Az Oscar-díjas magyar operatőr, aki megrengette Hollywoodot

Az Oscar-díjas magyar operatőr, aki megrengette Hollywoodot

45 éves Steven Spielberg sci-fije, a Harmadik típusú találkozások, melyért Zsigmond Vilmos magyar származású operatőr 1978-ban Oscar-díjat kapott.

Zsigmond Vilmos 1930-ban született Szegeden. Egyszer, amikor éppen betegség miatt feküdt ágyban, kezébe került egy könyv a fényképezésről, és szinte azonnal megkedvelte a vizuális művészeteket. Később a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója lett, és diáktársával, Kovács Lászlóval titokban felvételeket készített az 1956-os forradalomról. A két férfi ezután Ausztriába szökött, majd nem sokkal később megérkeztek az Egyesült Államokba, ahol forradalmi felvételeiket eladták a CBS-nek.

Zsigmond ezután operatőrként kezdett tevékenykedni Hollywoodban, amit részben Kovács közbenjárásának köszönhetett. Zsigmond olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Peter Fonda vagy Robert Altman, rövidesen pedig Hollywood egyik legkeresettebb operatőrévé vált. Steven Spielberg sci-fi-filmjéért, a Harmadik típusú találkozásokért 1978-ban Oscar-díjat nyert, majd egy évvel később egy BAFTA-díjjal is gazdagodott A szarvasvadász című Michael Cimino-filmért. Később egy Emmy-díjat is bezsebelt a Sztálin című HBO-sorozatért.

zsigmond vilmos

2011-ben társalapítója volt GCI-nek (Global Cinematography Institute), amely szakszerű operatőri képzéseket biztosít diákoknak és veteránoknak egyaránt. Zsigmond 2016-ban hunyt el otthona falai közt. Az Operatőrök Nemzetközi Céhének 2003-as felmérése szerint egyike volt minden idők 10 legbefolyásosabb operatőrének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?