Az elfogadás jegyében

Mario Geraldi kortárs olasz drámaíró állítja ezt róla. Rossz anya, mert semmiféle megértést, elfogadást nem tanúsít fia életmódja iránt. Diego ugyanis a saját neméhez vonzódik. Európa-szerte évek óta több színház játssza nagy sikerrel a darabot. A nagyszombati Ján Palárik Színház e kurta évad végén tűzte műsorára Eszenyi Enikő rendezésében.

Sötét történet sok humorral, nagy érzelmekkel, két nemzedék, két életfelfogás ütköztetésével. Mario Geraldi a tolerancia jegyében írta, Eszenyi Enikő a kölcsönös megértés és megbékélés elősegítésével állította színpadra a darabot. Azzal a szándékkal, hogy megkönnyítse azok életét, akik érintettek az ügyben, és együttérzést ébresszen azokban, akik egyáltalán nem. Nem kis bátorságra vall a nagyszombati színház részéről, hogy műsorra tűzte ezt a felkavaró és szókimondó színművet, amelynek hőse egy bigott katolikus asszony, aki úgy képzeli, sajátos módszerével kigyógyítja majd a fiát ebből a „szörnyű betegségből”. A rossz anya című darab másik hőse épp a fia, aki érzelmeit, szerelmi életét felvállalva nem adja meg magát anyja csököttségének, ép ésszel felfoghatatlan elhatározásának.

Pénteki napon volt az előadás bemutatója Nagyszombatban, vagy ahogy templomai után ma is sokan nevezik: a szlovák Rómában. Azon a héten, amikor a magyar parlament egy zsákba dobta a pedofiltörvényt a melegellenes módosításokkal, amit egy héttel később az Európa Parlament már szégyenteli tettnek minősített. Geraldi darabját – a törvény értelmében – magyar színpadon este héttől már nem is játszhatnák. Nagyszombatban, amelyet IV. Béla 1239-ben királyi várossá emelt, s ahol 1635 tavaszán Pázmány Péter egyetemet alapított, már az első nyilvános főpróbán állva tapsolt a közönség. A legidősebb korosztály! Másnap aztán a fiatalok is egyértelmű jelét adták, hogy fontos, értékes és komoly családi beszélgetéseket ébresztő, humánus előadás nézői voltak.

Matúš Beniak

Diegót, a másságát tovább titkolni nem akaró huszonévest, akinek azzal kell a legélesebb érzelmi csatákat megvívnia, akit a legjobban szeret, a továbbtanulását finanszírozó, korlátolt gondolkodású édesanyjával, a legfinomabb színészi eszközökkel formálja meg.

„A bűn felújító próbái zajlottak a pozsonyi Nemzeti Színházban, épp lejöttem a színpadról, amikor hívtak, hogy menjek el a nagyszombati színház meghirdetett szereplőválogatására. Tizenöt korombeli színész közül engem választottak ki a feladatra. Akkor tudtam meg, hogy Eszenyi Enikő rendezi a darabot, akiről sokat hallottam, hiszen nem sokkal A bűn bemutatója után kezdte el próbálni a Káoszt a Szlovák Nemzeti Színházban. Mindenkitől azt hallottam, hogy kivételes tehetségű rendező, nagy színésznő, aki teljes erőbevetéssel próbál. Óriási meglepetés volt számomra, ahogy ő dolgozik. Mi a próbafolyamat első hetében többször elolvassuk az anyagot, elemezzük a szereplők kapcsolatrendszerét, vázoljuk a figurák jellemrajzát. Enikővel minderre már a színpadon került sor. Hétfőn átvettük a szöveget, kedden már a maga válogatta bútordarabokkal berendezett színpadon rendelkezett velünk, miközben világított, hangokat és zörejeket kért, kellékeket adott a kezünkbe, és a jelenetek szerint instruált bennünket. És nem volt megállás. Napi hat-hét órákat dolgoztunk. Mindenkiből a maximumot akarta kihozni. De olyan sem fordult még elő velem, hogy a rendező rögtön az első napon odajön hozzám, és megölel. A rendezők többsége ugyanis távolságtartó, tekintélyelvű. Minden szóra, gesztusra vigyáznak. Enikő baráti alapról indított. Most, hogy elkészült az előadás, elmondhatom, hatalmas iskola volt vele dolgozni. Hogy munkamániás, a színház bolondja, arról többektől értesültem. De hogy a próbák során sem inni, sem enni nem látja őt senki, az meglepett. Úgy közlekedik a színpadon, mint egy vadászpilóta. Szégyelltem magam, ha megszomjaztam mellette. Akkora kedvvel, olyan energiával dolgozik, hogy párját ritkítja. Buzog az ötletektől. Jó hallgatni őt. Minden kérését maradéktalanul teljesíteni akarod. Maximálisan bízhatsz benne. Tudja, mit csinál. Arra született, hogy rendezzen. Elképzelni sem tudom, hogy másvalamire ugyanezen a fokon képes lenne. A vérében a színház.

