27 éves Florence Pugh közkedvelt hollywoodi színésznő

27 éves Florence Pugh közkedvelt hollywoodi színésznő

Ma ünnepli 27. születésnapját Florence Pugh angol színésznő, aki az elmúlt években jelentős népszerűségre tett szert.

Florence Pugh angol színésznő 1996. január 3-án született Oxford városában, és már iskolai évei alatt is érdeklődést mutatott a színészet felé. Élete első szerepében Máriát alakította egy betlehemi diákelőadás során, ám elmondása szerint a soron következő években az iskolában nem igazán talált támogatásra színészi ambícióit tekintve. A képernyőkön először 2014-ben tűnt fel a The Falling című filmben, ahol a Trónok harca Maisie Williamse mellett játszott. Színészi kvalitásaiért először a 2016-os Lady Macbeth után figyeltek fel rá, melyért jelentős angol filmdíjakat is bezsebelt.

2019-et tartják karrierje eddigi legfontosabb évének, ekkor tűnt fel ugyanis Ari Aster Fehér éjszakák című horrorában, mellyel azonnal világszenzációvá vált, nem sokkal később pedig Greta Gerwig Kisasszonyok-adaptációjában is láthattuk, amely szerepéért Oscar-jelölést is kapott. Pugh azóta a Marvel-univerzumban is szerepet kapott a Fekete Özvegy testvéreként, tavaly pedig a Nincs baj, drágám című sci-fi-thrillerben is vezéralakítást hozott Harry Styles oldalán. Pugh jelenleg korosztálya egyik legnépszerűbb és legelismertebb színésze. 2023-ban két hatalmas produkcióban is láthatjuk majd; Christopher Nolan Oppenheimerében, valamint a Dűne folytatásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?