Dalok anyákról, anyaságról és azok története

Vasárnap

Most volt anyák napja, ilyenkor pedig sokan, sokféleképpen köszöntik fel édesanyjukat. Gyakori a verses, zenés köszöntő is. Mi most olyan zeneszámokat gyűjtöttünk össze, melyeket a zenészek az anyukájuknak szántak.

The Beatles: Julia

A Beatlest senkinek sem kell bemutatni. Nevüket és korszakalkotó zenéjüket alighanem mindenki ismeri. A banda frontemberének, John Lennonnak az anyját hívták Juliának. 44 éves volt, amikor egy szolgálaton kívüli, próbaidőn lévő rendőr elgázolta, ő a helyszínen életét vesztette. John csupán 17 éves volt akkor. Édesanyja vette neki az első gitárját, és az első akkordokra is ő tanította. Róla szól ez a dal.

2Pac: Dear Mama (Kedves Mama)

A tragikus sorsú rapper Kedves Mama című számában a gyermekkori szegénységét és édesanyja drogfüggőségét meséli el. Azt is elmondja, hogy anyja iránti szeretete és mély tisztelete felülírja a rossz emlékeket. Ez volt az első 2Pac szám, ami felkerült a Billboard Hot lista első tíz dala közé. Afeni Shakur egyébként nem nevezhető mintaanyának, gyakran nem volt ugyanis ott, amikor fiának szüksége lett volna rá. Aktív tagja volt a New York-i Fekete Párduc radikális polgárjogi mozgalomnak, sokszor választotta az aktivista megmozdulásokat a gyermeknevelés helyett. Tupac Shakur 17 éves volt, amikor anyja kirúgta őt otthonról. Később Afeni leszokott a drogokról, és kibékült fiával. A dal videoklipjében is ő szerepel, fiának egy hasonmásával, mert amikor a klip forgott 2Pac épp börtönben ült. A sors fintora, hogy a rapper egyébként majdnem börtönben született, anyja ugyanis pár héttel a születése előtt szabadult.

Koncz Zsuzsa: Mama, kérlek

Bródy János szerzeménye egy egyszerű, mégis sokakat foglalkoztató kérdésre keresi a választ: miért vagyok? A dal először Koncz Zsuzsa 1978-ban megjelent kislemezén szerepelt, és azóta a dal összeforrt az édesanyákkal és az anyák napjával. Bródy János egészen különleges érzékkel tudta mindig is megfogalmazni azokat az érzéseket, amelyek a legtöbb emberben ott kavarognak, de szavakba önteni nem igazán sikerül nekik. A Mama, kérlek századik meghallgatásra is könnyeket csal bárki szemébe, legalábbis erről tanúskodnak a YouTube-on a szerzemény alatti kommentek.

Spice girls: Mama

A csajbanda dala az anya-lánya kapcsolatok nehézségét boncolgatja. Mel B azt nyilatkozta egyszer a Mama születéséről, hogy akkor írták, amikor rossz szakaszon ment át az anyukájával. Melanie C pedig azt mondta a dalról, hogy a lázadó tizenéves lányok igencsak libaként tudnak viselkedni az édesanyjukkal. „Aztán amikor egy kicsit megöregszik az ember, rájön, hogy bármit is tett az anyukája, az azért volt, hogy a gyerekét megvédje. Majd a gyerek rájön, hogy szörnyen viselkedett.”

Good Charlotte: Thank you, Mom (Köszönöm, anya)

Egy nóta a rockosabb anyukáknak. A lírai szerzemény Joel Madden (énekes) és Benji Madden (gitáros) édesanyjának íródott. Elhagyta őket az apjuk, a dalban el is eléneklik, hogy a Mom egyszerre volt anyjuk és apjuk is.

Justin Bieber: Turn to you (Hozzád fordulni)

Sokan nem tudják, hogy a tiniként ismertté vált Justin Biebert egyedül nevelte az édesanyja. Pattie Mallette csupán 18 éves volt, amikor Justin megszületett (a dalban el is hangzik a sor, hogy csupán annyi idős voltál, mint én, amikor anyává váltál). Justin Bieber így nyilatkozott a szerzeményről: „Ez a dal arról szól, hogy milyen sok nehézséget kellett anyámnak leküzdenie, és hogy milyen bátornak tartom emiatt. A világnak tudnia kell erről!” Pattie egyébként maga is énekes, fia korai karrierjét is ő irányította. Élete nem indult zökkenőmentesen: 15 éves volt, amikor lelépett otthonról, drogozott, ivott, kisebb bűncselekményeket követett el, és öngyilkosságot is megkísérelt. Egyedülálló anyaként anyagi gondokkal is küzdött.

Taylor Swift: The best day (A legjobb nap)

A fiatal country-pop énekesnő száma a szüleinek szól, de az apja inkább csak említés szintjén van benne. A legjobb nap egy kis könnyed, személyes dal, melynek klipjében Taylorról és szüleiről készült videók, képek láthatóak. Egy tinimagazin szerint a dal annak a napnak állít emléket, amikor a 13 éves Taylort megbántották a barátai. A lányok lemondták a plázázást, így az énekesnő az anyukájával ment vásárolni, amikor meglátták a csapatba verődött lányokat az egyik üzlet előtt. A kiskamasznak ez persze nagyon rosszulesett, de az anyukája fogta magát, és elautóztak a majdnem egyórányira lévő, sokkal nagyobb bevásárlóközpontba. Taylor édesanyja egyébként gyakran elkíséri lányát a turnékra.

Hahó Együttes: Anyák napi köszöntő dal

A Hahó Együttes négy gyakorló apukából álló, gyerekzenét előadó formáció. Alapító tagja Kardos-Horváth János, akit például olyan formációkból ismerhetünk, mint a Kaukázus vagy épp a Kafkaz. A Hahó Együttes dalai a gyerekek és szülők mindennapjairól, a világ megismeréséről, barátságról, szeretetről, ünnepségekről, családról és bizony, a játékos környezetvédelemről is szólnak. Az anyák napi köszöntő dal a Tavaszi szél vizet áraszt dallamára íródott. Könnyen megtanulható, vidám kis dalocska ez, melyet a legkisebbek is el tudnak énekelni. Az együttes egyéb dalaiba is érdemes belehallgatni, nem csak az anyukáknak!

Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam

A végére pedig egy fordított eset, amikor nem az anyához énekelnek, hanem az anya énekel a gyermekének. A dal eredetije Ciro Dammicco: Le Rose Blu című slágere 1972-ből. Később, 1974-ben a szerző felhasználta korábbi slágere egy részletét, amit szöveg nélkül, Soleado címen vettek fel. Ezt a dalt sokan feldolgozták, különféle szövegeket írva neki. Magyarra Bradányi Iván fordította 1978-ban az angol verzió alapján, eredetileg Kovács Kati számára. Cserháti Zsuzsának megtetszett a dal, főleg, hogy kisfia született, szóval elkérte Kovács Katitól. A többi pedig már történelem!

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/19. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?