5 éve jelent meg a Celeste című lélektani videójáték

5 éve jelent meg a Celeste című lélektani videójáték

5 éve jelent meg a Celeste című független videójáték, mely kreatív látványvilágával és komoly, lélektani témáival nagy sikerre tett szert.

A Celeste című független videójáték 2018. január 25-én jelent meg a Matt Makes Games fejlesztőstúdió gondozásában (melyet azóta újraalapítottak Extremely OK Games néven). A reflexekre és ügyességre hagyatkozó kaland középpontjában egy Madeline nevű fiatal lány áll, aki eldönti, hogy megmássza Celeste hegyét, mely titokzatos erővel bír. A játék stilizált, retró látványvilágával leginkább a 90-es évek platformer videójátékait idézi, története azonban sokkal érettebb, mint bármi ebből a periódusból. Madeline utazása komoly lélektani háttérrel rendelkezik, főhősünk ugyanis szorongással küzd, a hegy pedig felerősíti benne minden félelmét és nyugtalanságát. A játék ügyes allegóriát épít fel a mentális egészség fontosságáról, és gyermeteg látványvilága ellenére is egy különösen érett kaland.

A Celeste-et megjelenésekor hatalmas kritikai siker fogadta, sorra kapta a 10/10-es értékeléseket, melyek egyaránt dicsérték mély történetét és izgalmas játékmenetét, valamint Lena Raine különös hangzásvilágú zenéjét. A játékot végül 4 díjra is jelölték a 2018-as The Game Awards ceremónián, többek közt az est fődíjára is. Ezek közül végül 2-t nyert meg, a legjobb független videójátéknak járó díjat, valamint a „Games For Impact” díjat, melyet mindig olyan címnek adnak, ami az adott évben a legsikeresebben dolgozott fel valamiféle komoly, szociális vagy lélektani témát.

A nagy sikerű videójáték megvásárolható számítógépre, valamint PlayStation, Xbox és Nintendo konzolokra is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?