„Élt egyszer egy király és annak egy lánya, aki bár szép volt, de olyan büszke és pimasz, hogy nehéz volt számára férjet találni…” – olvasta fel a minap a kislányom egy gyönyörűen illusztrált mesekönyvből. Amint felfogta, mit jelentenek az elhangzott szavak, meghökkenve megállt, és kérdő tekintetét rám szegezte.
Hallotta már a mindenkivel szembeszálló Marie Curie és Rosa Parks meséjét is, ezért most kétkedéssel fogadta, mit kapott a kezébe. Hogy itt a véleménye hová sodorta a fiatal lányt. „Nem érdekel mit mondasz! Az első koldus lesz a férjed, és innen is takarodsz!” – szólt a mesében az apai ítélet, és azonnal utána a lányom kérdése:
„Mi ez a furcsa mese?”
Mindkettőnket rendkívül felzaklatott, ahogy tovább bonyolódott a híres, elvileg gyerekeknek szánt történet. Például az újdonsült férj kioktató monológja, amely szerint a felesége semmihez sem ért, és még a saját ennivalójának az árát sem képes megkeresni. Vagy a lovagi álruhában felbukkanó férfiról szóló részlet, aki darabokra töri az eddigre már csak a piac sarkában kuporogni, reszketni tudó lány összes csuprát. S a mese csak ment egyre tovább. Jött a büntetésnek az a pontja, amikor az ajtóban rongyos ruhában megbúvó lányt, bár zokog és könyörög, hogy ne, királyként megjelenő férje mégis bevonszolja a bálterem kellős közepére, hogy a gazdag vendégek nevetségének tárgyává tegye.
A lány pedig megtanult engedelmeskedni
Aztán ahogy lenni szokott, a sok megpróbáltatás után mégis „boldog” végkifejlete lett a mesének. Itt éppen az, hogy a sorozatos kegyetlenkedések áldozatává esett lány többé már nem az erdei viskóban, hanem a királyi palotában élhetett tovább. Udvarhölgyek jöttek érte, előre elkészített ruhába öltöztették, oltár elé vezették, hiszen az engedelmesség összes leckéjét alaposan megtanulva most már ismét méltóvá vált arra, hogy visszatérhessen oda, ahonnan elindult.
Talán mostanra kitalálta a kedves Olvasó, hogy ezt a történetet magyarul Rigócsőr királyfiként ismerjük, s máig benne van szinte minden „legszebb meséink” gyűjteményben. Az 1800-as évek eleji feljegyzése óta számtalan nyelven nyomtatásban, hangjátékként és operaként is eljutott a gyerekekhez. A 20. század második felében pedig nem volt olyan évtized, hogy legalább egy filmfeldolgozás ne készült volna belőle.
Boldogan éltek… vagy nem
De vajon mitől tartjuk még 2023-ban is méltónak arra, hogy a legszebbek, a legfontosabbak közé sorolva adjuk a kicsi gyerekeink kezébe? S ki lesz az, aki végre a világban szétkürtöli, hogy mennyire veszélyes, ha a párkapcsolati, a családon belüli erőszakot rózsaszín mázba (királyi köntösbe) burkoljuk és gyönyörű illusztrációkkal díszítjük? Hiszen számos kutatásból, híradásból, a szomszédságból tudjuk, hogy az ilyen történetekben soha nem lesz „boldogan éltek”, sokkal inkább csak belehaltak. Hogy a valóságban az ilyen megleckéztetés után az erőszaktevő oldalán senkinek nem jobbra, hanem (költözzön bár vissza a palotába) még kiszolgáltatottabbra fordul a sora.
Persze, a régi minták, a belénk kódolt engedelmesség felülírhatja mindezt. Értelmezhetjük ezt a Grimm-mesét a címadó főhős szemszögéből is. Együttérezhetünk a kigúnyolt királyfival is, aki bár házassági reménnyel érkezett, hoppon maradt, és még egy csúfnevet is akasztott egy kevély lány a nyakába. Biztos vannak az olvasók közt olyanok is, akik azt mondják, hogy az apa döntése is igazságos volt. Az ellenszegülést még jó időben orvosolni kell. Megtörni az akaratot, különben nem lesz jó vége. Elvégre mégsem nőhet senki fejére egy engedetlen kölyök! Minél hamarabb megtanulja, mi a tisztelet, annál jobb!