Ami a darab témáját illeti: nagy felelősség erről beszélni, hiszen a homoszexualitás nálunk még mindig tabutémának számít. Az érintett családok is inkább hallgatnak róla. Társadalmi szinten, az északi és a nyugat-európai országokkal szemben el vagyunk maradva. Több megértést, több toleranciát kellene tanúsítanunk a melegek iránt. Diego mondja a darabban, hogy történhetett volna velem valami más is, de ez történt, értsd meg, anya, én a férfiakhoz vonzódom. Sok meleg barátom van, rengeteget beszélgetünk az idevágó kérdésekről. Egyet bizton állíthatok: ez nem betegség, itt nincs mit gyógyítani. Ez egy életmód. Örülök, hogy bemutattuk a darabot, mivel sokaknak ad bátorságot ahhoz, hogy felvállalják valós énjüket, a környezetüknek pedig ahhoz, hogy elfogadják, a másságukkal együtt szeressék őket.”

Táňa Kulíšková,

a darab címszereplője döbbenten állt a darab felett, miután először elolvasta. Felfoghatatlan volt számára, amit ez az egyszerű, folyton Istenhez fohászkodó asszony művel.

„Tudom, hogy nem egy anya lemond a fiáról, kitagadja, minden kapcsolatot megszüntet vele, amikor megtudja, hogy homoszexuális. De olyan esettel még nem találkoztam, hogy az anya bezárja, fogva tartja a fiát az otthonukban. A darabban ugyanis ez történik. Geraldi az abszurditásig feszíti a helyzetet. Az anya beszögezi az ablakot, és vaspántot szereltet az ajtóra. Nekem is van fiam, kicsit idősebb, mint Diego. Számomra érthetetlen a történetbeli anya magatartása. Hazudnék viszont, ha azt mondanám, nem érintene mélyen, ha a fiam bejelentené, hogy a férfiakat szereti, hiszen unokában reménykedem én is. Megdöbbentene a vallomásával, de ezer százalék, hogy belenyugodnék, mert szeretem őt. És ha a sors ezt az utat jelölte ki neki, akkor még segíteném is. Biztatnám, hogy találja meg a barátját, akivel majd párt alkothat, hogy boldogan élhessenek. Ez persze nem olyan egyszerű, hiszen a választás lehetősége sokkal kisebb, mint férfi és nő viszonylatában. Köztünk, színészek között is vannak meleg párok, akik boldogok. Drukkolnék a fiamnak, hogy olyan emberre találjon, akit én is kedvelhetnék. Járnának hozzánk, és minden téren mellettük állnék. Soha nem cselekednék úgy, mint a darabbeli anya. Tőlem teljesen idegen az ő gondolkodása.”

Ilyen vagy hasonló szerepet ezt megelőzően nem játszott még Táňa Kulíšková.

„Ez nem az a típusú negatív figura, aki már a második-harmadik jelenetben jelét adja annak, hogy micsoda végzetes tettre készül. Anna szereti a fiát – csak rosszul. A totális tudatlansága, korlátoltsága, önző magatartása nem engedi, hogy nyitottan, a megértés szándékával közelítsen a problémához. A vallás sokkal többet jelent számára, mint a fia boldogsága. Ő Don Francesco szerint él, az egyház által szigorúan kijelölt úton halad. Neki az szentírás, amit a paptól hall. De mondjuk ki nyíltan, a társadalom már rég meghaladta a vallási tanokat. Én nem hiszek az egyházban mint földi intézményben, hiszek viszont a földöntúli erőben, a teremtő energiában, ami ég és föld között működik. Anna a képzeletében alkotja meg a fiát, és ahhoz a képhez ragaszkodik foggal-körömmel. De az is szeretet? Erőnek erejével toljam a fiam a színészet felé, mert én is, az apja is színészek vagyunk? Nem. A szeretet az, hogy hagyom olyan életet élni, amilyet ő akar, és még segítem is benne. Anna prostit visz haza a fiának, mert azt hiszi, ezzel fordíthat az életén. Olyat tesz, amit az ő imádott papja, Don Francesco aligha nézne jó szemmel. Egy szűk látókörű asszony a saját életfelfogását erőszakolja rá a fiára. Semmiféle érvet, ellenvéleményt nem fogad el tőle. Bele se gondol a szavaiba. Önző szeretettel kezeli őt.”

