A világ vándorai

Vasárnap

A járványnak köszönhetően egyre felkapottabb életforma lett az, ha valaki szülőhelyétől távol, egy egzotikus országban telepedik le egy időre, és onnan dolgozik – távúton.

A New York-i jogász

Angéla még az egyetem elvégzése után, tizenöt éve költözött New Yorkba. Imádta a pörgő várost, ám most picit honvágya van. „A pozsonyi jogi egyetemre jártam, és szerettem volna a sok tanulás után egy kicsit utazgatni. Amerikába jöttem, itt utazgattam, majd az utolsó héten New Yorkot néztem meg. Egyszerűen beleszerettem. Hazamentem, elintéztem a szükséges papírokat ahhoz, hogy hosszabb ideig is itt lehessek. Amikor újra eljöttem az Egyesült Államokba, beiratkoztam itt is az egyetemre. Tudtam, ha nem teszem, soha nem lehetek ügyvéd. Sikeresen el is végeztem, hamar találtam munkát, és a szerelem is rám talált. Minden úgy indult, ahogy elterveztem. Aztán én és a férjem is csak a karriernek éltünk, végül elváltunk, azóta valahogy nem találom a helyem. Lehet, öregszem. Nem ismerkedem olyan könnyedén, és az is zavar, hogy ha a gyerekkoromról mesélek a helyieknek – vagy hozzám hasonló bevándorlóknak –, az, hogy Kisvakond, semmit nem mond nekik. Egyre többször gondoltam arra, hogy ideje lenne hazaköltözni, de félek, hogy most már ott sem találnám a helyem. Sőt, az amerikai jog teljesen más, mint a szlovákiai, úgyhogy az biztos, hogy a szakmámban nem tudnék elhelyezkedni. Pedig nagyon szeretem, és sokat is tanultam érte, szóval nem szívesen adnám fel. Majd lehet, nyugdíjasként feladom az amerikai életem, és akkor végleg visszamegyek Szlovákiába.”

 

A koronavírus idején Ausztráliában

Péter úgy utazott Ausztráliába, hogy közben az otthoni munkahelyén nem mondott fel. „Egy fordító irodában dolgozom, szlovák, magyar és angol szövegekkel foglalkozom. Ha határidőre elkészülök, akkor nincs gond, és én elkészülök mindig a határidőre. Még a járvány előtt jöttem ki Ausztráliába, 2019-ben. Életem egyik legjobb döntése volt, mert hamarosan lezárták az országot, külföldre nem lehetett utazni, de országon belül szinte korlátozások nélkül élhettünk, olyan kevés volt a fertőzött. Láttam az otthoni híreket, hogy tele vannak a kórházak, másnap meg szabadtéri koncertre mentem itt, Sydneyben. Azt sajnálom, hogy a szüleimmel nem tudok személyesen találkozni, de megértik, hogy itt sokkal nagyobb biztonságban vagyok. A másik, ami kicsit hátrány, hogy a szlovákiai fizetésemből itt nem igazán tudok megélni. Szinte az egészet albérletre költöm. Úgyhogy kénytelen voltam idénymunkát is vállalni, néha felszolgálok, máskor jégrémet árulok, de voltam már üzletben is eladó. Ezt igazából kalandként fogom fel, és szinte ugyanannyit keresek vele, mint az otthoni fordítói munkámmal. Legalább találkozom emberekkel, és jól elbeszélgetünk. Ha vége lesz ennek a járványnak, azt hiszem, olyan országba utazom majd, ahol jóval olcsóbb a megélhetés. De mindenképp legyen jó idő. Többen ajánlották már Thaiföldet, de attól tartok, hogy azt már elárasztották a digitális nomádok. Inkább olyan helyre mennék, ami autentikusabb, mondjuk, Vietnámba. Addig is, maradok Ausztráliában.”

 

Nomád Észtországban

Tamás is a koronavírus-járvány alatt utazott el otthonról. Ő Észtországot választotta. „Tavaly nyáron, amikor enyhítések voltak Európában, fogtam a laptopom, bepakoltam egy hátizsákba, és elutaztam Észtországba. Egy nemzetközi cégnél dolgozom, márciustól otthon voltunk. Arra gondoltam, miért kéne a kis albérletemben tengődni? Nagyapám még a szocializmus alatt járt Észtországban, és mindig arról mesélt, milyen jó volt ott. Már gyerekkoromban tudtam, egyszer én is elutazom oda hosszabb időre. Hát, itt az alkalom, ilyen lehetőség többé úgysem lesz. Így hát eljöttem. Mindig is vonzódtam a Baltikum iránt, így hamar megtaláltam a helyem. Úgy döntöttem, addig maradok, amíg nem kell ismét naponta bejárni a munkahelyemre. Hogy ez mikor jön el, azt még a cégben sem tudják. Addig pedig élvezem ezt a másik életem, hiszen ki tudja, meddig tart.”

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/31. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?