A slow life. Fenntartható, helyi és természetközeli

Mégpedig arra utal, hogy akik eszerint élnek, azok törekednek a fenntarthatóságra (S), a helyi, lokális termékek, szolgáltatások használatára (L), és arra, hogy mindennapjaik az organikusság jegyében, vagyis természetközeliségben (O) teljenek. Ha ezeket angolul összeolvassuk, akkor egy SLO szót kapunk. Ehhez jött hozzá a W betű, melynek különálló jelentése nincs, ugyanakkor, aki a fentiek szerint él, picit lelassul. Így kapjuk meg a slow, vagyis a lassú kifejezést.

Ha már szemetet termelünk

2020 megtanított minket arra, hogy lehet szerényebben élni. Hogy nem kell a dolgokat felhalmozni, hogy a kenyér úgy is jó, ha mi sütjük – sőt, tán még jobb is –, a banán helyett pedig inkább ettünk almát. Ahogy az is divat lett – és milyen hasznos –, hogy a nagy kereskedelmi láncok helyett támogassuk a helyi termelőket. Közösségi összefogás révén a piacokról kiszorultak interneten árulták a terményeiket, a legtöbben sikerrel. Valami elindult nálunk is, ami hasonlít a slow life-hoz.

A Vasárnapban már többször foglalkoztunk azzal, hogy igyekezzünk környezettudatosabb, fenntarthatóbb életvitelt folytatni. Például, Horváth Bianka a slow fashionről írt, vagyis arról, hogy az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág miként lehetne fenntarthatóbb, a VasárnapHáztartásban pedig már szó volt a minimalista, helytakarékos és alacsony energiafogyasztású, konténerekből készült házakról. Igazából ezt lehetne a mozgalom ars poeticájának is nevezni. Ha már mindenképp termelünk szemetet, legalább igyekezzünk meg felhasználni őket a kukába dobás előtt. Arról nem is beszélve, hogy állandó rovatunk, a Veres István által készített Vásártér olyan piacok bemutatásáról szól, melyek termelői és vásárló is a slow life életformához tartozónak vallhatják magukat, hiszen a természetközeliség és a helyi termékek fogyasztása fontos számukra.

A vállalati kultúrában, a bizniszéletben azonban még nem igazán honosodott meg a slow life. Gondoljunk csak egy banki ügyintézésre, ahol tonnaszám kapja egy ügyfél a különféle elszámolásokat, szerződéseket, melyek nagy része évek múltán a kukában végzi. Vagy az Argentínában termesztett, Thaiföldön csomagolt és a világ minden pontján árusított gyümölcskompótra, ami több tízezer kilométert utazott, feleslegesen. Mégis találni olyan kisebb vállalkozásokat az őstermelők mellett, amelyek elindultak ezen a nehéz úton, változtatni szeretnének, és ezért példaként állhatnak mindnyájunk előtt. A jövő pedig mindenképp az övék.