Eszenyi Enikővel most dolgozott először. De szlovák szinkronhangja volt az 1996-ban készült Szomorú keringő című, Jaro Rihák rendezésében készült tévéfilmben.

„Remek feladat volt szinkronizálni őt, hiszen Enikő nagyszerű színésznő. Most is látom magam előtt, ahogy Budapest utcáin bolyong a filmben, és ahogy Jozef Kronerrel táncol a Keleti pályaudvaron. Én is elég temperamentumos alkat vagyok, de Enikő még rajtam is túltesz. Nem is értem, mivel tölti fel az elemeit. Azt az erőt, ami őt hajtja, nem lehet beszerezni, azzal születni kell. Ül egy Intercityn, mi meg személyvonattal zötykölődünk utána. Amikor elkezdi a munkát, ő már mindent tud, lát, érezni lehet, hogy egy általa megálmodott képbe fog beleilleszteni, amelynek én még a körvonalait sem látom. Bennem meg ott a megfelelési vágy. Hatvanéves vagyok. Nem tegnap kezdtem el a pályát. Ilyen kimerítő próbaidőszakot, mint vele, nem éltem még meg soha. Ráadásul egyéves szünet után kezdtünk el dolgozni a színházban. Úgy éreztem magam, mintha jeges vízbe dobtak volna. Mellesleg olyan anyát sem játszottam még, akinek felnőtt fia van. Végképp nem olyat, akinek a gyereke a mássággal küzd. Az én fiam huszonnyolc éves. Nekünk elég három mondat, és értjük egymást. Itt meg az egész darab során egyetlen kérdést feszegetünk, mégsem jutunk közös nevezőre.”

Eszenyi Enikő

egy tizenhárom éves kisfiú tragédiájával kezdte A rossz anya próbáit. Mint mondta: nemrég hallotta az esetet. Okos, tehetséges volt a kisfiú. Írt, festett. De nem merte bevallani a szüleinek, hogy neki a fiúk tetszenek. Felakasztotta magát.

„Azért kell erről a témáról folyamatosan beszélni, hogy azok is többet tudjanak róla, akik idegenkednek tőle, mereven elutasítják, vagy csak máshogy gondolkoznak. Információkra van szükségük, hogy toleránsabbak legyenek. Ezért fontos számomra ez a darab. Mario Geraldi nagyon érzékenyen kezeli a témát. Ő az anya által vet fel bizonyos kérdéseket. Nálunk, de egész Közép-Európában inkább az apák azok, akiket nehezebb meggyőzni egy meleg kapcsolat igazáról. Az anyai szív elfogadóbb. Szlovákiával közös a történelmünk, közös dolgokat éltünk-élünk meg, és ez a probléma is hasonló szinten van jelen mindkét országban.”

A kortárs olasz drámaírók közül kevesen jutnak el szlovák vagy magyar színpadokra. Olasz darabot Eszenyi Enikő sem rendezett még. Utána is nézett rögtön, még mielőtt A rossz anyával mélyebben foglalkozni kezdett volna, hogy kik nyúltak ehhez a témához. Az olasz filmrendezők közül főképp Pier Paolo Pasolini és Luchino Visconti.

„Mindketten árnyaltan ábrázolják anya és fia kapcsolatát. Caravaggio, a híres reneszánsz festő képeit is megnéztem. De eszembe jutottak azok az asszonyok is, akik között Csengerben felnőttem. Azon töprengtem, nekik vajon milyen nehéz lenne elmagyarázni, hogy mi minden játszódik le Diego lelkében, míg eljut odáig, hogy őszinte vallomást tesz az anyjának. Nagy mélységeket és nagy magasságokat kell bejárniuk a darab szereplőinek. Táňa Kulíšková kivételes tehetségű művész. Matúš Beniakról sokat fogunk hallani, hiszen korosztálya egyik kiemelkedő tehetsége. A barátját megformáló Braňo Mosný a pályája közepén tart, de még mindig nagyon érdekli a színház. Átütő humora, ugyanakkor elképesztő drámai ereje van. Ingrida Baginová, aki a fizetett nőt játssza, szinte kivirágzik a színpadon. Nagyon jól éreztem magam velük. A londoni Nemzetiben is helyt állnának mind a négyen.”

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene