141 éve született James Joyce ír regényíró

141 éve született James Joyce ír regényíró

141 éve ezen a napon született James Joyce ír regényíró, akit főként az Ulysses szerzőjeként ismerünk.

James Joyce ír származású regényíró 1882. február 2-án született Dublinban. Jezsuita iskolában tanult, bár később elutasította a katolikus vallást, és viszonylag hamar eldöntötte, hogy írással szeretne foglalkozni. 1902-ben Párizsba költözött, ami ezután legfőbb otthonává vált. Élete meglehetősen nehéz volt, anyagi és egészségügyi gondokkal egyaránt küzdött, művei kontroverzális jellege miatt pedig a cenzúra sem kerülte el. Tehetsége és írói intelligenciája először a Dublini emberek című novelláskötetben, valamint Ifjúkori önarckép című életrajzi ihletésű művében mutatkozott meg.

Barátai és támogatói anyagi segítségével, hét év alatt megírta mesterművét, az Ulyssest, mely a maga korában meglehetősen botrányos műnek számított; az Egyesült Államokban és Angliában például be is tiltották. Mára azonban sokan a 20. század legnagyobb, angol nyelvű könyveként tartják számon, mely rengetegféleképpen kísérletezik a nyelvvel és különféle narratív technikákkal, mint amilyen a monológ is. Legutolsó munkáján, a Finnegan ébredésén csaknem 17 évet dolgozott, és főleg nyelvezetéért szokták méltatni. Az író végül a német megszállás miatt Zürichbe költözött, ahol 1941-ben meghalt.

(britannica)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?