Fenntarthatóság: Értékteremtés hulladékból

Ilyen például Viola Melinda és a Violinda márka. Melinda igazi nagymestere annak, hogy miként is lehet a hulladékból értéket teremteni. A papírból készített táskák és kiegészítők nemcsak környezettudatosak, hanem tartósak is. Vagyis, slow termékek. De nemcsak a vállalkozásában tartja fontosnak a fenntarthatóságot, a család is igyekszik eszerint élni. „Egy olyan alapanyaggal dolgozom, ami minden háztartásban megtalálható. Ez pedig a papírhulladék. A szórólapoknak, a régi könyveknek, magazinoknak nem feltétlenül kell a kukában végezniük – ha mégis, akkor a szelektívben. Ezek a kidobásra szánt, értéktelennek tűnő termékek kaphatnak egy új életet, új funkciót. A gyerekeknek is jól elmagyarázható, hogy egy cukorkás- vagy csokipapírt nem kell kidobni, fel lehet használni. Számomra ezt jelenti a fenntarthatóság, amit igyekszek a kislányom nevelésében is alkalmazni. Például arra nevelem, hogy fontos a szemétszedés, a szelektív hulladékgyűjtés, hogy az elhasznált ruhákat nem kidobjuk, hanem megvarrjuk, hogy second hand üzletekben vásárolunk. Vagy a kinőtt ruhákat családon belül, baráti körben elajándékozzuk, de ugyanúgy kapunk is. Azt gondolom, ha valaki hirtelen váltana erre az életmódra – főleg az, aki előtte nagy fogyasztónak számított –, az nem lesz sikeres, mindenképp kell a fokozatos átállás. Először a szemléletnek, a gondolkodásmódnak kell megváltoznia, aztán jöhetnek a tettek. Amikor megismerkedtem ezzel a technikával, amit a táskák, kiegészítők készítése közben alkalmazok, én is imádtam vásárolni, a divatot, a divatmagazinokat nézegettem, mi a legújabb trend. Majd, ahogy egyre többet foglalkoztam a hulladékmentességgel, a mindennapjaim része lett, a családunk életében is.” Melinda szerint ebben a technikában és a hulladékmentes, újrahasznosított termékekben rengeteg lehetőség rejlik. Aminek talán csak a fantázia szabhat határt. „Gondolkodom már olyanon, hogy miként is lehetne ruhadarabok része ez a technika. Egy komplett ruha nem készülhet belőle, az hordhatatlan és kényelmetlen lenne, de egy zseb vagy mellényrész, nyakkendő, esetleg fejpánt kialakítása nagyon foglalkoztat. A használati tárgyak, lakásdekorációk terén is láttam már sok mindent. Készítettem faliórát és paravánt is papírhulladékból, roppant látványos. Olyannal is találkoztam, hogy valaki egy fotelre készített védőhuzatot. Ami szerintem sokkal életszerűbb, az a céges reklámajándékok. Hiszen bele lehet foglalni egy ajándéktasakba, kulcstartóba, órába, táblagéptokba a cég saját logóját, és ezeket akár később is lehet használni, nem végzik a kukában. Míg egy műanyagra nyomtatott logós termék nem egészen környezettudatos. Ehhez azonban a nagyobb cégeknek is egy szemléletváltásra lenne szükségük. Papírhulladék van náluk bőven, csak kicsit tágítani kellene a látókörükön. De ez nagyon hosszú távú terv, amihez több segítség is kellene.” Melinda számára a segítség is egyedi. Hiszen ebben a munkában a helyiek is tudnának neki segíteni, sőt a csökkent munkaképességűek is. Célja, hogy őket foglalkoztassa, így ők is teljes értékűnek érezhetik magukat.

Helyi: Az utazás is lehet slow

Az utazásra gyakran mondják, hogy nem épp környezettudatos hobbi. Főleg, ha pár napra megyünk egy-egy országba, repülővel. A hatalmas gépeknek ugyanis meglehetősen nagy az ökológiai lábnyoma. Mácsodi Attila, az Orient Travel vezetője szerint azonban erre is van megoldás. Az utazás is része lehet a slow life-nak. „Alapvetően több lehetősége van annak, aki ezt az utazási formát választaná. Vannak a hátizsákos turisták, akik kevés holmival utaznak, és az a céljuk, hogy egy országot minél jobban megismerjenek. Helyi talponállókban esznek, a szállást nem a csillagok szerint választják, egy helyen hosszabban is elidőznek. Én őket nevezném igazi slow-utazóknak. Aztán vannak a digitális nomádok, akik szinte teljesen részei lesznek a helynek. (A digitális nomádokkal az előző számunk VasárnapLélek mellékletében foglalkoztunk részletesen – a szerk. megj.). Hasonlóak a hátizsákos turistákhoz, csak ők még inkább elmélyednek egy-egy ország jellegzetességeiben. Olyannyira, hogy a helyiek sokszor ismerősként üdvözlik őket. A harmadik típusba tartozók pedig egyfajta áthidaló megoldást keresnek, ismeretterjesztő társas körutazáson vesznek részt. Ez azonban nem feltétlen kell, hogy tartalmazza a slow travel jellegzetességeit. Mi igyekszünk úgy alakítani az utazásokat, hogy minél autentikusabbak legyenek. Kipróbáljuk a helyi tömegközlekedést, étkezünk az utcán. És arra is van lehetőség, hogy valaki kihagyjon egy-egy programot. Nem siettettünk senkit. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki a saját tempójában ismerje meg az országokat. Hogy legyen ideje elmélyedni benne, átélni, nem egyik látnivalótól a másikig rohanni, hanem mondjuk részt venni egy szentmisén, nem csupán megnézni a templombelsőt. Amennyire lehet, megismerni a helyi szokásokat, embereket, életformát, egy időre a hely részévé válni. Persze, az ember életében vannak olyan életszakaszok, amikor nincs ereje megélni a helyi dolgokat, és inkább egy kikapcsolódást nyújtó, pihentető utazásra vágyik. Ez nem rosszabb vagy nem jobb a slow travelingnél, csupán más.” A slow utazásnak az is előnye, hogy ha ritkábban utazunk hosszabb időre, azzal az ökológiai lábnyomunkat is csökkentjük. Attila szerint az igazi slow-utazó utazása alatt valamilyen önkéntes munkát is vállal. Ezzel is segítve a fenntarthatóságot és a helyieket. „Azt tanácsolnám mindenkinek, aki utazik, legyen az bármilyen típusú, hogy járjon nyitott szemmel. Olvasson előtte a helyről, próbáljon elmerülni a kultúrában, ha lehet, kóstolja meg a helyi ételeket, ne mindenhol hamburgert meg pizzát egyen, ha tud, beszélgessen a helyiekkel. Egy másfajta szemléletet kapunk ezáltal. Éljük meg a pillanatot. Ne rohanjunk, lassuljunk le, hogy át tudjuk élni a helyek varázsát, és később is emlékezzünk rájuk.”