Kérőkből gyilkosok
Az én fülemben is ott cseng a „Jaj, lyányom, ha olyan erőszakos, akkor csináld, amit mond. Maradj csendben, és tűrj, akkor talán könnyebben szabadulsz” – túlélési stratégia. Évszázadokig úgy tartották, hogy aki ezt nem hallgatta meg, az saját vesztébe rohant. Így járt a közvélekedés szerint az a 18 éves Szekeres Ilonka is, aki csupán néhány házzal odébb lakott onnan, ahol én felnőttem. Nem emlegették sokszor, de ha szóba került, keserű sóhajok övezték a nevét. Egy perbetei hajadon lány volt, aki az őt kiszemelő, verekedős, iszákos hírében álló fiúnak sokszor elmondta, hogy nem. A legény hónapokig képtelen volt elviselni a döntést: hízelgett, zsarolt, könyörgött, öngyilkossággal is fenyegetőzött. Számára nem létezett más, csak az ő saját igazsága. Végül egy viharos áprilisi éjszakán a már korábban a lány udvarában lévő szalmakazalba rejtett vadászpuskával agyonlőtte Ilonkát. Dédanyám haláláig elszörnyedve mesélte, hogyan látta az elborult elméjű, magában beszélő gyilkost a Komáromi utca szederfái alatt csörtetni. Innen jött a „ha olyan erőszakos, ne ellenkezz vele” tanácsa. Már felnőtt voltam, amikor a levéltárban kikerestem ennek a tragédiának a részleteit. Az én szívem is összeszorult, amikor tudatosult bennem, hogy a korabeli sajtó és a bíróság is csak az elkövető érdekeit tartotta szem előtt. „Visszautasított szerelmesnek” nevezték őt, az eseményeket pedig „szerelmi drámának”. Az országos napilap „Egyszer volt egy leány, aki úgy játszott a legénnyel...” cím alatt tudósított a tragédiáról. Az újságíró szerint a gazdalány „csilingelő, gunyos kacagással” kosarazta ki a nincstelen legényt, aki „olthatatlan szerelemre gyulladt iránta”. Az áldozatot „viruló szépségűnek írja le”, aki bármilyen módos gazdát választhatott volna, s úgy gondolta, csak nem megy hozzá a templom egeréhez! Pedig, állítja a cikk, Jóskának „volt két dolgos keze és bizott abban, hogy szorgalmával, lelkiismeretes munkájával viheti annyira, hogy nyugodt és megelégedett otthont teremthet élete párjának.” Mivel a tanúk nagy része is a fiú pártján állt, és az esküdtszék is úgy vélte, a tettét beismerő fiú csupán a lány konokságának szerencsétlen áldozata, ezért első fokon kihirdették, hogy nem gyilkosság, hanem csak halált okozó súlyos testi sértés bűntettében vétkes.
A szeretet nem bánthat
A Grimm testvérek Rigócsőr királyfi meséjéből nem derül ki, mi történt az újra díszes ruhába öltöztetett, ám lelkileg teljesen megtört királylánnyal gonosz férje oldalán a palotában. A perbetei Jóska ügyét a gyilkosság után másfél évvel a brünni legfelsőbb bíróság újratárgyalta, és tíz év börtönnel sújtotta őt. Ilonka családja azonban teljesen beleroppant a tragédiába. Egyetlen húga, aki szemtanúja volt a hónapokig tartó zaklatásnak és a gyilkosságnak is, a trauma hatására élete végéig beszédhibás maradt. Fekete ruhában járt, és egy rokon család nyári konyhájában tengette életét. Megtűrt cseléd lett, akit a környezete soha nem kezelt teljes értékű felnőttként. Összesúgtak a háta mögött, és szerencsétlenségének példájára utalva még sokáig intették a lányokat arra, hogy emlékezzenek, mi lehet a következménye, ha nem engedelmesek! A tragédiának így feltételezhető, hogy nem csak egy, hanem a követett minta hatására további áldozatai is lettek.
