Az 5 legfontosabb tavaszi teendő otthon

Vasárnap

Tavasz beindultával megszaporodnak a teendők nemcsak a ház körül, hanem a lakásban is. Kiválasztottunk ötöt, amelyek segítségével otthonunkat az új évszakhoz igazíthatjuk.

Elpakolni, ami téli

Április derekán már az idő is enyhült annyit, hogy a téli ruhaneműknek és cipőknek búcsút intsünk egy időre. Mielőtt elpakoljuk őket a szekrény belsőbb tartományaiba, vagy a tároló dobozokba, mossuk ki őket, hogy a következő ősszel tisztán vehessük elő. Banalitásnak tűnik, főleg olyanok számára, akik egyedül élnek, gyerekes családoknál viszont az elpakolásra érdemes több napot is szánni, hiszen időigényes munka.

Megszabadulni a portól

Tulajdonképpen ez a tavaszi nagytakarítás legfontosabb része: megszabadulni a szennyeződéstől és a portól, ami a tél során életterünkben felhalmozódott. Portörlés, porszívózás, a lakástextilek és ágyneműk cseréje tartozik ide. Teljesebb a hatás, ha a portörlés felmosással és intenzív szellőztetéssel párosul, hiszen a szőnyegek, bútorok mozgatása által felverődött por szintén hajlamos visszatelepedni a bútorokra és a szőnyegekre. Az ablakmosást viszont egy másik hétvégére időzítsük, mert ha egyszerre fogunk hozzá, esélyünk sincs végezni a portalanítással.

Átültetés, áthelyezés

A (szoba)növények szempontjából a tavasz kezdete a legmozgalmasabb időszak, hiszen az átteleltetett példányokat (leanderek, muskátlik) vissza kell vágni és ki kell vinni ismét a szabadba, a szobanövényeket pedig át kell ültetni, esetleg nagyobb cserepet választani nekik. Ilyenkor érdemes szaporítani is a szobanövényeket, ha pedig van olyan, amelyik évek óta nem érzi jól magát nálunk, annak ne hosszabbítsuk meg a szenvedését, hanem ajándékozzuk el, vagy dobjuk ki.

Kisöpörni a pincét

Legyen szó családi vagy társas házról, az alagsori helyiség, a pince a tél folyamán jó eséllyel megtelik mindenféle limlommal, kacatokkal. Itt az ideje felkészíteni a kerékpárokat az új idényre, és kidobni valamit, amit évek óta nem használunk semmire. Ki kell dobni a tavaly nyárról maradt fél zsák csemperagasztót, valamint a krumpli, a répa és a hagyma maradékát. Ha most nem takarítjuk ki a pincét, biztosak lehetünk benne, hogy a tavasz folyamán csak súlyosbodni fog a helyzet, és akkor kell majd megtennünk, amikor még ennyi kedvünk sem lesz hozzá.

Új elemek szerepeltetése

A tavasz a megújulásról, tehát a változásról szól elsősorban, ha pedig harmóniában szeretnénk tudni otthonunkat az évszakkal, érdemes megújítani, lecserélni néhány elemet, vagy olyanokat szerepeltetni ismét, amelyek az utóbbi években a szekrény mélyén pihentek. Aki a színek terén újítana, annak a 2022 színévé választott kékes lilát (Very Peri) ajánljuk, amely talán a levendula színéhez áll a legközelebb.

Križanovič Melinda

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/15-16. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?