Az olvasás a kultúra alappillére

vendégunk

Az író, irodalmár, kommunikációs szakember és kiadóvezető Nyáry Krisztián neve szorosan összefügg a legnépszerűbb magyar irodalmi szerelmeskönyvekkel, amelyek relatíve rövid időn belül váltak listavezetőkké. A szerelem sokféle arcát bemutató Nyáry-féle irodalom az írókat többek közt olyanok számára hozza közelebb, akik könyvei megjelenéséig ritkábban vagy alig olvastak szépirodalmat.

Mit gondol, hogy fogja átszervezni az aktuális válsághelyzet az irodalmat és a közéletet? Milyen változások lesznek a legszembetűnőbbek?

Sokan azt hihetik, hogy az irodalmi életet nem érinti különösebben a járvány, hiszen az írók többsége amúgy is otthon dolgozik. Pedig éppen az írók voltak azok, akiknek az előadóművészekkel együtt már március elején átalakult a mindennapi életük, hiszen lemondták a könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat is. Sokaknak ebből származik az egyetlen bevétele a könyvek után járó jogdíjak mellett. De ennél is fontosabb, hogy ez a leghatékonyabb módja az olvasókkal való kapcsolattartásnak. (Nagyon sajnálom, hogy most éppen egy galántai bemutatóm maradt el – remélem, később meg tudjuk tartani.) A könyvkereskedelem tavasszal a felére esett vissza, és sok tavaszra tervezett könyv megjelenését csúsztatták őszre a kiadók. Nyáron úgy tűnt, fellélegezhetünk, de most itt a második hullám, újra le kellett mondani a budapesti könyvhetet, és a könyvbemutatók is visszatérnek a zárt rendezvényterekből a számítógépek képernyőjére. Nagyon bízom benne, hogy a könyvesboltokat nem kell újra bezárni, ezt már sok kiadó és könyvkereskedő nem bírná ki. Azért is fontos, hogy a könyvesszakma ne menjen tönkre, mert az olvasás a kultúra alappillére, enélkül sokkal nehezebb lenne elviselni ezt a rendkívül nehéz időszakot. Abban is biztos vagyok, hogy annak a kollektív élménynek, amit a koronavírus mindannyiunk számára jelent, az irodalomban is nyoma lesz majd.

Milyen nyoma? Meg meri-e tippelni a közeljövőt?

Nem, de abban én is biztos vagyok, hogy életünk nem ugyanabban a kerékvágásban fog tovább folyni. A járványnál is jobban tartok a gazdasági hatásoktól, attól, hogy ha elhúzódik a védekezés, emberek milliói vesztik el a megélhetésüket. Ilyenkor jóval több szolidaritásra volna szükség a kilábaláshoz, mint amit ma tapasztalok. Riasztónak tartom a média hozzáállását is. Tudom, hogy a rossz hírre többen kattintanak, mint a megnyugtatóra, de a pánikkeltés borzalmas károkat okoz. Ha igazuk lett volna a márciusi szalagcímeknek, júniusban több tízezer halottal és ellátatlan betegek tömegeivel kellett volna szembesülnünk. Nem csoda, hogy amikor a katasztrófa elmaradt, sokan úgy gondolták, a járvány úgy, ahogy van, túlzás vagy kitaláció volt. Most megint azt látom, hogy önkéntes vírusszakértők bezárnák az iskolákat, és leállítanák a gazdaságot, mintha a minél nagyobb baj lenne a cél. Ilyenkor nagyon fontos lenne a józan hang, a racionális érvelés, de ezt alig-alig látom. Törzsi rítusok, hiedelmek köszönnek vissza a közösségi oldalakról: vírustagadók és világvégevárók szektái vívják a harcukat.

Fantáziál-e arról, milyen világ következik a járvány után?

Szeretném azt hinni, hogy a közösségi szolidaritás nagyobb szerepet kap majd, és kicsit előrelátóbbak leszünk járványügyben is. Ugyanakkor félek is, hogy ha a rosszabbik énünk kerekedik felül, akkor nem az összefogás és a közös megoldások keresése lesz a gazdasági válságra adott válasz, hanem világszerte a szélsőséges populisták hatalomra kerülése. Nagyon riasztónak találom, hogy negyedszázad pozitív trendje visszafordul a koronavírus miatt: újra nő a globális szegénység, gyerekek tízmilliói hullanak ki az iskolából a fejlődő világban, már visszaszorított fertőző betegségek terjednek újra, mert széthullott az egészségügyi ellátás. Ezeknek a hatásai minket is elérnek majd.

Milyen terveket dédelget a civil hétköznapokra?

Rengeteg munkám van, hiszen a munkatársaimmal igyekszünk kitalálni, hogy a könyvek hogyan jussanak el járvány idején is az olvasókhoz. A duplán lemondott könyvfesztivál és könyvhét bemutatóit online verzióban megtartottuk. Nem nagyon lehet tervezni az ősz további részére sem: szervezzük a könyves eseményeket, de felkészülünk rá, hogy az utolsó pillanatban le kell fújni. Ami engem illet: még tavasszal elhatároztam, hogy megvalósítom régóta dédelgetett tervem, és alapszinten megtanulok olaszul. Márciusban a lakásomba zárva fontosnak tartottam, hogy valamilyen szellemi feladattal is lefoglaljam magam a napi munka mellett. Közben a szívem szakadt meg az olaszokért, és bár segíteni nem tudtam, legalább gondolhattam arra, hogy milyen jó lenne egy év múlva olaszul rendelni a grappát egy árnyékos piazzán. Ennyi már lassan menne is, szorgalmasan járok az online órákra: a tanárom éppen a munkáját veszítette el tavasszal a járvány miatt, úgyhogy jókor találtunk egymásra.

