2202 PF – azaz de jó, hogy…

Vasárnap

Csak egy kép, valahol a világhálón láttam. Hogy köztéren kitéve villogó LED-diódákból az embermagas felirat ott áll szépen, és hirdeti: PF 2202!

A kép alá ezt írták: „Pedig a falusi polgármester kérte a fiúkat, addig ne igyanak, amíg az új évet köszöntő felirat nincs kihelyezve”. Hát ittak. Hiszen év vége van. Egy rossz év vége. Miért ne ittak volna? Tele már régen a hócipő, ha sárral csak ugyan még, de akkor is, bizony csordultig teli már a hócipő. Kirakták azt a feliratot. Kicsit ittak előtte. Istenem. Nagy egy dolog! Hiszen embernek lett a jóféle itóka kitalálva, ugyan miért ne ittak volna? Kihelyezték a feliratot. Kirakták ám, úgy, ahogy megörökítették. 2202 PF! Igaz, ez így nem egészen úgy sikerült, ahogy a polgármesteri utasítás szólt. De jó lett nagyon. Így is. Miért is lett ilyen? Hát az úgy volt, hogy elindultak a fiúk, ketten a létrákkal botladoztak, a másik kettő meg vitte a feltekert LED-dióda feliratot egy kerekes szekérkén, szépen egymásra voltak a számok rakva. Három darab kettes meg egy nulla. Már ebből néhány kombináció meg variáció egészen csinosan kirakható, csak akarni kell, meg eltalálni a helyeset. Ahogy sikerül, úgy lesz. Mert ugye, ilyen munkáknál ott az a sok objektív tényező. Hogy a dolgozó ember, miként nyáron, ugyanúgy télen is szomjas. Nagyon. Akkor is szomjas, ha éppen most, adott pillanatban a kocsma zárva, mert ugye ez a fránya járvány. Agyára megy már mindenkinek a bezártság, mert az olyat hozott, hogy még a kocsma is csukva. Hónapok vagy hetek óta, már nem is tudja jóformán az ember. Mit tehet hát a szomjas? Betér a boltba, ott vesz innivalót. Adnak. Miért ne adnának. Alapélelmiszer az. Legalábbis annak lett minősítve. Inni kell. A folyadékhiány vészesen komoly következményekkel jár az emberi szervezetre. Télen is. Ezt a brit tudósok is. Tehát pótolni. Azt kell. Ha az ember, míg létrát cipel, kárét tol, csak megizzadt, megszomjazott a reggelire. Meg eszébe jutottak dolgok az embernek. Az embereknek sok minden feltűnt. Hogy szinte egy egész új sor van a temetőben. Hogy a Géza, szegény, a buszos, meg a Jankó, a festékboltból, meg a Gizi néni, a régi kocsmáros, az Erzsi, a Zoli ángya, Piroska, az meg a Lali keresztanyja, no, meg Pista, a fuvaros, a féllábú Józsi bácsi, aki a spriccert víz helyett, Gyuluka, a kisvendéglőben a volt főpincér, aztán még Feri, a raktáros a bútorosoknál, a Sánta, a szemetesektől, Kislojzi, a klanétás. Hogy mind elmentek! Már ez majdnem egy sor a kerítésnél, az új parcellában. Hogy csak azokat sorolják, akik nagy hirtelen eszükbe jutottak. Hát lehet ezt száraz torokkal? Száraz szemmel? Hát nem! Hát így sikerült. Hogy mire odaértek a helyszínre, hát szembesütött a nap is. El lett gyászolva mindenki szépen sorba. Szép fényes nap volt aznap. Dolgoztak. Csak kitették némi vitatkozás után a Pour Feliciter rövidítését. P. F. Új Év! Hogy már eljött ez is. 2202. Azaz dehogy, még csak 2022? Vagy akkor mennyi? Azok a fránya számok úgy csillogtak. Ki lett rakva? Ki lett rakva. 180 év ugrás előre? Ugyan. Kicsire nem adunk, nagy meg nem számít. Legalább van legalább. Hát nem? Hát! De! Legalább mosolyogtak néhányan a képen azon az interneten vagy mi a csodán! Meg azt is gondolhatták ezt látva, hogy azért ez nem semmi. Hogy ez azért akarva-akaratlan, de micsoda derűlátás, micsoda jövőbe vetett hit! Milyen jó is hinni abban, hogy lesz még tavasz, lesz még szőlő, lágy kenyér! Nyitott kocsma, maszk nélküli séta. Hogy lesz, és ígéretesebb a jövő! Tisztára jó azt látni, hogy egyesek szerint lesz még lesz. Sőt! Inkább. Ha eddig azték voltál, most még inkább lehetsz. Bátran önmagad. Milyen jó. Ezek a fiúk, vagányok, hogy kitették. Hogy P. F. 2202! Hogy akkor lesz még ez a falu. Akkor még szilveszteri mulatság is lesz, de milyen hatalmas és jókedvű! Annyira jól fognak mulatni, hogy akkor meg az akkori fiúk a P. F. 2022 LED-dióda feliratot fogják felállítani. Micsoda egy bulis év lesz 2202! Nem olyan, mint ez a most elmúló, ez a nagyon semmilyen. Lesznek még falulakók! Meg az is fontos, hogy a közterület is a közé lesz, mert nem adják el addig az elkövetkező száznyolcvan év alatt senkinek. Milyen jó lesz, ha biztosan nem veszi meg semmiféle oligarcha, mindenféle felsőbb kapcsolata révén. Hogy nem kapja meg maffiózó, mindenféle alsóbb kapcsolatai révén. A FALU élni fog! Minden is jó lesz! Boldogok leszünk! Egészségesek! Optimisták! Tele jókedvvel és bizakodással! 2202-ben arra fogunk gondolni, hogy gondoltak ránk 2022 elején. Az itteniek. S megmarad a falu falunak, rendes, jó, dolgos emberek lakóhelyének. Ahol a temetőkapun ott lesz a felirat: FELTÁMADUNK! A kocsmában meg a HITEL NINCS mellett a SOSE HALUNK MEG! 2202! Te csillag! Úgy várunk már! P. F.


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/2. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?