Anyák napi körkérdés. 1. rész

Veres István: Hogy az anyaság mit jelent, azt egy férfi csak találgathatja. Tudhat róla sokat (lehet szülész-nőgyógyász vagy éppen apuka), de nem élheti meg. Ez az az eset, amikor megvan minden információnk egy jelenségről, de magunk nem éltük át. Tudhatunk mindent Párizs, Tokió vagy Nápoly műemlékeiről, nevezetességeiről, a lakóiról, de ha egyszer odamegyünk, biztosan megváltozik, amit addig gondoltunk róla, talán minden korábbi elképzelésünket átírja. Így vannak a férfiak az anyasággal. Tán tudják, mi az, de érezni biztosan nem érzik. Persze, néhány férfinak kivételes szerencséje adódhat, és megélheti az anyaságot (mint Arnold Schwarzenegger a Junior című 1994-es filmben). Ilyen is van, még ha nincs is. Az anyaság a teremtés képességét is magában foglalja, ilyen szempontból isteni szerep. Persze, teremteni a férfi is tud. Az anyaság viszont túlmutat a teremtésen, a valaminek a létrehozásán, hiszen nem merül ki abban. A gyereket nem csak világra hozni kell. Az is komoly teljesítmény, viszont a lényeg csak ezután kezdődik. Ez a lényeg pedig a szeretet, amit a gyerek további élete során az anyjától kap. Szintén egy isteni reflex, amely ugyan férfiak számára is tanulható, mégis arra enged következtetni, hogy a Teremtő ebben a tekintetben közelebbi rokonságban van a nőkkel.

Szászi Fanni: Ahogy idősebb lettem, egyre inkább másképp ízlelgetem ezeket a szavakat. Eddig az anya kifejezetten csak a saját anyukámra vonatkozott, akihez egyre szorosabb szálak fűznek, egyre több hasonlóságot veszek észre kettőnk közt, és egyre inkább barátnőm, cinkostársam is, mintsem „csak az anyám”. De sokszor gondolok arra is, hogy milyen érdekes lesz, ha én válok anyává, és valakinek én jelentem majd a biztonságot, a táplálékot, a törődést. Mágikus dolog ez az egész, megmagyarázhatatlan kötelék.

Horváth Bianka: Úgy hiszem, nincs két olyan egyforma ember, kinek az anyaságról, a saját édesanyjáról alkotott fogalma tökéletesen fedné egymást. Egy anya mindenkinek mást jelent. Törődés? Igen! Feltétlen szeretet? Persze! Állandó ingadozás a nem tudok élni nélküle, és a már megint mire gondolt között? Olykor. Ezekben a szavakban azonban pont a lényeg nincs benne, az apróságok, a hosszú telefonbeszélgetések, a közös pillanatok, az emlékek, az ölelések.