Természetközeli: A friss alapanyagok

Fast foodról, vagyis a gyorséttermek kínálatáról már hallottunk. Ennek a másik véglete a slow food. Vagyis, hogy nincs előfőzött félkész étel, hogy az alapanyagok nem a mélyhűtő aljáról kerülnek elő, hanem frissen, a helyi termelőktől. Ez és a tudatos táplálkozás forradalma csak pár éve kezdte el meghódítani a világot, a királyhelmeci Feterik Szilvia, a Privat Cafe & Restaurant vezetője azonban családjával már közel harminc éve eszerint az elv szerint üzemelteti éttermét. „A nyári időszakban könnyen meg tudjuk oldani az alapanyagok beszerzését, a környező falvakból vásároljuk a házi szárnyast, a zöldséget, gyümölcsöt. Télen ez picit nehezebb, de még így is az év 70-80 százalékában sikerül. Étlapunkhoz szezonálisan mellékletet is teszünk, ahol épp a heti aktualitásokat ajánljuk. Például, ha kapunk két friss tököt, akkor az is felkerül a táblánkra mint napi ajánlat. De kínáltunk már ázsiai ételeket is, vagy volt olyan, hogy a lányom, aki Magyarországon séf a szintén séf párjával öt-hat fogásos kóstolómenüt állított össze, hogy ne csak a gazdagok kiváltsága legyen ezt kipróbálni. Ez megkívánja az időt, hiszen egész estés program. Soha nem törekedünk arra, hogy kiszállítsunk, hogy előfőzzük az ételt, mert akkor az élmény, az étel már nem ugyanaz. Aki betér hozzánk, az tudja, hogy várnia kell 15-20 percet, mert frissen készítünk mindent. A mi szlogenünk az, hogy inkább a vendég várjon az ételre, mint az étel a vendégre. Ebbe a táplálkozási formába az is beletartozik, hogy ne habzsoljunk. Az agyunknak ugyanis 20 percre van szüksége ahhoz, hogy észlelje, jóllaktunk, valamint, ha lassan étkezünk, a nyálban lévő lipáznak is van ideje arra, hogy hozzásegítsen a lassú emésztéshez. Ezért kell lassabban enni, időt szánni az étkezésre, ráadásul így az ízeket is jobban érezzük. Ezt ma már a szakértők állítják, de régen a nagymamám is mindig azt mondogatta, hogy lassan egyek, harminckétszer rágjam meg a falatot. Az én olvasatomban a hagyományokhoz való visszatérést is jelenti ez az életstílus. Vagyis, amikor együtt van a család, közösen étkeznek, beszélgetnek. Ne csak karácsonykor tegyünk így, hanem amikor csak tehetjük, hiszen így a család is sokkal összetartóbbá válik.” Talán ez lehetne az egész lényege. Úgy irányítani a dolgainkat, hogy átéljük a pillanatot, és az meg is maradjon, hogy a következő generációnak is át tudjuk adni. Ez az igazi slow life.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/32. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene