Acapella Christmas

zenekar

Ez a legújabb For You-lemez címe, amely a sorban már a csapat negyedik hanghordozója. Ezúttal is minden dal hangszerek nélkül szólal meg, összesen 12. Egyaránt szól a magyar, a szlovák, a cseh, az angol közönséghez, hiszen a négy nemzet legismertebb karácsonyi dalait énekelte fel a csapat. De nem csak ebből a szempontból egyedi ez a CD.

Az együttes magyar ajkú tagjának, Lantos Borbély Katalinnak feladata mindig a megfelelő magyar dal kiválasztása. „A közösségi oldalon rajongóinkkal szoktam megszavaztatni, hogy melyik számot dolgozzuk fel, ezúttal azonban maga a csapat döntött. Ilyenkor fontos mérlegelni, hogy az adott dalt tudjuk-e magunkra hangszerelni. Ezúttal a Neoton Família Ha elmúlik karácsony… című ismert száma került a lemezre, amihez klip is készül a napokban. Mindegyikünk két-két sort énekel benne” – avat be a kulisszatitkokba Katica.

Nehezen viseli, hogy nincsenek koncertek, hiányzik neki a közönség. „Sokan írnak, hogy gondolnak ránk, keresik a lemezt is, érdeklődnek, hogyan tudnának hozzájutni, de a fellépések akkor is nagyon hiányoznak. Az advent minden évben nagyon húzós volt, most még csak kilátásban sincs koncert, ami nagyon elkeserítő – ismeri be. – Nagyon jó lenne már színpadon állni.”

A magyarországi és hazai rádiók a Most múlik pontosan és a Nenahraditeľná dalaikat folyamatosan játsszák, Katica őszintén bevallja, minden egyes alkalommal szíven üti, ha valamelyik adón meghallja magukat. „Ez kimondhatatlanul jó érzés, nem lehet megszokni” – mosolyog.

Sok tervüket keresztülhúzta a korona. Előzenekarként szerepeltek volna ősszel a Republic jubileumi koncertjén, maga Boros Csaba, az együttes frontembere is nagy rajongója a 67-es út For You-feldolgozásának. „Ez a koncert elmaradt ugyan, de azért forgattunk Budapesten, az egyik kereskedelmi csatorna Hungaricumokkal a világ körül című műsorába kértek egy dalt acapella stílusban, Pozsonyt fogják alatta bemutatni.”

A rádiós interjúk, a médiamegjelenés nem pótolja a színpadot, most csak a lemezzel üzeni a For You, hogy a szeretet lángja nem alszik ki, ha vigyázunk rá.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?