlt. Néhányan már horkolva a fotelba süppedtek, a többieket még ébren tartja az est folyamán lecsúszott tonnányi cukor. Eldöntik, hogy ideje bedobni egy művészfilmet, hátha attól végleg kidől a társaság. Tökéletesebb (és bizarabb) szentestezárást nem is kereshetnénk Stanley Kubrick pszichodrámájánál. Tom Cruise egy orvost játszik, aki karácsony estéjén elindul lesétálni egy, a feleségével folytatott intenzív veszekedést, rögtönzött kalandja során pedig megismerkedik az emberi szexualitás megannyi, olykor szenvedélyes, máskor félelmetes formájával. A film nem kímél a pofonoktól, zavarba ejtő, sokkoló és nehezen emészthető élmény, ami viszont sokoldalú és izgalmas portréját mutatja az emberi ösztönök és érzelmek egyvelegének. Remekül forgatja ki az ünnepi elemeket is, olyan hangulatot teremtve, amely egyszerre érződik horrornak, de valami megmagyarázhatatlan okból karácsonyinak is. Az biztos, hogy ennél extrémebb karácsonyi filmet keresve sem találnánk, és ha éppen nem válik ínyünkre Tom Cruise miniodüsszeiája, legalább kellemes háttérzaj lesz egy kiadós, karácsonyi kanapészundihoz. Kulcsár Gábor