20 éves minden idők egyik legkreatívabb forgatókönyve

20 éves minden idők egyik legkreatívabb forgatókönyve

20 éve jelent meg Spike Jonze Adaptáció című filmje, melynek őrülten kreatív alapötletével kevés film vetekedhet.

Charlie Kaufman, a kreatív, kissé talán elborultnak is nevezhető történeteiről híres forgatókönyvíró egy nap eldöntötte, hogy filmfeldolgozást ír Susan Orlean Az orchideatolvaj című művéből. A könyv, mely a szerző valós találkozásait ecseteli egy John Laroche nevű kertészeti szakértővel, akit illegális orchideagyűjtés miatt tartóztattak le, viszont nehéz vállalkozásnak bizonyul, a szaftos bűntörténet helyett ugyanis a mű nagyrészt a virágokról szól. Ez talán úgy hangzik, mintha már a film leírása lenne, pedig valójában csak Kaufman dilemmájáé. Jobban mondva a filmé is, hiszen az író, miután képtelennek találta magát a mű adaptálására, egy őrült húzással filmet írt a saját kudarcáról.

A történetben Nicolas Cage alakítja Kaufmant, aki képtelen filmet írni Susan Orlean (Meryl Streep) művéből, miközben ikertestvére (aki a valóságban nem létezik) buta írásaival fokozatosan híressé válik. Kaufman (mármint a fiktív) megszállottsága Susan Orlean kutatásával azonban sötét titkokat tár fel, melyek rövidesen fenekestül felforgatják a testvérpár életét.

Igen, a történet gyakorlatilag teljesen újraértelmezi a valóságot, és szórakoztató, abszurd komédiát farag Kaufman adaptációs kudarcából, melynek az író minden állomásán gúnyt űz saját magából.

A film végül Spike Jonze rendezésében látott napvilágot, és egy Oscar-díjat is bezsebelt Chris Cooper számára, aki John Laroche-t alakítja.

Ha még nem láttátok, mindenképp ajánlatos bepótolni a Kaufman-életmű ezen darabját, ugyanis kevés művész képes a kudarcait ennyire kreatív öniróniával feldolgozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?