Ha örökölt sorsról és családi mintákról beszélünk, érdemes újramesélnünk nemcsak a közvetlen családtagjaink életét, hanem ezeket a rájuk is ható régi történeteket is. Felnőttként is újraolvashatjuk gyerekkorunk meséit, hiszen valószínű, hogy a bennük soha meg nem kérdőjelezett tanulságokat ma már más színben fogjuk látni. Rigócsőr királyfi meséjénél maradva megkérdezhetjük magunktól például, hogy elmondta-e valaha valaki nekünk azt, hogy a szeretet, a szerelem nem bánt. Hogy az iskolai éveink idején hallottuk-e, hogy a (lányok által kimondott) NEM, az tényleg nemet jelent! Gondoltunk-e valaha arra, hogy ha a mesebeli királylány vagy a szomszédék Ilonkája nem akart valakivel beszélni, senkinek nem volt joga arra, hogy rákényszerítse magát vagy a választását! A legközelebbi családtagoknak sem, egy boldogabb jövő érdekében a szeretet nevében meg még úgysem!
Életmentő, ha tudjuk, hogy az agresszió csakis és kizárólag az elkövető felelőssége, és soha nem azé, aki elszenvedte. Mert teljesen mindegy, hogy milyen ruha volt Ilonkán, és hogy mennyire volt szép. Mindegy, hogy a mesebeli királylány még az apja kenyerét ette, a bántalmazót a tettéért nem menti fel semmi!
Érintettek vagyunk
Ez a szembenézési folyamat nem a párválasztásnál, hanem már a bölcsőnél kezdődik. Nem érünk rá majd akkor foglalkozni ezzel a kényes kérdéssel, ha a gyerekeink „megfelelő” korba kerülnek. Rigócsőr királyfit olvasva már a kisiskolásnak is el lehet magyarázni, hogy ha nem tetszik a felsorakoztatott kínálat, legyen az bármilyen nemes (gróf, báró vagy dolgos, szorgalmas ember is), nem kell választani és elköteleződni! Akkor sem, ha valakinek sok ideje ment rá, hogy a kínálatot előkészítse. S a kínálat a hétköznapokban nem palástot viselve lépdel a bársonyszőnyegen, hanem több fogásos, nemszeretem ételekként, ránk tukmált termékekként van jelen, nem beszélve az „ebben a családban mindig így volt, mindenki így csinálta” elvárásokról.
Dédanyám elmondása szerint Ilonka rettenetesen félt az őt zaklató, erőszakos fiútól. Apját korán elveszítette, két gyerekét egyedül nevelő édesanyja pedig egyedül nem tudta megóvni őt az erőszakos kérőtől. A környezet összefogására, segítő hálózatára lett volna szükség, az azonban félrenézett, és magára hagyta a kiszolgáltatott családot. Szlovákiában minden negyedik nőt családon belüli erőszak ér, a bántalmazó pedig az esetek legnagyobb részében a közvetlen közelében élő személy. Még csak februárt írtunk, amikor már több ártatlan áldozat halálhírével volt tele a sajtó, köztük nőkével, anyákéval és gyerekekével...
Nem tehetünk úgy, mintha nem lennénk érintettek. Itt az ideje, hogy átértékeljük ezeket az agressziót rózsaszín mázba burkoló meséket! Hogy a húsvéti hideg vizes locsolás és korbácsolás helyett óriásplakátokra írjuk fel a négy rövid szót: A nem, az nem! Talán ha a megleckéztetés, a más akaratának eltiprása mellett ez vésődik be, az hosszú távon megóv minket és az utánunk jövő generációkat „összetört csuproktól”, csak saját maga érdekeit szem előtt tartó „hősszerelmes Jóskáktól” és „Rigócsőr királyfiktól”. Mert már tegnap is későn lett volna...
Szöveg Tóth Erzsébet Fanni
***
A cikk a Vasárnap családi magazin 2023. április 4-i számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.