Kép Somogyi Tibor
Sok víz lefolyt azóta a Vágon és a Kis-Dunán, hogy olvasóinknak 2013-ban bemutattuk a Mi Gútánkért polgári társulást, amely a rászorulók segítését, a város szépítését, a helyi közösség összefogását tűzte ki célul. Kürti Mónika, a társulás alapító elnöke akkor azt mondta, mindenki azt kérdezte tőle, miért csinálják, és vajon meddig bírják. Idén lesz tíz éve, hogy léteznek, és hittel, lelkesedéssel, hatalmas elszántsággal dolgoznak.
A kezdetekben, székhelyük nem lévén, a helyi pizzéria előtt, az utcán gyűjtötték az adományokat: ruhát, élelmiszert, de akár mosógépet is. Ezt háromszor ismételték meg, mire sikerült bérbe venniük egy lepusztult házat, amit azóta is folyamatosan építgetnek, szépítgetnek. „Ez a raktárunk és a kiadóhelyünk, de mi csak házikónak hívjuk” – mutatja meg birodalmukat Mónika. A polcokon férfi- és női ruhák külön osztályozva, gyermekruhából épp nagyon kevés van, az élelmiszerkészletek is fogyóban. Dobozokban az ukrajnai menekülteknek gyűjtött adományok, ezeket majd a Vöröskereszt szállítja el.
Mindennapi kenyér
„Mint szociális szolgáltatást nyújtó szervezetet a megyei hivatalban is bejegyeztek, bár támogatást még nem adtak. Ezért mi is csak azt tudjuk adni, amit a támogatóktól kapunk, és amire a saját erőnkből telik – folytatja Mónika. – Ez nemcsak anyagiakról szól, szociális tanácsadást is nyújtunk hivatali ügyintézéshez, kérvények kitöltéséhez, de ha valaki munkát vagy akár új albérletet keres, abban is segítünk. Több beteg gyereknek gyűjtöttünk kupakokat, ennek a műanyag palackok visszaválthatósága óta vége, pedig ez volt az egyik legnépszerűbb adakozási forma. A legtöbben ruhaneműt hoznak, és már azt is megtanulták, hogy csak olyan holmit fogadunk el, ami még viselhető és tiszta. De élelmiszerből bármilyen mennyiség elfogy, és folyamatos az érdeklődés a műszaki cikkek, főleg tévé, hűtő, mosógép iránt is. Mindenre szükség van, ami egy háztartásban előfordul, ezért mindent szívesen is fogadunk. Az adományosztást is szociális segélyből élők végzik, ők tudják a legjobban, mit jelent rászorulónak lenni, és megbecsülik ezt a munkalehetőséget. Pedig napi négyórás önkéntes munkáért mindössze 218 eurót kapnak.”
Az adakozók között pedig szép számmal vannak olyanok, akik nem reklámcélból vagy az adó csökkentése végett jótékonykodnak, hanem meggyőződésből. Ilyen az a pékség is, amelyik az aznap el nem adott kenyeret, kiflit, kalácsot mindig a Mi Gútánk társulásnak adja. „A kérelmezők száma mindennap ugyanannyi, kb. huszonöt, de mindegyiket otthon még négy-öt éhes száj várja. Így több mint száz ember mindennapi kenyerét biztosítjuk. De rendszeresen kapunk tésztát is az ifjúságfalvi DDC tésztagyártól, és még van néhány ilyen rendszeres adományozónk.”
Fontosak a szabályok
A társulás központjában naponta lehet a hivatalos órákban adományt átadni és segélyt vételezni – de csak bizonyos szabályok alapján. A közhasznú munkások, akik valamit tesznek a városért, előnyben részesülnek, több támogatást kaphatnak. „Ha szükségük van egy hűtőgépre, a föld alól is előteremtem, több ruhadarabot vihetnek, kétszer jöhetnek egy hónapban adományt kérni. Tudják, hogy nem verhetnek át, mert 2014 óta a helyi munkaügyi hivatalban dolgozom szociális koordinátorként, minden rászorulót ismerek, tudom, hogyan él. Mindenkit személyesen meglátogattam, máig ellenőrzöm, mi lett a kapott eszközök sorsa, nem adták-e el, kimossa-e a kapott holmit, vagy inkább újat kér. Eleinte próbálkoztak, ma már tudják, hogy érdemes. Gútán ingyen kérek-adok névvel létrehoztunk egy Facebook-csoportot, itt már a közvetítésünk nélkül is felvehetik egymással a kapcsolatot az adományozók és a rászorulók.”