Járványon innen és túl: milyen szervezőelv szerint osztja be a mindennapi teendőit?

Íróként van már gyakorlatom abban, hogy saját magam szigorú főnöke legyek. Ugyanúgy be kell osztani az otthoni munkát is, mintha egy munkahelyen lennénk. A naptáramba előre felírom, hánytól hányig dolgozom, nehogy ellazsáljam a dolgot. A rám leselkedő legnagyobb veszély ilyenkor, hogy meghízom, mert hajlamos vagyok nassolnivalókkal jutalmazni magam az elvégzett feladatokért. Ez néhány hónap alatt meg is történt – már csak ezért is félek egy újabb karanténtól.

Ön szerint hogyan alakítja át olvasási, valamint online és offline médiafogyasztásunkat a koronavírus?

Azt hiszem, a szépirodalmat még jó ideig hagyományos papírkönyvből fogjuk olvasni. Az e-könyv nem hozott forradalmi áttörést az elmúlt húsz évben, a legtöbben legfeljebb utazásokhoz használják. A tavaszi karanténnak köszönhetően csaknem megháromszorozódott az e-könyv-eladások száma Magyarországon, de így is csak két-három százalékát teszi ki a teljes könyvforgalomnak. A könyvet szeretjük birtokolni, a polcunkra tenni, és még inkább ajándékba adni. Ami viszont a híreket és információkat illeti, egyértelmű, hogy a járvány után a médiafogyasztásunk még nagyobb arányban a digitális világba fog eltolódni.

Milyen könyveket ajánl olvasóinknak erre az időszakra? Van-e olyan kedvenc, melynek elolvasására most nyílik lehetősége?

Kis túlzással az egész európai prózairodalom egy járványnak köszönhette a születését. Boccaccio Dekameronja a pestis elől karanténba húzódó fiatalok történeteit tárja az olvasó elé: ezt most bárki elolvashatja, hiszen ingyen elérhető a világhálón. Tavasszal újra elolvastam Márqueztől a Szerelem a kolera idején című könyvet, valamint Bereményi Géza új, életrajzi regényét, a Magyar Copperfieldet. Biztos vagyok benne, hogy jövőre rangos irodalmi díjat kap – megérdemelten. Az éjjeliszekrényemen tartom Grecsó Krisztián Magamról többet című verseskötetét, nagyon megrázó, egyszersmind erőt adó könyv. Akik kisgyerekkel vannak otthon, azoknak ajánlom Tóth Krisztina Malac és Liba című kétrészes mesekönyvét. Kriszta szövegei a felnőtteknek is viccesek, Hajba László illusztrációiban pedig annyi rejtett poén van, hogy sokáig el lehet velük szöszölni. Várom a szerzőtől a szlovák és magyar nyelven egyszerre megjelenő karanténmeséket is, ami segít a szülőknek, hogy el tudják magyarázni, mi is történik most velünk. Szépirodalom mellett pedig társadalomtudományi és történelmi könyveket is olvasok – most éppen az üldözött gyerekek ezreit megmentő Sztehlo Gábor munkatársának, Kassai Margitnak az 1944-es naplóját.

Önnek is új kötete jelent meg az elmúlt időszakban, Általad nyert szép hazát címmel. Mitől más ez, mint a többi, mennyire lett rendhagyó?

Hogy ezúttal nem egy ember, hanem egy műalkotás, a Himnusz kalandos élettörténetét mesélem el. Hiszen nagyon izgalmas története van annak, hogyan vált nemzeti himnusszá a Himnusz, és milyen dalok töltötték be a himnusz szerepét Kölcsey és Erkel művének születése előtt, sőt utána is. Olyan kérdésekre próbáltam válaszolni, mint hogy mi köze van a kanásztáncnak Kölcsey szövegéhez, és miért nem tartotta számon a költő fontos művei között a verset. Hány perc alatt írta Erkel Ferenc a Himnusz zenéjét, és van-e egyáltalán hiteles kottája? Miért nem akarta a 20. század elején az Országgyűlés, hogy ez legyen a hivatalos himnuszunk? Miért nem engedték templomban énekelni, mióta illik állva hallgatni, és miért került jogszabályba egy téves szöveg? Miért nem írt új himnuszt Rákosi kérésére Kodály Zoltán és Illyés Gyula? És ha már himnuszok: tudja, hogy mi köze Kisfaludy Sándornak és a badacsonyi bornak az Európia Unió himnuszához? Vagy hogy miért hasonlít a szlovák himnusz egy magyar népdalra, az izraeli himnusz pedig egy magyar katolikus egyházi dalra? Mit énekelnek magyarul a francia elit ejtőernyős-zászlóalj tagjai? Mitől magyar az uruguayi és a paraguayi himnusz? Hát, ilyen kérdésekkel foglalkozik a könyv, és persze a vége felé szó esik benne Dunaszerdahelyről és a Nélküledről is.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 44. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?