Gyerekruhákra és idény szerint télen kabátra, nyáron szandálra a legnagyobb a kereslet, háztartási gépekből nyáron hűtőre, évszaktól függetlenül Romo mosógépekre, melyek vezetékes víz nélkül is működnek, de egyre kevesebb van belőlük. Élelmiszerből pedig mindenre, hiszen egy háztartásban a cukortól a feketeborsig minden kell. Mónikának és csapatának sokat kell dolgoznia azért is, hogy az alapvető cikkekből mindig legyen raktáron.
Kevesebben adakoznak
A segélyezés mellett a város környezetének rendezésében, szépítésében is részt vesznek a polgári társulás tagjai. Általában csak ők tizenketten meg a családtagjaik, barátaik, tömegeket általában csak a szórakoztatással összekötött rendezvényekre sikerül mozgósítaniuk.
„Az önkéntesség mindig rétegműfaj lesz, de ez nem gond, a lényeg, hogy mindig legyenek, akik támogatnak, adakoznak. Inkább sok kisebb akciót szervezünk, mint kevés látványosat, azt szeretnénk, hogy folyamatosan benne legyünk a köztudatban, és több ember életét tegyük könnyebbé. Ehhez úgy érzem, sikerült megnyernünk a gútaiakat, bár a járvány kitörése óta érezhetően csökkent az adakozókedv. Az emberek bezárkóztak, elszoktak attól, hogy másokkal törődjenek. A hitüket, az életkedvüket veszítették el azáltal, hogy a társasági élet megszűnt. Alig három hónapig vettük komolyan a járványhelyzetet, és tartok attól, hogy ez az ukrajnai menekültekkel is így lesz. Már most hallok olyan hangokat, hogy bezzeg ők rögtön kapnak segélyt, az ittenieknek meg milyen sokáig kell intézni. Próbálom elmagyarázni, hogy ők háborúból menekülnek, lőnek rájuk, örüljünk, hogy mi még nem tudjuk, mi ez. Nincsenek tökéletes megoldások, mindig lesznek olyanok is, akik visszaélnek a lehetőségekkel, de szerintem az egyetlen szempont, amihez tartanunk kell magunkat, az emberség.”
Mísa mackó és a többiek
2019 óta kézműves csoportja is van a Mi Gútánkért polgári társulásnak, de két évig minden tagja az otthon elkészített portékát vitte a helyi búcsúi, karácsonyi vásárba. Tavaly novembertől bérelnek egy helyiséget, ahol már érdeklődőket is fogadnak. A tervek szerint majd adventben mézeskalácsot sütnek, húsvét előtt tojást festenek. „Már készítettünk makramét, gyöngyöt fűztünk, legutóbb pedig mackókiállítást rendeztünk. Nagy volt az érdeklődés, nem is hittem volna, hogy ennyi kedves mackót hoznak el ide” – mutat körbe Mónika a műhelyben, ahol valóban minden asztalon és polcon plüssmackók ülnek. Vannak köztük régi, kopott darabok és egészen új, selymes bundájú macik is. Egy különleges példány is trónol köztük – Mísa, az 1980-as moszkvai olimpia kabalafigurája. Meglehetősen vedlett, nem is túl formás, a lábai is mintha túl rövidek lennének – nem túl sikerült darab, de attól még szerethető. És népszerű is, mert a világpolitikai helyzet miatt a kiállítás minden látogatója felfigyel rá.
Mónikát búcsúzóul arról kérdezzük, van-e példa rá, hogy az általuk támogatott ember ki tud törni a mélyszegénységből. Azt mondja, nagyon kell ehhez akarni, és fontos az is, hogy valaki támogassa. „A szociálisan hátrányos helyzetű emberek nagy része nem tehet arról, hogy nem tud magáról gondoskodni, hiszen soha nem látott mást, már a szülei sem dolgoztak, nem is ismer más megélhetési módot, mint a segélyeket és adományokat. Ezért annál nagyobb tisztelet illeti azokat, akik próbálják eltartani magukat és a családjukat, kevés pénzért is elvállalnak bármilyen munkát. Sok egykori támogatottunk ma már a helyi paradicsomkertészetben, hulladéktelepen vagy a városi közterület-fenntartó cégnél dolgozik. Az egyik legszebb élményem az volt, amikor az egyik áruházban karácsonyi csomagokba valót vásároltam, és találkoztam egy védencemmel, aki már teli kosárral tartott a kassza felé. Azt mondta, pénze már nem maradt, de mivel dolgozik, ebédjegye van, és odaadta, hogy azzal is fizessek a kasszánál. Ezt olyan ember tette, aki egy évvel azelőtt még adományért állt sorba. Akkor úgy éreztem, nem hiába dolgozunk.”
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/12. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.